Rengeteg

Rengeteg
Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 13355 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

Az amerikai prog rock legenda Territorial Chant vezetője, frontembere és fő dalszerzője Matt Schellenberg 1996-ban a hazai zenei élet kiválóságaival egy magyarországi zenekart alapított, ugyanis feleségével: Carolyn-nal együtt Magyarországra költözött misszionárius szolgálat céljából.

A Lelkes állatok nevű formáció funky, pop és jazz elemekkel fűszerezett összetett, agyas rockzenét játszott, elgondolkodtató szövegvilággal. Az angol- és magyar nyelvű dalszövegek nem a direkt térítés jegyében születtek. Matték -az evangélium erőszakolása helyett- a jó hangulat közvetítését és a személyes hit megélésének hiteles tolmácsolását választották.

A banda két album után 1999-ben feloszlott, majd Matt és Carolyn két olyan CD-t készített, melyeken egyszerűbb hangszerelésű, nyugisabb meditatív dalok hallhatók.

Ezután egy újabb magyarországi zenekar következett. A Rengeteg együttes Matték baráti köréből alakult ki és a korábban megkezdett úton haladt tovább. A banda stílusában elsősorban a rock különböző fúziói dominálnak. Matt a szokásos angol és magyar dalok mellett ezúttal német és lengyel szövegeket is énekel, beszél, kántál. Az élő előadásokon a zenekar tagjai rendszerint egyedi színpadi ruhákban lépnek fel, Matt pedig mély átéléssel előadott változatos performance-szal egészíti ki az élet nagy kérdéseinek elgondolkodtató, sőt: meghökkentő és furcsa megközelítését közvetítő koncerteket.

Az együttes bemutatkozó nagylemeze 2003-ban látott napvilágot, és egyaránt kedvező fogadtatásban részesült a művészetre fogékony keresztények -, és a különlegességekre nyitott rockrajongók között is. Matt John Scellenberg énekes, gitáros, billentyűs, fúvós, Carolyn Schellenberg billentyűs, vokalista, Prazsák László basszusgitáros, vokalista, Almássy Gábor gitáros, Szabó Violetta vokalista, Alex Claudiu Riza és Steve Johnson dobosok, valamint a vendégzenészek: Horák Attila fúvós, Folk Iván hegedűs, Cristi Muresan, Rontó Gusztáv és David Mastick gitárosok - a maga nemében páratlan, különleges koronggal gazdagították a keresztény rockzene tárházát. 1. Nem sokára 2. Vér 3. The Way It Seems 4. Tükör 5. Megoldás 6. Lent 7. Törékeny 8. Busia 9. Másodperc

forrás: Rockdiszkont
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

bacsipista Hozzászólás ideje: 2011-09-10 09:57:02

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-18 19:47:04

Véleménye a(z) "Rengeteg" előadóról:

Együtt voltam a "Rengeteg"-gel a börtönmissziókban, Vácott, Baracskán, Tökölön. Élmény volt.

oki Hozzászólás ideje: 2011-05-25 20:22:48

Utolsó bejelentkezés:
2019-10-05 20:13:13

Véleménye a(z) "Rengeteg" előadóról:

Anita, Alma a gitáros, Matt énekelt. Jó kis banda volt, Almától nem is vártam rosszabbat!

K. Anita Zoé Hozzászólás ideje: 2006-12-07 19:57:14

Utolsó bejelentkezés:
2019-02-15 17:53:48

Véleménye a(z) "Rengeteg" előadóról:

Rengeteg egy nagyon jó együttes-volt. Alma hangja nagyon király!!!!! :-) szerintetek?

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább