Kovács Kati
Bemutatás:
Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője, nevéhez a hatvanas évek óta nagyon sok siker fűződik, több millió lemezét adták el. A legsokoldalúbb magyar énekesnő. Zenéjét számos műfaj alakította, a rock a dzsesszen keresztül a disco, blues, rockopera és a klasszikus popzenei stílus egyaránt . Albumait vegyes visszajelzések követik, erőteljes énekhangját legtöbbször elismerés fogadja. Nemzetközileg is a legelismertebb és legnépszerűbb könnyűzenei énekesnő. Több alkalommal megválasztották az "Év énekesének" itthon és külföldön egyaránt. Európa és Ázsia számos országában adott koncertet, jelentek meg lemezei és dalai, többször járt Amerikában és Ausztráliában is. Összesen 102 magyar és 20 külföldi önálló lemeze jelent meg, ebből 31 album és egy MAXI-CD-válogatás. 164 albumon szerepel még, valamint több mint 500 dal van a repertoárjában. Összesen 284 hanglemezen hallható a hangja. Első lemezfelvétele még 1965-ben készült (Sóhaj), azóta folyamatosan jelennek meg lemezei. A zenei eredmények mellett sikereket ért el a dalszövegírásban és a filmművészetben is, eddig több mint 20 filmben és színházi darabban szerepelt, valamint több tucat film betétdalát is ő énekli. Több mint ötven dalának ő a szerzője. Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb női énekese.
Biográfia:
Karrierje közel ötven éve, 1962-ben kezdődött, mikor elindult gimnáziumi amatőr zenekarával az egész országot televízió elé ültető „Ki mit tud?” elnevezésű vetélkedőn. Nyers és karakteres hangja, előadásmódja miatt a zsűri először eltanácsolta. 1963-ban megkapta első filmszerepét amit egy vetkőzős jelenetet nem fogadott el, de a film főcímdalát Ő énekelte. 1964-ben szerepelt a Magyar Televízió által közvetített vetélkedőműsorban, ahol Eger városát képviselte.
1965-ben robbant be a magyar könnyűzenébe, amikor másodszor elindult a „Ki mi tud? - on. A versenyt már megnyerte és Ő lett az „Év hangja”. Tanulmányait a Bartok Béla Zeneművészeti Főiskola dzsessz tanszakán folytatta. 1966-ban sikerszéria tovább folytatódott. Előadóművészi tehetségét mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a magyar táncdalfesztiválok történetének első győztese lett. 1966-ben megjelenik első lemeze. Ezt követően még kétszer lett első helyezett, tehát összesen háromszor, ami a női előadók közül egyedül neki sikerült! A beatkorszak egyik legsikeresebb énekesnője. Számos dalt, albumot készített három korszakalkotó együttessel (Illés – Metro - Omega).
Fesztivál győzelme után filmszerepeket ajánlottak neki. Néhány év leforgása alatt több mint tíz filmben szerepelt, legtöbben főszerepet. 1968-ban a Filmszemlén, Mészáros Márta rendezte Eltávozott a nap és Bacsó Péter rendezte Fejlövés című filmekben nyújtott alakításáért az év legjobb színésznőjének választották. Filmekben olyan színésznagyságokkal dolgozott, mint Ruttkai Éva, Törőcsik Mari, Latinovits Zoltán vagy Kállai Ferenc.
Kovács Kati az 1960-as évek végétől óriási sikereket ért el külföldön is. Bejárta az egész világot kivételes hangjával számos nemzetközi versenyen kápráztatta el a közönséget. 1972-ben Drezdában megnyerte a Nemzetközi Dalfesztivált. Ugyan ebben az évben, Írországban győzött a világ egyik legnagyobb nemzetközi dalversenyén az európai Castlebar Song Contesen. Ez a verseny, hasonló műsor volt, mint ma az Eurovíziós Dalfesztivál. 1974-ben Németországban legnépszerűbb külföldi énekesnőnek, Angliában a Music Week című popzenei szaklap The Star of the Year (Év sztárjának) választják. Németországban akkora népszerűségnek örvendett, hogy öt önálló televíziós műsort készítettek neki, majd 1976-ban ismét az „Év énekesnője” lett. Számtalan televíziós műsor készült vele még Lengyelországban és Bulgáriában. Koncertezett egész Európában és Szovjetunióban, többször járt Amerikába is.
1970-től mint az ország egyik legelismertebb előadóművészének sorra jelennek meg albumai. 1972-ben ismét győzött a Táncdalfesztiválon, az Add már, uram, az esőt c. dallal, melyet évtizedekkel később Christina Aguilera is feldolgozott. 1973-tól az LGT-vel készíti albumait, rengeteget járt Európában, sorra jelentek meg albumai Németországban is, NSZK-ban megjelent dalai listavezetőek voltak.
Kovács Katitól nem állt messze a humor, a kabaré műfaja sem, így sokat dolgozott Hofi Gézával és Koós Jánossal. 1976-ban elkészítették a Kell néha egy kis csavargás c. zenés rádiós musicalben és 1976-ban animációs zenés filmje, a Megalkuvó macskák is óriási siker volt. Ők hárman alkották a zenés paródia műfaj első trióját.
1977-től egy új időszak indult, először a V’73, majd az Universal együttes lett a kísérő zenekara. 1978-ben Szörényi Levente és Adamis Anna dalaiból készült nagylemeze jelenik meg. Az énekesnő egyetlen betiltott albuma, amit a Hanglemezgyártó Vállalat politikai és üzleti okokból levett a polcokról.
A 80-as évektől Demjén Ferenccel és a V’Moto-Rockkal készíti lemezeit. 1981-ben harmadszorra is elvitte a pálmát a Tánc- és Popfesztiválon. A Táncdalfesztiválok történetében Kovács Kati az egyetlen női előadó, akinek sikerült háromszor is megnyernie a versenyt. 1982-ben, Sztevanovity Zoránnal, bemutatták Játssz még! című közös duettjüket (amit a "zenészek himnusza"-ként szokták emlegetni), majd közös turnéra is mentek. 1984-ben bemutatták első videoklipjét. 1985 decemberében részt vett a magyar Élő segély Afrikáért című óriáskoncerten a Budapest Sportcsarnokban ahol a hazai rock- és popzene legjelentősebb alakjai léptek fel.
A 90-es években még mindig sorra jelennek meg lemezei. Az évtizedben több nagy koncertet adott a Budai Parkszínpadon, Erkel Színházban és a Budapest Kongresszusi Központban. Ebben az időben kivételes előadói képességét, színes egyéniségét olyan színházi darabokban kamatoztatta, mint az Attila, Isten kardja, Mechanikus narancs, vagy az István a király, valamint számos gyermekrajzfilm betétdalát énekelte, mint például a Robin Hood, A két tukán, Dot és a kenguru, Hugó a víziló, Álmodik az állatkert stb.
Az éneklés mellett dalszövegeket is ír. Eddig több mint ötven zenére írt verset. Egyik legismertebb dalszövegét 1995-ben írta, egy híres filmdal, melynek az előadója is egyben, óriási sláger lett itthon és a határon túli magyarok körében, a Vangelis1492 (Paradicsom meghódítása), Vangelis zenéjével. A dalhoz és a szöveghez a zeneszerző levélben gratulált az énekesnőnek. Dalszövegírói munkásságát az Artisjus Életmű-díjjal ismerte el.
1999-ben újra megjelent alakja a mozivásznon is, ezúttal önmagát alakította a Rosszfiúk című filmben. 1999–2002 között Haumann Péterrel vezette a Slágertévé című tv-műsort. A műsor a Magyar Televízió történetének egyik legsikeresebb műsora lett, hétről hétre közel kétmillióan követték nyomon a televízió képernyőjén.
2002-ben megjelenik 25. albuma: Gyere, szeress!. 2003-ban szerepel a Boldog születésnapot című filmben. 2007-ben ismét albumot ad ki Németországban. 2008. október 6-án a az ország legnagyobb koncerttermében, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben harmadszorra adott önálló koncertet.
2008-tól állandó szereplője a Magyar Dal Napjának, valamint idén életéből kiállítás is készült Egerben. 2009-től a Qualitons együttes lesz a zenekara és 2010-ben országos turnéra indult. A '70-es, '80-as években hanglemezen kiadott stúdióalbuma közül 2011-ben tíz jelent meg CD-n új kiadásban.
Kovács Kati a kórtárs magyar zenei élet összes ismert nagy együttesével, zenekarával dolgozott együtt és készítette albumait, így az Illés, Metro, Omega, Locomotív GT, V’Moto-Rock, Hungária, Fonográf-együttesel. Dalait olyan élvonalbeli szövegírók munkája és kiváló zenészek teszik teljessé, mint Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Tolcsvay László, Demjén Ferenc, Lerch István, Szörényi Levente, Adamis Anna, Koncz Tibor, S. Nagy István és Szenes Iván.
Szólistaként több mint egy millió eladott lemezzel büszkélkedhet. Kovács Katinak összesen huszonhárom magyar és három külföldi albuma, hetvenkettő magyar és tizenhat külföldi kislemeze jelent meg, több mint ötszáz dal van repertoárjában. Száztizennégy magyar és harmincnyolc külföldi albumon működött még közre. Összesen több mint 250 hanglemezen halható hangja. A magyar hanglemez kiadás történetében a művésznőnek jelent meg a legtöbb kislemeze. Több mint ötven dalának ő a szerzője.
Magas színvonalú zenei munkásságát eddig a magyar állam:
-SZOT-díjjal (1980)
-Liszt Ferenc-díjjal (1986)
- a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (1994)
-a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti- keresztjével (2011)
ismerte el.
Egyéb díjak, elismerések:
• Év hangja (1965)
• Év énekesnője (1966)
• 1968-as Filmszemlén az Év színésznője (1968)
• Arany Mikrofon-díj (1971)
• Év énekesnője (1974)
• Németország legnépszerűbb külföldi énekesnője (1974)
• Anglia- The Star of the Year (Az Év Sztárja)-díja (1974)
• Pop Mecss – Év énekesnője (1976)
• Németország Év énekesnője (1976)
• 1 milliomodik eladott lemez (1987)
• Danubius Rádió különdíja (1992)
• Záray-Vámosi Művészi Alapítvány Emlék-díj (2002)
• Artisjus Életmű-díj (2006)
• Budapest Főváros Díszpolgára (2011)
• Hungaroton - Pepita Arany Oroszlán-díj
• Állami Ifjúság Bizottság Díja
• Hatszor kapta meg a Magyar Rádió és Televízió elnökének Nívódíját
• Öt alkalommal tartották az év legjobb előadójának
• Több arany, dupla arany és platina lemez
Országos és Nemzetközi dalfesztiválokon, versenyeken elért helyezések, díjak:
• 1965 - Ki mit tud? - kulturális vetélkedőműsor - I. helyezett
• 1966 - Táncdalfesztivál - országos dalfesztivál - I. díj, Előadói-díj
• 1969 - Made in Hungary - könnyűzenei verseny - Előadói-díj
• 1972 - Táncdalfesztivál - országos dalfesztivál - I. díj, Előadói-díj
• 1972 - Drezdai Nemzetközi dalfesztivál - I. helyezett
• 1972 - Castlebar Song Contest - Nemzetközi dalfesztivál (Írország) - I. helyezett
• 1975 - Made in Hungary - könnyűzenei verseny - Előadói-díj
• 1976 - Made in Hungary - könnyűzenei verseny - Előadói-díj
• 1977 - Tessék választani - könnyűzenei fesztivál - I. helyezett
• 1978 - Tessék választani - könnyűzenei fesztivál - Előadói-díj
• 1979 - Tessék választani - könnyűzenei fesztivál - I. helyezett
• 1980 - Tessék választani - könnyűzenei fesztivál - Előadói-díj
• 1981 - Tánc- és popfesztivál - könnyűzenei dalverseny - I. díj, Előadói-díj
• 1988 - Tessék választani - könnyűzenei fesztivál - I. díj
• 1992 - Táncdalfesztivál - országos dalfesztivál - Előadói-díj
Filmszerepei:
• Ünnepnapok (1966)
• Fejlövés (1967)
• Eltávozott a nap (1968)
• A hamis Izabella (1968)
• Holdudvar (1968)
• A tűzön nincs átkelés (1968)
• Fényes szelek (1969)
• Elza kölykei (szinkron szerep) (1972)
• Örökzöld feketén-fehéren (1974)
• Hugó, a víziló (szinkron szerep) (1975)
• Ők ketten (1977)
• Miss Arizóna (1988)
• Kártyaaffér hölgykörökben (1990)
• Árnyakkal csatázva (1993)
• Rosszfiúk (1999)
• Boldog születésnapot! (2003)
Színházi szerepei:
• Mechanikus narancs (1991)
• István, a király (1992)
• Attila, Isten kardja (1993)
Kovács Kati - diszkográfia:
Albumok:
• Suttogva és kiabálva (1970)
• Autogram helyett (1972)
• Kovács Kati és a Locomotív GT (1974)
• Kati Kovács ( Németország, NDK ) (1974)
• Intarzia (1975)
• Közel a naphoz (1976)
• Kati ( Németország, NDK ) (1976)
• Rock and roller (1976)
• Csendszóró (1977)
• Életem lemeze (1978)
• Szívemben zengő dal (1979)
• Tíz (1980)
• Érj utol (1983)
• Szerelmes levél indigóval (1985)
• Kívánságműsor (1986)
• Kell néha egy kis csavargás (1989)
• Szólj rám, ha hangosan énekelek (1990)
• A Kovács Kati (1992)
• Megtalálsz engem (1992)
• Forgószél (1992)
• Love Game – Vangelis 1492 (1996)
• Különös utakon (Maxi CD) (1997)
• A magyar tánczene csillagai 2. (1999)
• Édesanyámnak szeretettel (1999)
• Kincses sziget (2000)
• Gyere, szeress (2002)
• Die groben Erfolge (Németország) (2007)
• Keresd meg azt a dallamot (2009)
• Találkozás egy régi szerelemmel (2011)
• Rock and Roller (2011)
• Mammy blue (2011)
• Átmentem a szivárvány alatt (2011)
Magyar Kislemezek:
• A festő és a fecskék
• A pesti férfi
• A régi ház körül
• A szerelem
• Add már, Uram, az esőt!
• Akinek nincs baja
• Akkor bizony furcsa világ lesz
• Álmodj kiskölyök
• Álom, mutasd meg nekem
• Aludnod kéne már
• Aranyhídon mentem
• Arcok a sötétben
• Árnyék
• Átmentem a szivárvány alatt
• Az én időm
• Babák
• Bár itt lehetnél
• Bolond az én szívem
• Bolond pár
• Csak az igazat
• Csupasz hold
• Csúzlis Tom
• Dalmát elégia
• De furcsa ez a világ
• Egy hamvas arcú kisgyerek
• Egy mákszemnyi szerencse
• Egy nagy szerelem
• Egy nyáron át
• Egy pesti vasárnap
• El bimbo ( I. változat )
• El bimbo ( II. változat )
• Elmúlás
• Elmúlt a nyár
• Én igazán szerettelek
• Ennyi kell
• Ezt az egyet akarom
• Fekete madár
• Felesleges esték)
• Fogsz te a fox helyett
• Free again
• Gyere el, ha bántanak
• Ha legközelebb látlak
• Hazudik a drága
• Hintáslegény
• Hívlak
• Hogy vagy pajtás?
• Hogyha elhagysz
• Hol parkoljak?
• Hol vagy, Józsi?
• Holnaptól nem szeretlek
• Hull a hó a kéklő hegyeken
• Indián nyár
• Így legyen
• Isten hozzád kedves városom
• Itt a világ vége
• Jaj, de hideg van
• Jaj, nem vigyáztam
• Jó lenne, ha táncolnál velem
• Jó szerencsét
• Johny and Mary
• Katicabogár
• Keringő ( Magány )
• Keserű a méz
• Kifulladásig
• Kötődés
• Légy mással boldogabb
• Love story
• Majd beszél a jég
• Mama Leone
• Mamy blue
• Még van időnk
• Mégis ő
• Megtalálsz engem
• Menetjegy
• Menjünk világgá
• Merre mentél tőlem?
• Miért nem sikerül
• Minden út érdekes
• Mindig ami új, az érdekes
• Mini, vagy maxi?
• Mit remélsz?
• Mondd, mi bajod van
• Most kéne abbahagyni
• Napfényes álom
• Ne akard őt elrontani
• Ne aludj el
• Ne gondolj rám!
• Ne lépd át a küszöbömet
• Ne vedd fel a telefont
• Neked se jó
• Nem leszek a játékszered
• Nem születünk százszor
• Nem tudjuk még
• Nézlek, amíg alszol
• Nina-nanna
• Nyújtsd a két kezed
• Oh, ha rajtam múlna
• Ráz a villamos
• Rézkilincs
• Rock tanóra
• Rózsák a sötétben
• Soha többet
• Szerelemben soha nincsen igazság
• Szeretném
• Szívkirály
• Szomorú ló
• Találkozás egy régi szerelemmel
• Te kékszemű
• Tedd boldoggá
• Többé ne telefonálj
• Úgy szeretném meghálálni
• Úgy, mint ő
• Ugyanez az utca
• Ugye szép?
• Újra otthon
• Veszíteni tudni kell
• Vihar után
• Voltam már jó, rossz
Külföldi kislemezek:
• When the gypsies sing and dance tonight / The park in the city (Ausztria)
• Zigeunerliebe (Ausztria)
• Jaj, nem vigyáztam (Bulgária)
• Solang' es Liebe gibt / Ein Tag im September (NSZK/Ausztria)
• Jahr für Jahr / Wenn ich wüsste, dass es Liebe (NSZK)
• Sunday, Sunday / 悲しみに光さして (Van jó minden rosszban) (Japán)
• Wind, komm, bring den Regen her / Komm und laß uns gehn (NDK)
• Alles, was du gern hast / Sechnsucht (NDK)
• Dzisiejszy świat to (De furcsa ez a világ) (Lengyelország)
• Rock and roller (Lengyelország)
• I’m Free / Rock and roller (Lengyelország)
• Male mir, Sonne /Rock 'n Roller (NDK)
• Hej, finger weg / Es requet immerzu (NDK)
• Ha a dobs megengede (Lengyelország)
• You don't bring me flowers / Sweet little sixteen (NDK)
• Где ты, Ёжи? /Солнечный сон (Szovjetunió)
Kovács Kati közreműködött még százhúsz magyar, huszonöt német, kettő angol és egy bulgár, olasz, osztrák, orosz albumon.
</div>
Tagok:
szövegíró
szövegíró
szövegíró
szövegíró
ének
ének, szövegíró
Albumok:
1970
1972
1975
1978
Kovács Kati dalszövegek:
1492

Zeneszerzők:
Vangelis,
Szövegírók:
Kovács Kati,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A festő és a fecskék

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Schöck Ottó,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A két tukán
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A legszebb tévedés

Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Huszár Erika,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A legszebb tévedés
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Intarzia
Kiadás éve: 1975
A legtöbb nap
Zeneszerzők:
Deák Tamás,
Szövegírók:
Hajnal István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A pesti férfi

Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A régi ház körül

Zeneszerzők:
Aldobolyi Nagy György,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
A régi srác
Zeneszerzők:
Lerch István,
Szövegírók:
Demjén Ferenc,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A szerelem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A történtek után

Zeneszerzők:
Bágya András,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A zene, az a bor
Zeneszerzők:
Szörényi Levente,
Szövegírók:
Adamis Anna,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ablak nincs az emberen
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Adagio

Zeneszerzők:
Albinoni Tommaso,
Dobsa Sándor,
Szövegírók:
Szécsi Pál,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Add már, uram, az esőt!

Zeneszerzők:
Szenes Iván,
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Koncz Tibor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ahogy nőnek a gyerekek

Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ahogy nőnek a gyerekek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Intarzia
Kiadás éve: 1975
Akinek nincs baja
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Alles was du gern hast (Van jó minden rosszban)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Álmodj, kiskölyök (Házibuli)

Zeneszerzők:
V.Cosma,
Szövegírók:
Kovács Kati,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Altató
Zeneszerzők:
Flamm Ferenc,
Szövegírók:
Flamm Ferenc,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Aludnod kéne már (Královnicka)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Anya csak egy van
Zeneszerzők:
Novai Gábor,
Szövegírók:
Novai Gábor,
Falusi Mariann,
Lang Györgyi,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Apák és anyák

Zeneszerzők:
Presser Gábor,
Szövegírók:
Adamis Anna,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Aphrodité Gyermekei II.
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Aranyhídon mentem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Huszár Erika,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Arc a vonaton
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Arcok a sötétben
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
S. Nagy István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Árnyék
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Átmentem a szivárvány alatt

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Tolcsvay Béla,
Sáfár Zsolt,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Az élet szép
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Az én hazám
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Az én időm

Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Kovács Kati,
Máté Péter,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Az eső és én

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Kovács Kati és a Locomotiv GT
Kiadás éve: 1974
Azok a szép napok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Azt csinálok, amit én akarok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Bakeliten nevelkedtünk
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
S. Nagy István,
Csabai M.,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Bánt a fény
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Hajnal István,
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Bár itt lehetnél
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Belépés nemcsak nyúlcipőben
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sülyi Péter,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Bolond az én szívem

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Vándor Kálmán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Bolond pár
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Búcsúzni kell (Time to say goodbye)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kovács Kati,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Csendszóró
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sülyi Péter,
Koncz Tibor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Csodálatos élet (Wonderful Life)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kovács Kati,
Black,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Csúzlis Tom
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Der Schaukeljunge / Hintáslegény

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bernhard Bohlke,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Egy bolondos álom
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Egy hamvas arcú kisgyerek

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Vándor Kálmán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Egy nyáron át

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Egy szó a vége: szerelem

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Éjszakáról éjszakára
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Elégia

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Koncz Tibor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Élek, ahogy a többiek

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Életem lemeze

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szörényi Levente,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Elfutok

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Demjén Ferenc,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Elmúlt a nyár
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Elsodorhat messze a szél
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Eltávozott nap

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bródy János,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Elza kölykei (Szabadság a jelszavunk...)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Én és a vekker

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Én igazán szerettelek

Zeneszerzők:
Bágya András,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Én is
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Én sohasem búcsúzom

Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ennyi kell

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kovács György,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Érj utol

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Demjén Ferenc,
Lerch István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Es wird dunkel, wenn kein Feuer brennt (Most kéne abbahagyni)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ez lett a vesztünk
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ezt az egyet akarom
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Fehér karácsony (White Cristmas)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Fekete madár
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
S. Nagy István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Forgószél
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Vilmányi Gábor,
Holló József,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Gőzmozdony
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Gyere el, ha bántanak
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Gyere, szeress

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Koncz Tibor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Gyerekszemmel (Un jour, un enfant)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
E.Stern,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ha a dobos megengedné
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ha legközelebb látlak

Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ha minden elfogyott

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Koncz Tibor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hamis fény
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Demjén Ferenc,
Lerch István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hát így is jó
Zeneszerzők:
Fáy András,
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hej, Finger weg
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hétrét szoknyás
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hívlak
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Koncz Tibor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hívlak ugyanúgy, mint máskor
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hogyha elhagysz
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Fáy András,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hol parkoljak
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
G. Dénes György (Zsüti),
Forrai György,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hol vagy, Józsi?
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kovács Kati,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hol van az a rét...
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Hol van az a rét...
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hol van már?

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Holnap, majd holnap

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Holnaptól nem szeretlek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Huszár Erika,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Honvágy dal
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gommermann István,
Gilkyson,
Dehr,
F. Miller.,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hová tűnik el a csillag

Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hugó, a víziló
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szalóky József,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hull a hó a kéklő hegyeken

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Aldobolyi Nagy György,
Tóth Bálint,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Így legyen
Zeneszerzők:
Lerch István,
Szövegírók:
Demjén Ferenc,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Im Fahrstuhl (A liftben)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ima (duett Szörényi Leventével)

Zeneszerzők:
Szörényi Levente,
Szövegírók:
Adamis Anna,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Indián nyár

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Jaj, de hideg van

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Jaj, de jó, hogy voltál!

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Jaj, nem vigyáztam!
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Auth Ede,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Játssz még
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Jó lenne, ha táncolnál velem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Jó szerencsét!
Zeneszerzők:
Wolf Péter,
Szövegírók:
Halmágyi Sándor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Jobb ez így nekem

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Johnny
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Heilig Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Johnny és Mary
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kovács Kati,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kék farmer
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kell, hogy emlékezz a múltra
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Geisz László,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kérdés önmagamhoz

Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Keringő (magány)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kérlek, fogadd el

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Miklós Tibor,
Varannai István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Keserű a méz

Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
S. Nagy István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kinek a szíve

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Koncz Tibor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kingston Town
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kovács Kati,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kivel osztod meg az életedet?

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
M.Legrand,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kormos a tető
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Fülöp Kálmán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kormos a tető (Kovács Kati)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Kötődés (Ölelj át...)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Demjén Ferenc,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Közel a Naphoz

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Különben Dühbe jövünk

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Lass mich (Volt egy őrült éjszaka)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Láttalak egy lánnyal
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Huszár Erika,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Láttalak egy lánnyal
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Intarzia
Kiadás éve: 1975
Láttam, ne tagadd

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Tolcsvay Béla,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Legjobb volna elfeledni téged
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Legtöbb nap
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Légy mással boldogabb

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Légy napfény

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kovács Kati,
Vangelis,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Love Story

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Francis Lai,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mama Leone

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mammy blue

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Phil Trimm,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Maradj még
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Adamis Anna,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Maradj még (Kovács Kati)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kovács Kati és a Locomotiv GT
Kiadás éve: 1974
Marcipánföld
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
G. Dénes György (Zsüti),
Forrai György,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mégis ő
Zeneszerzők:
Körmendi Vilmos,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Megtanítlak élni
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Intarzia
Kiadás éve: 1975
Menetjegy

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kovács Kati,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Merre mentél tőlem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Miért legyek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Intarzia
Kiadás éve: 1975
Milyen ijedős lány
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Mindent, ami szép

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mindig ami új, az az érdekes
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Koncz Tibor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mindig van valami baj veled
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kovács Kati,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mindig veled

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mintha

Zeneszerzők:
Szörényi Levente,
Szövegírók:
Adamis Anna,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Miss Arizona - Keringő (Magány)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mit csinlnánk a nagymama nélkül
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mit érdemel, mondd, az a bűnös
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mit remélsz

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mondd gondolsz-e még arra

Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Most kéne abbahagyni

Zeneszerzők:
Wolf Péter,
Szövegírók:
ifj. Kalmár Tibor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Most kéne abbahagyni
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Mr. Ragamoffin
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nálad
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nálad lenni újra jó lenne

Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nálad lenni újra jó lenne
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Intarzia
Kiadás éve: 1975
Napfényes álom

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ne akard őt elrontani
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Mészáros Ágnes,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ne gondolj rám
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ne is gondolj rám
Zeneszerzők:
Gyulai Gaál János,
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ne lépd át a küszöbömet többé

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ne sírj a tegnapért

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Neked és nekem

Zeneszerzők:
Latzin Norbert,
Szövegírók:
S. Nagy István,
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Neked se jó
Zeneszerzők:
Fényes Szabolcs,
Szövegírók:
Bacsó Péter ,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nekem biztos lesz egy fiam
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nem kell már többé szerelem

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nem kéne mondanom
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nem leszek a játékszered

Zeneszerzők:
Gyulai Gaál János,
Szövegírók:
Hajnal István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nem tudjuk még

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nézd a régi képen a lánykát
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nimm‘ doch nicht so schwer (El ne hagyd magad)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ninna Nanna
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Vándor Kálmán,
E.Riccardi,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ohne liebe
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Oly távol messze van hazám

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gommermann István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Öngyilkos káposzta
Zeneszerzők:
Auth Ede,
Szövegírók:
S. Nagy István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Önmagam vagyok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sülyi Péter,
Koncz Tibor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Összegyűrt levél
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ráz a villamos
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Halmágyi Sándor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Rézkilincs
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Rock and roller

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Rock and roller (Kovács Kati)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kovács Kati és a Locomotiv GT
Kiadás éve: 1974
Rock tanóra
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sülyi Péter,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Rosszul sikerült a mi szerelmünk
Zeneszerzők:
Nádas Gábor,
Szövegírók:
ifj. Kalmár Tibor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Rózsák a sötétben (Rose nel buio)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Vándor Kálmán,
D. Pace,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Satellite
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Geszti Péter,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Semmim sincsen (2006)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kovács Kati,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
So wie er (Úgy mint ő)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Soha ne sírj...

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Sóhaj
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Halmágyi Sándor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Soll er erste Kuss der letzte sein
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Solveig dala

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Sorsom
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Adamis Anna,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Sorsom (Kovács Kati)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kovács Kati és a Locomotiv GT
Kiadás éve: 1974
Szabad vagyok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Adamis Anna,
Album címe: Kovács Kati és a Locomotiv GT
Kiadás éve: 1974
Szalmaláng

Zeneszerzők:
Breitner János,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szendvicsfiú
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Adamis Anna,
Album címe: Kovács Kati és a Locomotiv GT
Kiadás éve: 1974
Szép szavak

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szerelemben soha nincsen igazság
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Tardos Péter,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szerelmünk tárgytalan

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szeretni kéne
Zeneszerzők:
Kovács Kati,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Színház az életem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szívemben zengő dal

Zeneszerzők:
Lerch István,
Szövegírók:
Demjén Ferenc,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szívfájdalom (It's Heartache)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szívkirály (Re di cuori)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Vándor Kálmán,
Gaetano Savio,
G. Bigazzi,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szólj rám, ha hangosan énekelek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Adamis Anna,
Presser Gábor,
Album címe: Kovács Kati és a Locomotiv GT
Kiadás éve: 1974
Szombaton végre
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szomorú lány (River Deep - Mountain High)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Halmágyi Sándor,
Barry,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szövőnők dala
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Verebes István,
Lennon,
McCartney,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szűk alagútban
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Találkozás egy régi szerelemmel

Zeneszerzők:
Gábor S. Pál,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Taníts meg élni

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Adamis Anna,
Somló Tamás,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Tanítsd meg a gyerekeket
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Adamis Anna,
Album címe: Kovács Kati és a Locomotiv GT
Kiadás éve: 1974
Te
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Adamis Anna,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Te kékszemű

Zeneszerzők:
Tardos Péter,
Szövegírók:
Huszár Erika,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Tedd boldoggá
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
G. Dénes György (Zsüti),
Forrai György,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Télutó
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Adamis Anna,
Album címe: Kovács Kati és a Locomotiv GT
Kiadás éve: 1974
Tíz év az úton
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Többé ne telefonálj!
Zeneszerzők:
Illés Lajos,
Szövegírók:
S. Nagy István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Úgy szeretném meghálálni

Zeneszerzők:
Gábor S. Pál,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Úgy, mint ő
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ugyanez az utca ez (1975)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ugyanúgy, mint más
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Hajnal István,
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Újra otthon
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Uram, kár a szóért
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Intarzia
Kiadás éve: 1975
Van ilyen
Zeneszerzők:
Bágya András,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Van jó minden rosszban
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Várlak

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Várnék rád
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Veled bármikor (Love Game)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Vésd bele a fába
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Veszíteni tudni kell
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Vihar után
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Volt egy őrült éjszaka
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
Huszár Erika,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Volt egy őrült éjszaka
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Intarzia
Kiadás éve: 1975
Volt egy régi nyár
Zeneszerzők:
Koncz Tibor,
Szövegírók:
S. Nagy István,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Volt egy régi nyár
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Suttogva és kiabálva
Kiadás éve: 1970
Weil du mir fehlst
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Wer keine liebe hat
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Where You Gonna Run
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Wind komm bring den Regen her/Add már Uram az esőt
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Fred Gertz,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!


