Generál

Zenei irányzat: Rock
Albumok: 7 db
Címkék: Keressük!
Megtekintve: Ma 2, összesen 1569 alkalommal

Bemutatás:

A Generál egy magyar együttes, mely 1971. december 1-én alakult.

Biográfia:

A Generál, a Ferm és a Zé-Gé együttesek tagjaiból jött létre, miután Várkonyi Mátyást behívták katonának. Az 1972-es Ki mit tud?-on tűntek fel a ´Mit tehet az ember´ c. dalukkal. A Mikrolied női vokállal közösen lépnek fel.
1973-ban Ákos István (gitár) helyére a leszerelt Várkonyi került. 1974-ben Reck Lajost (dob) Póta András váltotta fel. 1974-ben Karácsony János (gitár) a Locomotív GT-be igazolt, helyére Paczári Károly került, majd 1975-ben Révész Sándor (ének) a Piramisba távozott. A Mikrolied-től is elváltak.
1976. február elsején debütált az "új-Generál" Horváth Charlie és Tátrai Tibor az Olympiából, Solti János a Non-Stopból érkezett. 1977-ben Solti János a Locomotiv GT-hez igazolt. 1979-ben Várkonyi feloszlatta az együttest, és a Rockszínház zenei vezetője és szerzője, később igazgatója lett. Novai a Hungáriában, Tátrai az új-Skorpióban folytatta. Horváth Charlie ismét az Olympia tagja lett, majd több mint egy évtizedre külföldre ment.

Tagok:

S. Nagy István

szövegíró

Generál dalszövegek:

A felhők felett mindig kék az ég video

A rajongó

A szerelem virágai video

A zenegép video

Alvó város

Az utcán, a tereken

Bárcsak nőne már a szakállam

Cserépkályha video

Csöngess be hozzám jó barát video

Csöpög a méz

Egy jó hang aranyat ér

Egyedül

Elég volt már

Ének a toronyból video

Felelet video

Felettünk is elszállnak az évek video

Fűrész video

Fűrész

Gyerünk rock and roll

Ha ismerném video

Hova menjek video

Játszd újra el!

Jöjjetek video

Kapj elő egy lemezt

Kérdés video

Kezdhetjük

Kívánságok

Koldusok királya

Könnyű álmot hozzon az éj video

Kövér a nap video

Kövér nap

Különös szilveszter

Lehajtott fejjel

Lehettem volna video

Lopjuk el a Holdat

Lopom a napot

Madár száll a szívemmel

Messze szálljon az énekünk

Minek ide szöveg

Mit tehet az ember?

Neked szól video

Őrült álom

Pofon

Sétálunk az utcán

Sirály

Süllyed a hajó

Százéves kút video

Szélkakas

Szép dal

Talán holnaptól

Tapsolj, táncolj, örülj

Távoli rokonok

Te is lehetsz sztár

Török méz

Törökméz video

Tűzben égő fények

Tűzmadár

Utánam, srácok! video

Útra hív a dal

Volt egy hajónk

Zöld mezők (Green Fields)


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Hozzászólások

drezik Hozzászólás ideje: 2010-05-05 07:27:14

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-01 16:18:04

Véleménye a(z) "Generál" előadóról:

Nagy idők,nagy zenéje!

dimcse Hozzászólás ideje: 2008-07-28 16:19:07

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-28 16:00:14

Véleménye a(z) "Generál" előadóról:

Sziasztok, nagyon szépen megkérlek ha valakinek megvan ez a szám külgye ell nekem mailbe [*** moderálva ***] Köszi

kisskari1967 Hozzászólás ideje: 2008-06-14 23:02:53

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-14 22:45:39

Véleménye a(z) "Generál" előadóról:

hello, ha valakit érdekel az Utánam, Srácok film betétdal, (szövegen is javítok itt,) összeférceltem hallgatható állapotba itt: kisskari1967.fw. hu , e-mail cím ott... valamint: Generál II. LP anyaga lenne vkinek mp3? üdv és köszi kisskari

holszalszki Hozzászólás ideje: 2008-04-25 15:24:43

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-10 21:52:19

Véleménye a(z) "Generál" előadóról:

Nagyon szépen köszönöm! Nagyon örülök! Azt hittem, legalább együtt éneklik... Most nemrég végre újra meg tudtam hallgatni.

m61019andras Hozzászólás ideje: 2008-03-12 10:31:56

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-02 11:53:38

Véleménye a(z) "Generál" előadóról:

Sziasztok. Nemrég volt a Filmmúzeumon a Privát rocktörténet, Generál epizódja. Sajnos itt nem már nem jön a Filmmúzeum, nincs valaki aki véletlenül felvette és meg tudná osztani velem? És volt a Privát rocktörténet extra, amiben volt egy Generál szám, a Kövér a nap. Öt lány énekelt benne, Révész Sanyika, Karácsony, Novai és valami Sláger Rádió parti lehetett. Ez a koncert teljes egészében nincs meg valakinek? Előre is köszönöm szépen a [*** moderálva ***]

Indián Hozzászólás ideje: 2008-02-19 14:50:58

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-10 20:57:10

Véleménye a(z) "Generál" előadóról:

A Tűzmadár című dalt nem a Révész hanem a Bódy Magdi énekli.

holszalszki Hozzászólás ideje: 2008-02-15 10:32:00

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-10 21:52:19

Véleménye a(z) "Generál" előadóról:

Valaki be tudná írni ide a Generáltól a Tűzmadár szövegét? Egyszerűen nem értem mit énekel a Révész...

mickez Hozzászólás ideje: 2007-09-01 14:50:19

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-29 19:23:10

Véleménye a(z) "Generál" előadóról:

A 'funky-s'Generál,Charlie-val,Tátraival,stb.az egyik legszinvonalasabb magyar zenekar volt szerintem,csak nagyon kevesen emlékeznek már rá sajnos

© 2012 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.