Máté Péter

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 26 db
Címkék: máté péter
Megtekintve: Ma 15, összesen 35040 alkalommal

Bemutatás:

Máté Péter magyar táncdalénekes, hangszerelő, zeneszerző és zongorista. Közel 150 dal szerzője és előadója. Dalai évtizedekkel halála után is nagy népszerűségnek örvendenek.

Forrás: Wikipédia

Biográfia:

Hat éves korától magánúton, 14 éves korától zeneiskolákban tanult. Tanította Bágya András és Balassa P. Tamás is. 1965-ben érettségizett a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, ugyanebben az évben, 1965-ben megalapította első zenekarát.

Máté Péter az Illés zenekarral készítette első dalait. 1967-ben készítette el első saját felvételeit, az „Úgy várom, jössz-e már?” és a „Mondd már”-t, még ugyanebben az évben a „Néger zongorista dala” című felvétellel a polbeat fesztiválon első díjat nyert.

Változatos pályája során Szocsiban és Athénban ért el fesztiválhelyezést, előadói díjat nyert a párizsi sanzonversenyen, fellépett többek között Kubában és Kanadában is.
Az 1970-es évek elején rendszeresen fellépett a Műegyetem Ezres klubjában volt feleségével, Dékány Saroltával. 1973-ban a „Hull az elsárgult levél” című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn. 1973 és 1974 között az Express együttessel lépett fel (többek között a Drezdai Dalfesztiválon). 1976-ban harmadik helyet ért el az írországi Castlebarban, 1977-ben másodikat az „Együttlét” című dallal a Metronóm 77 televíziós fesztiválon. 1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon. „Elmegyek” című dala „Nicolas” címmel, Sylvie Vartan előadásában világsláger lett.
Hangszerelt musicalt (Jesus Christ Superstar), írt színházi kísérőzenét (A királynő katonái, Kaméleon). Az S. Nagy István – Máté Péter szerzőpáros írta a Krízis című rockmusicalt is, amit a margit-szigeti szabadtéri színpadon adtak elő, az egyik főszereplő balesete miatt csupán néhány alkalommal. (E műnek különlegessége, hogy a rockzenészeket és a színművészeket itthon talán először állították egy színpadra; a szereplők többek között: Csongrádi Kata, Vikidál Gyula). Számtalan duettet is énekelt, többek között Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Házy Erzsébettel, Dékány Saroltával és Zalatnay Saroltával.

Diplomáját a Külkereskedelmi Főiskolán szerezte. Fiatalon vette el első feleségét, Dékány Saroltát. A párnak nem született gyereke, két év után elváltak. Máté Péter később újra megházasodott, második felesége Kovács Edit. Két lányuk született: Edit, Mici (1971), és Dorottya, Dorka (1978) és három unokájuk van: Dániel, Kamilla, Gergely.

Forrás: Wikipédia

Máté Péter dalszövegek:

A boldog órák nem repülnek

A csillagok között video

A fény városában video

A Közöny video

A nagypapám egy nagy vagány video

A papa meg a lánya video

A százlábú dilemmája video

A táncos elefánt

A táncos elefánt video

A tegnapok video

A vén eperfa video

Adj nekem egy éjszakát video

Ahogy a lépted koppan video

Álomi táj

Álomlány video

Aranyvájú video

Arc

Az az érzésem

Az első szerelem video

Azért vannak a jó barátok video

Azt súgta a szél hun video

Bárhol is élsz video

Bugi - vugi nosztalgia

Cirkusz video

Cry (Sírj) video

Csak az álom nem elég video

Csak egy szál gitárral video

Dörög az ég video

Ébred a város

Ébredj video

Egy darabot a szívemből video

Egy éccakának éjjelén video

Egy kéz, egy szív video

Egyedül élsz video

Egyszer él az ember (Zoránnal) video

Egyszer véget ér hun video

Együttlét video

Éjszakák és nappalok hun video

Elhagylak

Ellentétek vonzásában video

Elmegyek hun video

Elmegyek (verzió II.) video

Elromlott a lemezjátszó video

Első szerelem

Emlékezz rám! video

Engedj el video

Érzés (Feelings) video

Ez éccakának éjjelén video

Ez majdnem szerelem volt video

Fehér akácok

Fel, fel fiúk a dalra video

Főnyeremény video

Furcsa játék az élet video

Georgia

Gondolj rám video

Gyermekkori álmodás video

Győztél és buktál

Gyűrött kalapom video

Ha egyszer számon kéred önmagadtól

Ha nem bírod már egyedül video

Ha véget ér a nyár video

Hajdanán video

Határod

Haverom a tavasz video

Hazám video

Hazamegyek video

Hé, John video

Hetven év semmiség

Híd a sáros vizen (Bridge Ower Troubled Water)

Hívlak én jóbarát video

Hogyha én lennék a fény video

Hogyha hozzád érhetek video

Holnap is video

Hosszú még az út video

Hozd vissza a napfényt! hun video

Hozzám tartozol video

Hull az elsárgult levél video

Hullanak a csillagok video

Járom az utam video

Jó még veled video

Jöjj el video

Kampósszög

Kék függöny

Kell, hogy várj video

Ki tudja, miért video

Kinek mondjam el a bánatom video

Köszönöm a nagy szerelmeket video

Küldök néked egy nápolyi dalt video

Ma ősz van Velencében video

Madárijesztő

Magány video

Magasfeszültség

Maradj még video

Mariann video

Még meg sem köszöntem video

Még néhány perc video

Még nem tudom video

Megesett velem

Meghalni nem érdemes video

Megmondtam

Megszülettem video

Micsoda nő

Miért félsz?

Miért nem élek ott? video

Minden szónál többet ér egy dal video

Mindenki jónak születik

Mindig tovább video

Mindig van kiút video

Mondd ki tudná? video

Mondd már video

Mondd miért szeretsz te mást video

Mosolyod árnyéka (The Shadow of Your Smile) video

Most élsz hun video

Múlnak az évek

Nálad meddig tart ez a szerelem video

Napsugár video

Ne nézz így rám video

Néger zongorista video

Nekem ez így jó video

Nem érdekel más video

Nem könnyű most nekem

Nem mondhatom el video

Nem szégyen

Nem tudják

Nem tudlak elhagyni

Nem tudom, nem tudom video

Nem vagyok én városba való

Nincsen más örömöm video

Nyári rajz

Olyan jó lenne tudni video

Orient Express video

Ott állsz az út végén hun video

Otthonom a nagyvilág video

Ő (She) video

Ő meg én video

Öröm az iskolában video

Piroslámpás ház video

Rádtört a féltékenység video

Régi nóta hun video

Régi út hun video

Rejtély video

Rock and roll No.1-2-3

Rozsda lepi már az emlékeimet video

Sose higgy a szónak video

Süvít a szél video

Szabadíts meg a szorongásoktól video

Szeptember volt video

Szerelemre készülsz ma este video

Szeretet nélkül video

Szeretnélek újra megtalálni video

Szimbád (A Színészkirály emlékére)

Szívem eladó video

Szülői ház video

Tanácsadás

Tárd ki karjaidat video

Tavaszi szél video

Te ott állsz az út végén video

Telefondoktor

Tévedtél video

They do not know

Tiltott szerelem video

Tölts velem egy órát

Túl szép video

Tücsökzene video

Tűnj el a környékről video

Tűzmadár video

Úgy ég, úgy fáj hun video

Úgy szeress video

Úgy várom jössz-e már hun video

Ünnep után

Vagy mindent, vagy semmit... video

Vallomások video

Van ez így

Vándormadár video

Várj reám video

Várni bizonytalanul

Várni kell video

Veled jó lesz majd (If I Fell) video

Volt egy szerelem video

You were wrong

Zene Nélkül mit érek én (nem studió változat) video

Zene nélkül mit érek én? video

Zsuga


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Hozzászólások

nyuzoniki Hozzászólás ideje: 2011-07-26 21:30:39

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-26 21:47:28

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok! 2 db Máté Péter bakelit (Keretek között, Magány) eladó. 1000 Ft + postaköltség vagy személyes átvétellel Budapesten. Érdeklődni: nyuzoniki@citromail.hu

peter79 Hozzászólás ideje: 2011-02-04 18:26:48

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-09 17:08:34

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok! Valakinek megvan az Öröm az iskolában cimű dal kérem írjon üzit. Köszönöm. Szeretem ezt a dalt nagyon.

hszilvy Hozzászólás ideje: 2010-09-09 05:12:49

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-15 20:39:13

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

wolfnet: az eredeti szovegben. amit S.Nagy Istvan irt, es Mathe Peter irta hozza a zenet abban meg "Hamvad az ido szerepel" - vagy tevedek? Az a teny, hogy a mai eloadok a sajat izlesuk szerint atirnak ezt-azt a szovegben, az nem valtoztat a tenyeken. Mathe Peter ennyi ev utan is kicsinek is, nagynak is tud sok szepet nyujtani. Kar volt erte, hogy hamar elment ... nagy kar.

bandee1 Hozzászólás ideje: 2010-07-18 19:04:44

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-18 21:03:20

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Drága Ritám! Neked küldöm a dalt, szörnyen hiányzol, gyere vissza kérlek! Nélküled nem jó semmi. Nem jó levegőt venni, járni, kelni, dolgozni, aludni, élni....GYERE VISSZA HOZZÁM!

Negrocsajszi Hozzászólás ideje: 2010-04-29 14:36:49

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-30 21:57:21

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

ez a szám isteni :D :D :D

wolfnet Hozzászólás ideje: 2010-04-29 06:13:19

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-07 00:04:24

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Olvad az időő!!! nem hamvad emberek.... 200% :DD

20002000 Hozzászólás ideje: 2010-02-12 08:11:55

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-16 16:08:01

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Nem rossz ugy jöttem ide,hogy a Csillag születikbe brosch bence ezt énekelte:Hamvad az idő, mint a halvány jégvirág, és a tűnő boldogság majd véget ér. Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn, álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél. De addig van remény, minden perc ünnepel, hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el! Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát. Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár. Múló örömök sivár létünk színpadán, mikor egy szó hallatán dobban a szív. Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén, túl az álmaink ködén a semmi hív. De addig van remény, minden perc ünnepel, hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el! Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát. Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár. Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár. Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

dinidani Hozzászólás ideje: 2010-01-15 18:25:46

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-30 20:14:44

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Akárhányszor hallom ezt a dalt,mindig libabőrös leszek,és nem lehet megunni.

ironmaidenes Hozzászólás ideje: 2010-01-09 20:14:05

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-08 21:48:16

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

ez a csucs szamok koze tartozik megpedig azert mert a szovege a leheto legjobb

ironmaidenes Hozzászólás ideje: 2010-01-09 20:01:49

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-08 21:48:16

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

imadom ezt a szamot ha meghallom elszabadulnak velem az indulatok es a szam vegen a konnyezem

baba1991 Hozzászólás ideje: 2009-12-26 17:06:29

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-09 15:26:42

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Gyönyörű szám nagyon tetszik az a rész hogy..De még addig mindent ujra kezdhetünk" szóval akármi van nem szabad szomorkodni mert jön egy uj remény :)

kriszti_ Hozzászólás ideje: 2009-08-20 19:29:04

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-26 20:19:56

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

augusztus 20-a van, épp most hallottam ezt a dalt a tüzijáték befejező akkordja ként-keresztes ildikó előadásában-háááát énekelték már szebben is...

ßo$szÍ Hozzászólás ideje: 2009-06-12 19:04:40

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-25 19:12:38

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Kuchar-nak írom ha esetleg erre járna, hogy én ismerem "A papa meg a lánya" című dalt. Épp azt hallgatom. :)

Scorpion62 Hozzászólás ideje: 2009-06-10 20:36:33

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-12 20:17:45

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Bocs, a lényeg lemaradt: ha Valaki nem tudná a "2. verzió" az "eredeti".

Scorpion62 Hozzászólás ideje: 2009-06-10 20:32:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-12 20:17:45

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Örülök, hogy az eredeti szöveget is feltetted a videóhoz!

west2006 Hozzászólás ideje: 2009-03-15 11:26:05

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-19 13:59:10

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Kinek mondjam el a bánatom Nincs kinek! Ez a Máté Péter szám is szép!

Arpi_96 Hozzászólás ideje: 2009-02-08 21:53:21

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-26 20:16:14

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Szep dal.

Kuchar Hozzászólás ideje: 2009-01-25 04:46:50

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-13 06:12:27

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Keresnék egy rég elfeledett Máté Péter számot. Címe: A papa meg a lánya Ismeri valaki? Kösz: Kuchar

Szerika Hozzászólás ideje: 2009-01-02 17:18:25

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-14 22:25:59

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Nagyon szeretem Máté Péter csodás dalait... de szeretném keresni az " Együttlét" dalszövegét. Ha van valakinek,kérem erre az e-mail címemre küldje a dalszövegét.. [*** moderálva ***] Előre is köszönöm!

HK25 Hozzászólás ideje: 2008-12-21 09:07:53

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-29 18:33:21

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

csssakk most élsz!!!!!!!!!!!!

HK25 Hozzászólás ideje: 2008-12-21 09:04:58

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-29 18:33:21

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

ha valaki elmegy akkor tényleg visszajön? (...)

HK25 Hozzászólás ideje: 2008-12-21 08:59:31

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-29 18:33:21

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Hát bizony várni kell ... sokat ... vajon miért?

vattee Hozzászólás ideje: 2008-09-05 12:34:34

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-05 12:33:20

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Szövegelemzés Máté Péter: Most élsz Posztmodern ének a materializmus csődjéről "Olvad az idő, mint a halvány jégvirág, és a tűnő boldogság majd véget ér." A „tűnő boldogság” paradoxon. Az igazi boldogság soha nem érhet véget. A tűnő boldogság egyszerűen csak egy önámítás. Olyan, mint a tűzijáték. Egy ideig szép, de utána füst marad a helyén. "Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn, álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél." A tűnő boldogság nem oldja meg a magányosság és hiábavaló lét problémáját. Hiába vagy a csúcson és hiába ismer el minden ember: egyedül vagy. Aki viszont igazán boldog, annak boldogsága az örömöktől független. Nem múlik el: ezért is lehet boldog. Az az ember lehet boldog, aki célba ért, tudja kicsoda, honnan jött és hová tart, és érdemeitől függetlenül tartozhat valahova. Azzal, hogy „elfúj a szél”, felismeri, hogy élete hossza nem az ő kezében van. Talán ezért boldogtalan a szerző. Az egyes szám második személyű megszólításával megpróbálja a hallgatót rávenni, hogy azonosuljon a szerző problémájával. "De addig van remény, minden perc ünnepel, hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!" Demagógia. A reményt és a hitet nem magyarázza meg. Fel kell tennünk a kérdést, hogy mit ünnepelhet a múlandóság csillogó börtönébe zárt ember? Mi a remény ebben múlandóságban? Miért kell hinni? Miben kell hinni? Csak úgy hinni kell a hitben? A szerző maga sem tudja, mit beszél. Ha viszont felkínálná a megoldást, akkor lehetne mit ünnepelnünk és lenne reményünk – és akkor máris értelmet nyerne az ének. Ha megmagyarázná, hogy hihetünk egy megváltó Jézusban, aki megoldotta a kínzó magány okát, vagyis az Istentől való eltaszítottságunk bűn és lázadás általi problémáját és hogy Jézus feltámadásával legyőzte a múlandóságot, a halált: akkor lehet ünnepelnünk és van reményünk. "Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát." A megváltást és az isteni gondoskodást magáénak nem tudó ember ilyen és ehhez hasonló vádak, kényszerek alatt él. Remény, elfogadás és ünnep helyett terhet rak az ember nyakába. Ha a magára maradt (ld: „egyedül”) ember önmagában bízhat csak, akkor mi a reménysége? Az a reménye, hogy ha egyszer téved, akkor az megbosszulja önmagát? A szerző önmagának ellentmond. Ugyanakkor helyesen állapítja meg az istentelen elmúló csillogó világbörtön kegyetlenségét és elvárásait. "Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár." Önámítás (ópium). A valós problémáról – ami az Isten jelenléte nélküli múlandó hiábavalóság – leveszi a szemét és megpróbálja a megoldás keresése helyett a már előbb említett múló örömöket keresni, melyekről tudjuk, hogy sem reményt, sem boldogságot adni nem képes. A kitaszítottság (magány) problémáját egy másik magányos (kitaszított, bukott) ember társaságával próbálja elodázni. "Múló örömök sivár létünk színpadán, mikor egy szó hallatán dobban a szív. Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén, túl az álmaink ködén a semmi hív." A szerző helyesen írja le a materialista (Isten nélküli) világnézet sivárságát. Kifejező szava a „sajnos”. A materializmus reménytelensége négy szóban összefoglalható: „élvezd, amíg van mit”. Nincs se oka, se célja, csak úgy teng-leng, de a problémával önnön büszkesége vagy makacssága miatt nem akar foglalkozni. „Tudjuk már a kezdetén”: általánosítás, nem a szerző saját gondolatai, hanem a gyermekkorában a materializmusban tanultak alapján állítja. Életét egy álomnak, álmodozásnak írja le, nem a valóságban való életnek, hanem egy illúzió kergetésének. Ebből kijönni úgy lehet, ha beismerjük, hogy a probléma oka mi magunk vagyunk aktív lázadásunkkal vagy passzív közönyünkkel, és elfordulva ettől elfogadjuk a megváltást (a hiábavalóságból), a bűnbocsánatot (az elfogadottság helyreállítása) és az örök életet (ünnep, remény) a Jézus Krisztusban való hit által. Szeretettel: Váradi Attila

