Extazis

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 6 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 26763 alkalommal

Bemutatás:

Az Extazis zenekar 2005-ben nyerte el jelenlegi formációját. A zenekar eredetileg, barátság és közös zenei érdeklődés alapján alakult, ami a mai napig érvényes a zenekar tagjaira. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan rockbandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. Amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás, ambíció és minden ahhoz, hogy egy zenekar őszintén tudjon együttműködni mind zeneileg mind emberileg. A tagok egyenként már végigjárták a maguk útját számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta már zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egy ismerős zenekarból. Korábban már Ő is több műfajban megállta a helyét. A jelenlegi felállás pedig Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és több hangszeren is bizonyított.
A tagok egyenként már megjárták a maguk útját, - mindenki más stílust hozva magával - ami egyedivé és könnyen beazonosíthatóvá teszi a zenét. A zenekar érdekessége, hogy minden tag vokálozik és mindenki részt vesz a zeneszerzésben és a szövegírásban. A stílus: eredetileg rockzene a dallamosabb fajtából, mely elég sok féle gyökerekből táplálkozik. Olykor könnyed, máskor karcos gitárokkal épülnek fel a harmóniák, melyeket változatos bőgődallamok és ízes dobjátékok támasztanak alá, s minderre az életigenlő pozitív szövegek és énekdallamok teszik fel a pontot az i-re.A zenekar fontosabb állomásai 2005 óta: 2006-ban leforgatták első videoklipjüket az "Angyalok városa" című dalhoz, ami még egy korábbi lemezhez tartozott, melynek eredményeképpen több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami jó előmenetele volt a soron következő lemeznek. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. albumot. A lemez nagy sikereket ért el.A közönség és a média is jól fogadta s a rengeteg pozitív visszajelzés után, többek között a REPUBLIC zenekarral két éven át járhattak az ország különböző pontjain, ahol több ezer fős közönség előtt debütálhattak. 2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, melynek segítségével komolyabb terjesztésre került az Ennyi a Lényeg EP és egy hosszú médiaturné vette kezdetét, amit rengeteg TV-s és rádiós szereplést kísért. Ez év őszén a címadó dalból klip is készült Galler András „Indián” rendezésében. A stílusát tekintve az Angyalok városához hasonlóan ez is szintén egy "image" klip, melyet némely zenei TV és rádió is szívesen játszik a mai napig. 2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. A lemezt a kritikusok, a szakma és a közönség is nagy lelkesedéssel fogadta, rengeteg pozitív visszajelzéssel. 2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játszotta az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el. A 2011-es évben a zenekar új managementtel bővült. 2012. október 15-én megjelent az új album amely a Most! címet kapta, amely 13 dalt plusz egy bónusz track-et tartalmaz. Elkészült az album első videoklipje Vigyázz rám címmel, és a zenekar rengeteg tervvel és meglepetéssel készül az új album népszerűsítését illetően.

Biográfia:

2001 Életen át (Hammer records) 2003 Rock end roll express 2005 Demo 2009 Ennyi a lényeg (Emi) 2012 Most! 2014 Ajándék (Single)

Tagok:

Extazis dalszövegek (51 db):

A falon túl

A szerencse csillaga

A sztár

A véletlen műve

Ahogyan szeretnéd

Ajándék

Álmaink után

Álmodj mesét

Ami éltet

Amíg elalszol

Angyalok városa

Az emlékek mindig élnek

Az óra jár

Carpe diem

Csak egy szó...

Ég veled

Életen át

Élni úgy...

Ennyi a lényeg!

Ez az a méreg

Fény és csillogás

Fények az égen

Good bye

Ha szól a rock and roll

Hajt a véred

Halj meg velem

Halott érzelem

Happy End

Hosszú utakon

Kell valami

Minden átölel

Mindig remélj

Most!

Olyan igazi még

Ott és akkor (nincs határ)

Őrült valóság

Őszinte szívvel

Pár év után

Rázd velem

Repülj...

Rock and roll gyermeke

Száguldás az éjen át

Távol a mától

Túl a végzeten

Új nap hajnalán

Új szelek fújnak

Vad románc

Vágyak szárnyain

Vallomás

Vigyázz rám

Volt ami volt


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

WolfHunter Hozzászólás ideje: 2010-04-17 08:32:02

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-29 18:40:29

Véleménye a(z) "Extazis" előadóról:

Puliii! Én is nagyon szeretem öket! De én az Ennyi a lényeg-et,Kevés a szó-t,még vmi rock an roll-t,Én leszek a tenger te meg a part-ot szeretem a legjobban,de mindegyik számuk fantasztikus!

WolfHunter Hozzászólás ideje: 2010-04-17 08:30:45

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-29 18:40:29

Véleménye a(z) "Extazis" előadóról:

Puliii Hozzászólás ideje: 2010-01-24 17:46:05

Utolsó bejelentkezés:
2014-04-21 23:53:09

Véleménye a(z) "Extazis" előadóról:

1 szó: IMÁDOM!!!!!!!!!!!! Ez a legjobb számuk szerintem. Csak így tovább fiúk!=)

virkit Hozzászólás ideje: 2009-07-03 10:02:47

Utolsó bejelentkezés:
2015-01-19 19:11:48

Véleménye a(z) "Extazis" előadóról:

"Az EXTÁZIS zenekar Ennyi a lényeg című lemezének második kislemezes nótája a Vágyak szárnyain című dal. A szerzemény keserédes, szabadságvágytól, elvágyódástól fűtött nóta, lírai rockzenével alátámasztva." :D

nono9411 Hozzászólás ideje: 2008-11-29 17:08:19

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-29 18:07:51

Véleménye a(z) "Extazis" előadóról:

Imádom <3 :)

© 2016 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább