L.L. Junior

L.L. Junior
Zenei irányzat: Raggamoffin, pop, rap.
Albumok: 4 db
Címkék: L.L. Junior, ragamoffin, rap,
Megtekintve: Ma 87, összesen 36338 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

Lesi László Csaba 1981.01.03.-án Budapesten született.



L.L. Junior már 7 évesen színpadon szerepelt, és 15 éves korában megalapította a Fekete vonat nevű formációt. Junior, Beat és Fatima óriási sikereket értek el együtt nem csak Magyarországon.Hazánkban 3 albumból, 2 dupla platina és 1 aranylemez illetve több hazai szakmai díjat, és a Roma Polgárjogi díjat is megnyerte a csapat.



Franciaországban hetekig slágerlistákat vezetett a ,,Bilako" című dal.

2001-ben a csapat felbomlott, és Junior a tengerentúlra utazott.

2002-ben mikor hazatért, megkezdődött szólókarrierje.

A Magic World céggel kötött szerződést (amely most már a Skyforce nevet viseli), és 2010-ig megjelentetett 9 albumnyi anyaggal, felülmúlta volt csapata sikereit is.

Albumok:

Hasonló előadók:

L.L. Junior dalszövegek:

(Nyócker) Vigyázz! video

18-as karika video

A legjobbtól tanultam video

A tej fekete video

A tűz mindíg tombol video

Adj erőt

Akarom, hogy érezd video

Álarc video

Állok az esőben video

Álmatlanság video

Álomszép Lány video

Ame, le roma! (Mi, a romák) video

Angyali álom video

Anya video

Augusztus éjszakák 2009 video

Az éjszaka ritmusa video

Az éjszaka ritmusa / Őrült lennék video

Az éjszakákat járom video

Az én utam video

Believe in god video

Bíznod kell video

Bolond lennék video

Bounce With Me

Búcsúdal video

Büszkeség

Cigány csillag (Gipsy Star) video

Csak egyszer video

Csak Játszik video

Csak téged!

Csibész-szerelem video

Dobd a pólót!

Döntéseink feat.U-Cool J

Egyedül (Korkorro) video

Együtt a nagy család video

Éjszakákat járom video

Én vagyok a legspanosabb!(U-Cool J feat)

Falak video

Fehér holló video

Fullon vagyok video

Gettósztár (Nyócker soundtrack) video

Gipsy Star video

Gipsy Star (magyarul)

Ha egyszer majd

Hárman!

Hé te lány video

Hiszek

Hogy mondjam el video

Hozzám Tartozol video

Igaz legyen video

Indulj el

Jön a kis cigány video

Ju kell

Júlia video

Karrierista lány

Kedvem yoo video

Késõ video

Ki kell a nőnek? video

Kinn a soron video

Kirekesztett világ video

Korkorro video

Köszönet (feat. U-Cool J)

Köszönöm nektek

Lassan és kellemesen! video

Lesz úgy is más

Love me

Ma éjjel video

Magányos vizeken

Merre visz az út video

Mi, a romák!

Miattad

Miért nem én?

Miért? video

Minden boldogságom vagy video

Minden ember

Minden rendben van video

Mondd el video

Most kezdődik el

Mr. Raggamoffin video

Nem az én szeretőm

Nem búcsúztál el video

Nem megyek...

Nem vagyok én olyan gazdag video

Nincs határ video

Normális srác video

Normális-srác Szabadság

Numa tut (Csak téged) video

Ok nélkül video

Ott leszek melletted video

Ott leszel-e majd

Őrült lennék video

Összetart a dal video

Összetart a dal (Nótár Mary) video

Rabszolgalány video

Raggamoffin video

Raggamoffin II video

Rapsuli video

Rapsuli 2 video

Siker video

Sostar dukhal?(Miért fáj?) video

Suska, Mani, Lé

Szabadon élj

Szabadság video

Szingli dal video

Táncolj énvelem video

Táncolj! video

Te kis Rafinált

Tedd le! video

TELA'J E CHERHAJA

Tetszel nekem video

Trin zhene video

Uccadal

Úgy várom már video

Válassz Engem

Változz meg testvér! video

Van nekem egy anyósom video

Van nekem egy anyósom/akarom, hogy érezd video

Vigyázz! video


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Hozzászólások

patriszka Hozzászólás ideje: 2011-01-08 15:42:35

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-05 20:19:28

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

az álmatlaság albumáról a hiszek című szám miért nincs felrakva? egyébként az impressio albumáról a "csak érezd" című szám is nagyon jó, de az sincs felrakva:(

patriszka Hozzászólás ideje: 2010-12-28 21:31:18

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-05 20:19:28

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

jaj de dilók itt! nagyon rajok mindannyian.junior király vagy benne!és látszik rajtuk hogy jól érzik magukat közbe,A werkfilmen látszik is, mennyit ökörködnek, mennyi baki van, fellökiki a kamerást, mindenki megbolondult.nekünk meg van a film és már láttam még régebben, szerintem nagyon jó lett!.!

thmonsun Hozzászólás ideje: 2010-11-18 10:50:35

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-18 11:49:13

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

[*** moderálva ***] köcce a pontos infót...lehet azt hiszem normálisan is válaszolni ugyebár;)

dadasupreme1 Hozzászólás ideje: 2010-11-07 18:41:48

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-02 10:24:14

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

[*** moderálva ***] az Lesi László Csabának is... Ha valamit nem tudsz, akkor inkább meg se szólalj -_-"

thmonsun Hozzászólás ideje: 2010-11-06 20:04:45

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-18 11:49:13

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

[*** moderálva ***] azért mert Lakatos László az eredeti neve :D

dadasupreme1 Hozzászólás ideje: 2010-11-06 00:36:41

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-02 10:24:14

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Nincs is olyan száma, hogy édes anyám :D

kitti8888 Hozzászólás ideje: 2010-11-05 06:33:28

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-05 07:28:48

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

ki ismeri l.l juniornak az összes számát? mert én aztán nem én csak a mere visz az utat meg az édes anyámat ismerem

zeneforever125 Hozzászólás ideje: 2010-11-04 14:09:34

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-20 18:40:57

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

nagyon jó zene ez szeretemLLLLLLLLLLLLLLLLLL meg a többi se rossz:)

zeneforever125 Hozzászólás ideje: 2010-11-04 14:08:05

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-20 18:40:57

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

nagyonjó zene :) LLLLLLLLL szeretem meg a többi zenéje se rossz:)

kitti8888 Hozzászólás ideje: 2010-10-31 14:50:38

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-05 07:28:48

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

adj nekem erőt???????????

kitti8888 Hozzászólás ideje: 2010-10-31 14:49:44

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-05 07:28:48

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

ez az juniorrrrrrrrrr junior junior junior

kitti8888 Hozzászólás ideje: 2010-10-31 14:47:57

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-05 07:28:48

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

tudnék hallom a hangodat hmmmmmmmmm ja ittt vagggggggggggggggggytok hihih tudjátok 10 éves vagyok

kitti8888 Hozzászólás ideje: 2010-10-31 14:45:39

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-05 07:28:48

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

sziasztok lene 1 kérdésm miért l.l

morticia16 Hozzászólás ideje: 2010-10-31 13:03:22

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-31 14:02:16

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Sziasztok! Le tudná valaki írni az Adj erőt c. szám szövegét? Köszönöm!!!

kitti8888 Hozzászólás ideje: 2010-10-31 09:05:02

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-05 07:28:48

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

sziasztok.tudjátokén mikor megszületem,aval köszöntötek hogy el játszoták a mere visz az útat.AZ OTA SZERETEM

szimibaba1 Hozzászólás ideje: 2010-10-28 12:43:37

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-16 15:28:06

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Okéss...köszikeh...jah tudok angolul ezért nem kell majd segíteni!!! :P

renike98 Hozzászólás ideje: 2010-10-17 15:11:54

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-23 16:42:39

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

szimibaba1 : kell hozzá egy olyan ˇ"you get"program..ezt feltelepíted (letöltöd)a gépedre majd egy (valaki a családból)valaki aki tud angolul segít letöltenia zenét:lényeg:itt minden youtube.com-os zenét letölthesz csak a pontos(ismétlemPONTOS)vebcím kell!!!

szimibaba1 Hozzászólás ideje: 2010-09-22 16:58:33

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-16 15:28:06

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Nah és nemtudnád áttküldeni?? Léccikeh!!!

gabor19930429 Hozzászólás ideje: 2010-09-11 15:48:57

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-11 17:45:12

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

hahaaaaa nekem megvan ez a zene hohhhhaaaaaaaaaa

szimibaba1 Hozzászólás ideje: 2010-09-10 14:46:14

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-16 15:28:06

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Szijasztok!Nemtudjátok véletlenül,hogy honnan tudnám letölteni ezt a számot??Naon szeretem!! =P

baby89 Hozzászólás ideje: 2010-08-28 20:59:02

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-28 22:52:10

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

ll juniornak az összes számát imádom magát az embert is nagyon szeretem. bár én lettem volna vele a hogy mondjam el klipbe még a klip kedvé ért sem hagytam volna el. jó csávo nagyon hejes imádom

Kincsőenikő Hozzászólás ideje: 2010-08-05 19:01:21

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-30 15:24:24

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

hello! én nem vagyok Junior fan, de ez tök jó szám

reni9595 Hozzászólás ideje: 2010-08-04 07:25:04

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-04 13:42:37

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

sziasztok!!ez a szám nagyon jó!!de én l.l.junior összes számát nagyon szeretem!!!

regina76 Hozzászólás ideje: 2010-08-02 23:12:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-22 15:02:46

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Imádom ezt a dalt!:)

izsoka Hozzászólás ideje: 2010-07-23 21:26:18

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-23 23:24:06

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

LL. Junior a kedvencem ezt a zenéjéténekeltem a barátnömnek mikorszakitottam vele!!

patriszka Hozzászólás ideje: 2010-07-13 21:01:27

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-05 20:19:28

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

én is szeretem ll.juniort pedig sokan mondják én nekem hogy nem kell ez nekem viszonzatlan szerelem és számomra elérhetetlen meg hogy már örexik is de az nemis lenne baj had mondják kit érdekelne csak az a baj hogy magamtól is tudom ... kár

D.k1999 Hozzászólás ideje: 2010-06-06 14:36:40

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-10 19:13:57

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

én nagy Junior rajongo vok és ez tök tuckeráj

ronnicska Hozzászólás ideje: 2010-05-30 15:44:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-23 08:03:41

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

cucc a szám

patiivolnék. Hozzászólás ideje: 2010-04-10 19:36:53

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-10 23:15:24

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

igaz még gyerek vagyok. de ez a zene nagyon szép : D

adry-ka Hozzászólás ideje: 2010-04-05 14:07:28

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-08 19:50:24

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Nagyon jó zene:D:D Az összes száma nagyon jó:D:D

Nicolee8 Hozzászólás ideje: 2010-03-30 23:36:01

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-02 10:58:59

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

ez nagyon jo zene:) Meik cd-jén van rajta? Valaki el tudja [*** moderálva ***]

kati.kata Hozzászólás ideje: 2010-03-18 09:52:37

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-13 21:25:49

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

ez a szam engem ir lee anyira szepp ugy tetcikk

bea16 Hozzászólás ideje: 2010-03-03 09:19:07

Utolsó bejelentkezés:
2010-03-03 10:17:32

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Szerintem nagyon jo szám ez a kedvencem

véé. Hozzászólás ideje: 2010-01-09 18:29:20

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-21 00:05:16

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

gyönyörű ez a szám! nagyoon szeretem. (L)

dajush13 Hozzászólás ideje: 2009-12-19 08:02:50

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-19 08:59:50

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

sztem naon jó ez a zene.imádom!!!!!

Nettyy Hozzászólás ideje: 2009-12-14 20:23:21

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-11 20:02:28

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Legalábbis én így tudomXD

Nettyy Hozzászólás ideje: 2009-12-14 20:20:17

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-11 20:02:28

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Nem akarok beleszólni de az nem dancehall hanem dancefloor :D

Dollersz Hozzászólás ideje: 2009-12-11 13:50:47

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-09 20:48:49

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

vagyis dalszöveget..

Dollersz Hozzászólás ideje: 2009-12-11 13:48:58

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-09 20:48:49

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Nem tudja vki hogy hogy kell dalt beküldeni?? XD

Freeland Hozzászólás ideje: 2009-11-23 18:17:31

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-23 19:15:19

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Rossz helyen keresed.Az Giulio-Érezd.:)

Anonymus Hozzászólás ideje: 2009-11-21 22:43:12

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-21 23:39:37

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Segítségeteket szeretném kérni! Van egy Junior szám, de nem tudom a címét. A refrénje valami ilyesmi: Gyere érezd és táncolj, gyere bújj hozzám Nem kell félned hidd el, vigyázom rád Nézz az égre a Holdfény világít rád Ne menekülj tőlem, mert úgyis megfogom szoknyád

Heni baby Hozzászólás ideje: 2009-11-11 09:51:30

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-11 09:52:36

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Két különböző előadó, mind kettő nagyon jó a saját stílusában.Mind kettőt szeretem!

Heni baby Hozzászólás ideje: 2009-11-11 09:44:14

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-11 09:52:36

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Szerintem a legjobb magyar előadó.Nagyon szeretem a dalait. Így tovább Junior!!!!!

adry-ka Hozzászólás ideje: 2009-10-26 17:00:10

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-08 19:50:24

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

December 12 Bp. Petőfi Csarnor koncert. JEEEEE

S.D.Cool J Hozzászólás ideje: 2009-10-25 00:02:42

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-25 23:13:10

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Szerintem jól összehoztuk a dolgokat Lacival és még tervezünk közös számokat! Bye: U-Cool J

pombar maci:P Hozzászólás ideje: 2009-10-22 13:51:27

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-22 15:50:38

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

annyira jou ez a szam:X

Nelly966 Hozzászólás ideje: 2009-10-09 10:03:24

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-26 11:03:19

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Kva Jó szám!!!

Dzsaszi Hozzászólás ideje: 2009-10-01 13:15:44

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-21 14:16:47

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

tinuszka, igazad van, nem hiszem, hogy össze kéne hasonlítgatni a kettőt. Igaz, Juniornak Jacko volt a példaképe, de teljesen fölösleges azt taglalni, melyik jobb, másképp jó mind kettő:-) Minden évben várom az augusztus-szeptembert, mert tudom, hogy jön az új LL Junior album:-)

tinuszka Hozzászólás ideje: 2009-09-22 18:51:14

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-22 20:38:05

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

öö Jackson és Junior?:D Más tésztaa:D nekem mind2 a kedvenceim közéé tartozik... és nincs olyan 2 énekes mint ők:). Hallgassatok meg egy Jackson és egy Junior számot és ne a fületekkel hallgassátok hanem a szivetekkel és megtudjátok hogy nem ugyan az de mégis ugyan az:) (mert így tudják a legjobban és legőszintébben kifejezni magukat) Ja és amugy kva jóók az új számai is:É(L)

MichaelJackson Hozzászólás ideje: 2009-09-17 13:46:42

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-21 19:10:10

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Aki Michael Jacksonról valami rosszat mer mondani annak kitekerem anyakát és a beleit pedig megetetem a kutyákkal!!!!!!!!!:)

szandra0601 Hozzászólás ideje: 2009-09-15 18:55:17

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-15 10:07:49

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

jah meg elég gáz lenne ha leesne az óra

szandra0601 Hozzászólás ideje: 2009-09-13 14:14:11

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-15 10:07:49

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Háth még szép hogy nem ojan mint jacko! jacko a közelébe sem ér juniornak.

szandra0601 Hozzászólás ideje: 2009-09-13 14:13:19

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-15 10:07:49

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

bubi19 Hozzászólás ideje: 2009-08-21 08:35:22

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-24 19:49:15

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Jobb hogy nem olyan mint Jacko.

bubi19 Hozzászólás ideje: 2009-08-21 08:34:00

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-24 19:49:15

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Jah adry-ka meg szerintem az összes számán el lehet gondolkodni mert szinte mindegyikbe van igazság.

adry-ka Hozzászólás ideje: 2009-08-15 09:41:58

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-08 19:50:24

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Imádom őt. Van hangja és ott van zenében mit bárki más. Lehet, hogy nem lesz olyan michel jackon, de attól még nem kell kritizálni. Az előítéletet nem azért kell meghozni mert olyan az ember. Ő is tanult ember ugyanúgy.Ha nem lenne az akkor a Merre visz az út c. számában nem segített volna pl.: magyar honvédség. Ezek után gondolkozzatok el...........

19kova95 Hozzászólás ideje: 2009-08-13 14:38:07

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-13 16:34:57

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

ez nagyon szép szám

kkristof01 Hozzászólás ideje: 2009-08-12 19:37:31

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-08 15:26:31

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

junior te vagy a király csak igy tovább király a klip és a zene és te is. szerencsémre járt nálam már junior a lakásukba.

jacko58 Hozzászólás ideje: 2009-08-11 11:14:29

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-11 13:02:20

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

rap kiraly pont roszul mondod junior kivalo enekes de ojan mint jacko nem lesz meg 1 soha....ELOITELED=TUDALTANSAG......<==<==<== na csa

rap király Hozzászólás ideje: 2009-08-04 15:19:59

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-27 00:33:58

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

méghogy jacko lenyom juniort ugye ezt nem gondoltad komolyan??? jacko sehol sincs juniorhoz képest! az aki elhaggya az orrát az junior közelébe se ér!!

rap király Hozzászólás ideje: 2009-08-04 15:16:32

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-27 00:33:58

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Én személyszerint imádom juniort!! szerintem ez az egyik legjobb száma! a klipjje meg egyenessen csodás lett!!!

Torrent58 Hozzászólás ideje: 2009-08-03 16:43:18

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-03 18:40:49

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

És remélem még sok albuma lesz :D

Torrent58 Hozzászólás ideje: 2009-08-03 16:42:31

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-03 18:40:49

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Én nagyon bírom L.L. juniort

Jacko (Bence) Hozzászólás ideje: 2009-07-28 15:38:37

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-28 17:33:40

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

ez egy jó szám töle

Jacko (Bence) Hozzászólás ideje: 2009-07-28 15:36:28

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-28 17:33:40

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

szerintem Jacko lenyomta(ja) de nekem ll is tetszik

bass Hozzászólás ideje: 2009-07-22 07:49:58

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-22 09:42:35

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

szerintem ez a szám k**va jó

S.D.Cool J Hozzászólás ideje: 2009-07-04 22:20:56

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-25 23:13:10

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Ami a Köszönet feat.U-Cool J-t és a Legspanosabb csávó-t illeti senki nem rabolt semmit és nem is fog hiszen én azaz U-Cool J,Jola,S.D.Cool J,Dávid közösen szoktam vele dolgozni és vagy átdolgozzuk az egyik dalát vagy éppen újat csinálunk! Ha gondoljátok akkor írjatok hiszen tudtok és minden elmondok!

Szintikee Hozzászólás ideje: 2009-06-26 15:52:19

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-09 14:30:15

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Jajj nagyon imádom ezt a zenét is Juniortól!A refrénen mindig be könnyezem:S

Szintikee Hozzászólás ideje: 2009-06-26 15:51:28

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-09 14:30:15

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Noncica Hozzászólás ideje: 2009-06-20 17:21:09

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-20 19:11:46

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Ez egy nagyon jó szám, habár minden L.L.Junior szám kibaszott jó!!!:) Pacsíííh

Rékucika =) Hozzászólás ideje: 2009-06-15 16:41:28

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-15 18:40:24

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Ezt nagyon szeretem rólam szól és a pasimról!!!

rap király Hozzászólás ideje: 2009-06-06 20:36:13

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-27 00:33:58

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Én személy szerint imádom juniort!!! Főleg 2 számát imádom nagyon!! junior 4ever

♥Suzy♥ Hozzászólás ideje: 2009-06-04 19:27:41

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-01 03:03:04

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Nagyon birom:)

v.i.p. Hozzászólás ideje: 2009-05-27 17:36:52

Utolsó bejelentkezés:
2009-05-27 19:34:54

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

VALAKI MEGTUNÁ MONDANI VAGY LINKELNÉ NEKEM H HOL TALÁLOM MEG A NYOCKERBŐL A KURVÁK SZÁMÁNAK DALSZÖVEGÉT??? azt naon csipem :D előre is köx csöcsi

Márya Hozzászólás ideje: 2009-05-10 20:42:59

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-15 13:33:04

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Szerintem (Lesi László Csaba a legjobb akárki mit mond akkor is ő alegjobb és a legszebb még most is ugyhogy csak igy tovább L.L. Junior Kámáv tut Xd

szandyyyy Hozzászólás ideje: 2009-03-30 12:13:28

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-08 20:57:00

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

hallod...akkor vedd meg.. :D

Vikeeee Hozzászólás ideje: 2009-03-09 11:14:10

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-09 12:13:07

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

[*** moderálva ***] ne moderállájtok!!!!!!!!!! Nagyon kéne az összes albuma:(!!!!!!!!!!!!

b.szindi Hozzászólás ideje: 2009-03-08 11:32:21

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-19 22:44:22

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

nah kus parasztok ez a zene nagyon király !!!!!!!!4 ll junior igy tobább ugy is én leszek a végén a romnyid!!

Vikeeee Hozzászólás ideje: 2009-03-03 17:20:49

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-09 12:13:07

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Légyszíves ne moderáljátok:) Nagyon kellene nekem Juni összes albuma:S::)

Vikeeee Hozzászólás ideje: 2009-03-03 17:18:02

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-09 12:13:07

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

De nekem úgy is jó, ha felvesz úgy 1 illető, ha pl. 1 albumot tud elküldeni, akkor várok tovább!!!!!!! Na akkor: n.vikeeee a címem:DD Köszönöm előre is!!!!

Vikeeee Hozzászólás ideje: 2009-03-01 17:31:19

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-09 12:13:07

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

De nekem úgy is jó, ha felvesz úgy 1 illető, ha pl. 1 albumot tud elküldeni, akkor várok tovább!!!!!!! Na akkor: [*** moderálva ***] a címem:DD Köszönöm előre is!!!!

Vikeeee Hozzászólás ideje: 2009-02-28 16:16:33

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-09 12:13:07

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Aki eltudja küldeni Junior eddigi össze albumát, az vegyen fel msn-re: [*** moderálva ***] köszönöm előre is!!!!!!!!!!!!!

Vikeeee Hozzászólás ideje: 2009-02-28 16:15:22

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-09 12:13:07

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Aki akar vegyen fel msn-re: [*** moderálva ***] a címem:)

zsazsa870119 Hozzászólás ideje: 2009-01-26 12:18:56

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-26 13:15:44

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

imádom ll.juniort a legjobb száma-ma éjjel

Boxy Hozzászólás ideje: 2009-01-21 16:14:54

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-10 17:56:26

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

a Raggamoffin L.L. legjobb száma !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!IMÁDOM L.L.-t!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kíttííh14 Hozzászólás ideje: 2009-01-07 13:34:41

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-31 12:49:59

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Ennek a számnak az a címe hogy: Nem búcsúztál el. ezt nem értem :D amúgy imádom ezt a számot. pá

Sztészy93 Hozzászólás ideje: 2009-01-05 17:43:53

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-05 18:41:30

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Sziasztok!!!!! Valakinek meg van az a szám,hogy "Miattad és a Ma éjjel"cimű szám L.L.Juniortól??? Ha megvan akkor az légysziiii küldje el nekem!!!! Fontos,hogy meg legyen nekem eza szám! az e-mailom [*** moderálva ***] a szémot!!!!!!! Szijjasztok! pux....

Vrocs Hozzászólás ideje: 2009-01-04 13:01:00

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-04 17:54:29

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

dancerboy18 te véletlenül nem Attila vagy?:P:)

Encix Hozzászólás ideje: 2009-01-04 12:31:03

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-20 19:23:25

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

dancerboy igazad van! :)

Vrocs Hozzászólás ideje: 2008-12-31 21:28:06

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-04 17:54:29

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Nagyon faxa;):P:) ennyi:D

01viki95 Hozzászólás ideje: 2008-12-28 18:01:16

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-28 18:49:14

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

valakinek meg van ez a szám?ha igen akkor légyszives küldje már átßßß itt az MSN [*** moderálva ***]