bossy16 Hozzászólás ideje: 2008-08-05 19:06:35

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-21 17:23:00

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Vasárnap vesztetem el az egyik családtagomat és Hiányzik :(Miért ilyen az élet:(elkartam menni hozzá és késsö volt már:(

Tündér Lala Hozzászólás ideje: 2008-07-26 15:09:08

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-26 14:41:15

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok, Ha meg lenne valakinek a Máté P. Most élsz kottája és szintén Máté Péter magyarul megéneket "Ő" ( She) címü dal kottája ill. akkordjai akkor tudna nekem abban segíteni, hogy elfaxolná nekem? Van rengeteg kottám szövbegem és lehet, én is tudnék cserébe segíteni. Üdv Tündér Lala [*** moderálva ***]

rikárdó Hozzászólás ideje: 2008-07-03 11:02:54

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-03 11:03:58

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

nagyon szép ez a dal,és még sokáig azis fog maradni!

Schillert Hozzászólás ideje: 2008-06-25 21:59:35

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-22 19:36:56

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Helló! Szép számok, tetszenek. Én nem kérem, hogy küldjétek el, nekem meg vannak, megszereztem boltból! Persze én is beszereztem máshonnan zenéket, de ha tetszettek a számok, akkor igenis rá szántam magam és megvásároltam a lemezt! Ennyit igazán megengedhet magának mindenki, ha már szereti Máté Pétert vagy akárki mást.

Angéla007 Hozzászólás ideje: 2008-06-03 07:58:15

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-03 07:41:31

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

az embed kód olvashatatlan.A dal különben gyönyörű!Szerintem sok évtized múlva is örömmel hallgatják.

V.Dani Hozzászólás ideje: 2008-05-15 19:30:33

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-23 21:08:43

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Ha esetleg valaki el tudná küldeni nekem, azt nagyon megköszönném!

V.Dani Hozzászólás ideje: 2008-05-15 19:29:37

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-23 21:08:43

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok!Én is elvesztettem édesapám nagyon fiatalon(2 évesen) nem is igazán ismertem, ettől a számtól mindig elérzékenyülök...

dewirag Hozzászólás ideje: 2008-05-12 00:01:06

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-11 23:51:43

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Szeret(t)em ezt a számot...sok szép emlék fűződik hozzá!

Barbi Barkó Hozzászólás ideje: 2008-05-10 13:54:54

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-31 13:05:47

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

hy! Akinek nincs meg néhány száma Máté Péternek,az töltse le azt (persze akinek van StrongDC-je) a számot. Üdv: Barbi Barkó

lótifuti Hozzászólás ideje: 2008-05-03 07:29:11

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-10 18:18:27

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

sziasztok.a 4 éves kisfiam is szereti halgatni Máté Pétert

Beáta szexybaby Hozzászólás ideje: 2008-04-24 20:24:35

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-12 13:50:34

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Ez egy nagyon jjó szám!!! Ez mindíg megsirat!

Ildiko1973 Hozzászólás ideje: 2008-04-22 10:15:39

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-22 14:31:56

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Szia Frankly! Sehonnan nem tudom letölteni Máté Pétertől az Ő című számot. Tök jó lenne, ha el tudnád valahogy küldeni nekem! Előre is köszike:)

