Ambrus Kyri - Ki hitte volna

Ki hitte volna, hogy a gyerekkor
így elillan, el a nyarakkal,
észrevétlen így hagy engem itt.
Hogy ennyi gondot okoz az illem
és hogy ennyi tilalom ellen,
íme, semmi-semmi nem segít.

Elvárják tőlem egyre-másra,
hogy csupán a nőt játsszam én
a nagypapám előtt is odahaza.

A vőlegényem egyetemista,
s oly komoly, ha közel a vizsga,
hogy nevetnem is tilos, ha lát.
De nem vagyok ma vele haragban,
így, akarva vagy akaratlan,
én is osztom azt a sok baját.

Pedig hát játszadozni néha
jobban esne tán, néha, mondjuk,
egy hajas babámmal odahaza.

Ha tudnák kérem, mennyi rossz dolog
les rám, hogyha egyet mozdulok,
tűz van bennem, s érzem, nem fogy el még.
Csak ugrándoznék, szállnom lenne jó,
s rám szólnak, hogy lányom nem való,
s hallgatnom kell, hogyha én fütyülnék.

(Fütty)

Mert kérem még az iskolában jobban áll a copf,
mint utána tán a lófarokhaj odahaza.

Nem értem még, hogy mégis mit tegyek,
felnőtt volnék hát, vagy kisgyerek,
tisztáznom kell végül nékem is lám.
Ha nincs más mód, hát meg kell várni ezt,
s addig már a vége bármi lesz,
inkább lennék én a régi kislány.

Nem értem még, hogy mégis mit tegyek,
felnőtt volnék hát, vagy kisgyerek,
tisztáznom kell végül nékem is lám.
Ha nincs más mód, hát meg kell várni ezt,
s addig már a vége bármi lesz,
inkább lennék én a régi kislány!