SzíjaTímeja Hozzászólás ideje: 2008-12-20 18:03:20

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-23 15:51:08

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Nagy kérésem lenne,amugy sziasztok:).akinek megvan ez a szám,légyszíves küldje át nekem,fontos lenne.előre is köszönöm:) ui.a címem: [*** moderálva ***]

esly Hozzászólás ideje: 2008-12-06 17:43:23

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-27 11:47:54

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

jó ez a szám :)

dadasupreme1 Hozzászólás ideje: 2008-11-19 15:36:32

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-02 10:24:14

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

A Köszönet (feat. U-Cool J) az az a dalszöveg, amit elloptak Junior kocsijából???

dancerboy18 Hozzászólás ideje: 2008-11-17 08:58:10

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-17 09:43:40

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

ÓÓ!Öcsém hát ez nem lehet igaz...átírom ezt a dalszöveget...kiküldi a szerkesztőség hogy elbírálás után láthtó lesz....na oké...mostmár látható...de így ez nem jó!Ez nem is úgy van mint ahogy én átjavítottam....pedig az enyém az 100% hogy helyes...én nem értem hogy aki nem ért a repphez meg nincs ritmusérzéke,hogy melyik szó szelet melyik ütemre ugrik,akkor az minek piszkál ebbe bele?...Jézusom!Valószínűleg ennek a valakinek fogalma sincs az egészről...tiszta szégyen....a refrén tele van hibával...pl.:mi az hogy Tadatattata...olvassátok el lassan hogy hogy jön ez ki-:Ta-da-tat-ta-ta...aki ért a repphez és hallgatja Junit az látja hogy ki sem jön ütemre...mert a helyes az úgy van hogy.:TADADADATTA reppelve:(TADADA-DATTA)...erre fel ha átírom tuti hogy a rosszat írják vissza!és nem két percet tart a cuccból hanem a helyes hogy 4 percet tart jézusom könyörgöm nézze már meg az a valaki aki a hülyeséget írta hogy eleve 4perc és néhány másodperc a nem vagyok én olyan gazdag című száma!És még folytathatnám a nem oda való ésekkel....de én az tutkó hogy átnem írom...MINEK? ha a rosszat írják vissza....pedig ez erről szól hogy a helyes dalszöveg legyen fönt ezen az oldalon...barátaim,spanjaim....ne írjátok át a dalszövegeket mert a szerkesztőség gondolom jobban ismeri LL-t mint a fanok....sziasztok :)

Májer Máté Hozzászólás ideje: 2008-11-10 20:10:37

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-17 06:54:18

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Sziasztok!!!! Éis nagyon szeretem L.L. Juniort,és szeretnék kérni mindenkit hogy akinek van vmien Junior száma az létszives küldje már el nekem e-mailban!Itt az e-mail [*** moderálva ***] is köszönöm mindenkinek!!!

misiss gege Hozzászólás ideje: 2008-10-29 17:16:39

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-12 16:53:08

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Nekem is nagyon tetszik ez a szám....de mindenki azt mondja hogy L.L.Junior nagyképű!!! De ő az egyetlnen olyan énekes aki nem felejtette el azt hogy honnan jött! És a dalaiba ezeket meg is szokta énekelni...pl: Ott leszek melletted!! aA bnöm meg én már nagyon régota joba vunk és ez a közös zenénk(L)

M@nócsk@@@@ Hozzászólás ideje: 2008-10-03 14:43:39

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-01 03:19:48

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Juniornak ez a legjobb száma!!!!! Annyira jó!! Meg ezek a számok tetszenek nagyon nekem: Van nekem egy anyósom, Raggamoffin, Táncolj!, Normális srác!! Na ezek a legjobb számok!!!!!

Querida Hozzászólás ideje: 2008-09-30 19:17:36

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-22 12:49:59

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Az uj album számait valaki át tudná nekem küldeni? irjon egy e-mailt és felveszem msn-re. barátnömnek szeretném megszerezni segitsetek légyszíves! [*** moderálva ***] köszi(bocs kissé elgépeltem 8-))

Querida Hozzászólás ideje: 2008-09-30 19:16:11

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-22 12:49:59

Véleménye a(z) "L.L. Junior" előadóról:

Az uj album számait át tudná nekem küldeni? irj egy e-mailt és felveszlek msn-re. barátnömnek szeretném megszerezni segitsetek [*** moderálva ***]

© 2012 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.