frankly Hozzászólás ideje: 2008-04-06 12:20:28

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-06 12:00:32

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok. Akinek kellenek Máté Péter dalok az a 30/ 42-47-825 vagy a 70/ 96-72-444-es számon el tud érni és megbeszéljük hogy továbítsam nektek :) (összes album = 396 MB) Albumok: Máté Péte-Hogyha én lennék a fény (47.9 MB) Máté Péter - Egy Darabot A Szívemből (57.8 MB) Máté Péter-Éjszakák és nappalok (44.1 MB) Máté Péter-Elmegyek (46.3 MB) Máté Péter-Emlékezz rám (61 MB) Máté Péter-Rock and rablás (55.7 MB) Máté Péter-Szívhangok (45.9 MB) Máté Péter-Vagy mindent, vagy semmit (36.3 MB)

krumplicukor-218 Hozzászólás ideje: 2008-04-05 11:46:06

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-23 21:05:28

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

johnny nash i can see clearly now-jának refrénje és ennek a máté péter számnak (azért vannak a jó barátok) az introja csak véletlenül hasonlít egymásra?

nielsen Hozzászólás ideje: 2008-03-28 13:51:52

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-15 20:33:30

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok! Valaki nem tudná elküldeni nekem Máté Péter: Vallomás című számát? Előre is köszi!!! E-mail: [*** moderálva ***]

udika Hozzászólás ideje: 2008-03-27 14:14:37

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-15 21:53:01

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Máté péternek van egy musicalja a kaméleon és egy szám sincs belőle pl. az ó uram cimű szám ha lehetne ezeket valahoigy megszerezni előre is köszi udika

flora0520 Hozzászólás ideje: 2008-03-04 20:29:42

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-20 13:19:49

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Imádom ezt a dalt!

paul-fr Hozzászólás ideje: 2008-02-03 19:21:38

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-30 14:18:47

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Hobby énekes vagyok.Freiburgban élek.Szeretném Máté Péter:MOND,MIERT SZERETSZ TE MÀST.,cimü dalát betanulni.A szöveg meg van,csak a kisérözenére volna szükségem.Küldjétek el [*** moderálva ***] cimemre.Elöre is köszönöm!

Melinka Hozzászólás ideje: 2008-02-01 14:21:05

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-01 14:15:34

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok.A legjobb Máté Péter!Nagyon szeretem dalait csak sajnos nem mind van meg nekem.Megkérek valakit küldje át nekem amennyit csak [*** moderálva ***] oldalra!Máté Péter forever!!!!

vieri324 Hozzászólás ideje: 2008-01-25 17:09:32

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-01 22:13:19

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Valaki lenne olyan kedves átküldeni nekem a Fel,fel fiúk a dalra című számot?:D PLS szánjatok meg:D MSN címem : [*** moderálva ***]

Kharlaxonamo Hozzászólás ideje: 2008-01-24 16:21:09

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-24 16:17:37

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Nekem rengeted Máté Peterem van! [*** moderálva ***]

nam Hozzászólás ideje: 2007-12-24 23:33:44

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-24 23:29:13

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok! Nincs meg valakinek ez a dal eredetiben?Ha elküldené nagyon megköszönném.e-mail: [*** moderálva ***]

Fortwalton Hozzászólás ideje: 2007-12-03 21:58:28

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-03 21:53:26

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok! Nincs meg véletlen valakinek az Érzés című szám? Nagyon megköszönném ha elküldenétek a [*** moderálva ***] címre. Akár csak linket is. Köszönöm előre is...

Husmó Hozzászólás ideje: 2007-11-29 11:15:50

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-15 19:29:52

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Segítség!Nem tudja valaki Máté Péter Furcsa játék ez az élet című dalának a szövegét?Ez nagyon hiányzik a gyűjteményből és sehol nem találom!!!

marci92 Hozzászólás ideje: 2007-11-24 20:55:21

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-05 09:57:54

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Valaki el tudná küldeni a ki tudja, miért valamint az Ő című dalokat eredetiben? [*** moderálva ***] nagyon megköszönném.

marci92 Hozzászólás ideje: 2007-11-24 20:49:35

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-05 09:57:54

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Ezt is énekeltük a ballagásomkor szerenádként a tanároknak

marci92 Hozzászólás ideje: 2007-11-24 20:47:25

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-05 09:57:54

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Csatlakozom én is nagyon szeretem Máté Péternek a dalait pedig MÉG nem éltem amikor ő MÁR nem élt.

Fanny72 Hozzászólás ideje: 2007-11-09 18:10:22

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-01 09:08:33

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok! Máté Pétert nagyon szeretem, egyedi hangzásvligával, és a daloknak értékes mondanivalója van. Sajnálom, hogy már nincs köztünk. Power! Ma elküldöm az e-mail címedre a kért dalt, ám lehet, hogy már többen megtették. (Akkor elnézést kérek előre is:-)).

vieri324 Hozzászólás ideje: 2007-11-07 16:59:18

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-01 22:13:19

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Hello bebusz! Nekem megvan az Ő című dal. Ha kell még szólj!!

bebusz Hozzászólás ideje: 2007-11-01 11:08:43

Utolsó bejelentkezés:
2007-11-01 10:38:44

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok! Tud nekem valaki segíteni???? Máté Péter Ő című dala kellene nekem! Ha valakinek megvan légyszi jelezze!!!!! Előre is köszi!

caca01 Hozzászólás ideje: 2007-10-30 19:20:05

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Szia molnardora17! Nekem meg van Máté Pétertől az Ott állsz az út végén című szám! Ha szeretnéd szívesen átküldöm msnen. Címem: [*** moderálva ***]

molnardora17 Hozzászólás ideje: 2007-10-30 13:03:29

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-11 23:00:39

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

sziasztok.Szeretném megkérdezni,hogy valaki nem tudná e elküldeni nekem Máté péter Te ott állsz az út végén című számát.Nagyon fontos lenne,egy szalagavatóra kellene.Előre is köszönöm:-)

The Power Hozzászólás ideje: 2007-10-29 13:26:46

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-29 13:16:15

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Ha valakinek meg van a kedvenc Máté Péter : Még meg sem köszöntem és elküldené nagyon boldog lenék cimem [*** moderálva ***]

The Power Hozzászólás ideje: 2007-10-29 13:24:12

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-29 13:16:15

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Én azt gondolom Máté Péteröl hogy nagyon jó énekes voltam az Emlék koncerten nagyon Szinvonalas volt de Máté Péter hangja az igazi és a Magyar népnek nagyon nagy veszteség

RollR Hozzászólás ideje: 2007-10-03 22:32:07

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-31 14:24:52

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Fontosnak tartom elmondani, hogy ezt a számot minden nap meghallgatjuk, jáá? Szerintem nagyon eltalált az egész mű, a szöveg és a zene is. Hallottam más előadásában is, úgy nem nyerte el a tetszésemet.

wiryke Hozzászólás ideje: 2007-09-29 15:21:55

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-22 14:46:41

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok! Nincsen meg véletlenül valakinek a Hull az elsárgult levél? Anyukám kedvenc dala, de nem tudom neki sehonnan megszerezni. Ha valakinek megvan, lécci küldje el a [*** moderálva ***] címre! Elõre is nagyon köszönöm!

benene Hozzászólás ideje: 2007-09-08 11:51:00

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok. Imádom Máté Pétert. Akinek van tõle száma, örülnék ha elküldené. Bármelyik érdekel. köszi. [*** moderálva ***]

peter79 Hozzászólás ideje: 2007-08-31 20:41:40

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-09 17:08:34

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Szia kiopol nekem megvan a Veled jó lesz majd, címû szám. Írd meg a msn címed a [*** moderálva ***] címre. És küldöm a dalt.

Julcsy Hozzászólás ideje: 2007-08-31 14:33:05

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-17 19:06:36

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok! Ha valakinek van Máté Péter kottája átküldené nekem erre a címre: [*** moderálva ***]

Czitrovszky Hozzászólás ideje: 2007-08-20 21:56:58

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-09 15:46:16

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok valaki, akinek van Máté Péter száma(bármelyik) küldhetne. Köszi, címem: [*** moderálva ***]

povesteamea Hozzászólás ideje: 2007-07-29 12:57:33

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

Sziasztok Monika vagyok erdelybol 22 eves en is imadom Mate Peter dallait,olyan lannyokal ,fiukal leveleznek baratkoznek korhatar nelkul akik szinten szeretik Mate Peter dallait. e mail [*** moderálva ***]

kingasim Hozzászólás ideje: 2007-06-26 22:54:02

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-01 20:03:12

Véleménye a(z) "Máté Péter" előadóról:

sziasztok4 vki el tudná küldeni nekem ezt a számot!! az email címem: [*** moderálva ***] elõre is köszi! pussssssssz KINGA

Törpevitéz Hozzászólás ideje: 2007-06-21 17:22:23