Dalszöveg beküldése
Hozzáadás a kedvencekhez


















Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2012-01-21 21:48:17
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Kovács Kati nem playbackkel, ezt igazolhatom. Mellette álltam, mikor énekelt, és beszélgettem vele, bele a mikrofonba.
Utolsó bejelentkezés:
2010-10-20 07:47:31
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Fura dolgot írsz, kedves Rózsa! KK-t nagyon sokszor hallottam élő koncerten és soha nem plébekelt. Elképzelhető, hogy komoly hangszálgyulladása lehetett. Néhány napja is fergeteges koncertet nyomatott a Qualitons kíséretében.
Utolsó bejelentkezés:
2010-11-29 14:57:16
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Kedves Pomázi Imre és Geri88: imádom Kovács Katit, és rettenetesen elszomorít, amit írni fogok, de nemrégiben itt koncertezett nálunk (Kolozsvár), és nem elég, hogy playbackről énekelt, de volt, hogy nem is egyszerre mozgott a szája a hanggal, magyarul mintha nem tudta volna a szövegeket... Nagyon sajnálom, kár, de még ha egyszeri esetvolt is, akkor is kiábrándító...
Utolsó bejelentkezés:
2012-09-07 18:48:58
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Nagyon jó Oliver Onions - Dune Buggy
Utolsó bejelentkezés:
2012-02-16 12:57:25
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Tényleg, beatboys, hülyeség, amit írsz, Kovács Kati nagy tehetség, igaz, hogy a szerzőinek is sokat köszönhet, de ez nyilvánvaló. Nagyon cseles, hogy "A hozzászólások email címet valamint dalok küldésére irányuló kérést nem tartalmazhatnak!", naaaagyon cseles!
Utolsó bejelentkezés:
2009-01-30 15:14:42
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Kedves Beatboys! Én az ilyen kijelentésekkel vigyáznék. Gondolom te sokkal tehetségesebb vagy és sokkal jobb az énektudásod. Valószínűleg az alapján, amit írtál. Voltál te már Kovács Kati koncerten? Mert ha igen, akkor láthattad, hogy nem 10-20 an vannak ott. De biztos azért nézik az emberek, mert tehetsége és énektudása nincs. Mert a mai ifjú tehetségek, azok tudnak ám énekelni ugye? Majd ha valaki annyit le tud rakni az asztlra mit Kati, akkor majd lehet ilyet mondani. No csak ennyit akartam.
Utolsó bejelentkezés:
2009-08-06 13:25:18
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
kovács kati egri lány az egészségügyből került a showbusines-be sikereit elsősorban zeneszerzőinek köszönheti mint presser,szörényi.tehetsége és énektudása alapján ha most kapna esélyt nem lenne sikeres,de a dalai felejthetetlenek maradnak.
Utolsó bejelentkezés:
2008-11-15 23:35:39
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Nekem is nagy kedvencem a Művésznő.Ha valaki eltudná küldeni nekem ezt a számot erre az e-mail [*** moderálva ***] .Nagyon megköszönném.Cserébe bármelyik számát eltudom küldeni.Előre is köszi.
Utolsó bejelentkezés:
2011-09-07 20:57:20
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Három perc a kb 1500-ból,miért érdemes élni.
Utolsó bejelentkezés:
2008-08-01 17:39:02
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
sziasztok! keresek egy dalt, a címe :hány példányban kéne ahhoz éljek? ha valakinek megvan, kérem küldje [*** moderálva ***] (msnen is jó, ue. a cím)
Utolsó bejelentkezés:
2009-02-02 20:33:37
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Sziasztok! Kérem küldje el valaki nekem ezt a számot, mert sehol sem találom.Sok sok évvel korábbi emlékeket idézett fel bennem,és nagyon szeretném hallgatni.Előre is köszönöm.Kérhettek tőlem más számot,szöveget is.A [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2009-01-30 15:14:42
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
De, Kovács Kati énekelte az oly távol, messze van hazám című dalt, ami az "Édesanymának szeretettel" című albumon jelent meg. A youtub-on meg tudjátok nézni!
Utolsó bejelentkezés:
2008-05-02 09:59:33
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
S.O.S. Sziasztok! Kérlek, küldjétek el nekem ezt a számot a [*** moderálva ***] címre... szertenék anyukámnak meglepetést készíteni vasárnapra! Sürgős lenne! Köszönöm szépen!
Utolsó bejelentkezés:
2008-04-29 13:48:15
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
küldje már el vaLAKI A ÉNEKET AZ ALÁBBI E-MAIL CÍMRE : [*** moderálva ***] vagy msn: [*** moderálva ***] felvehettek !!!!köszike!!!!!!!!!!
Utolsó bejelentkezés:
2013-03-30 11:56:37
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Kovács Kati így, ilyen formában sohasem énekelte ezt a dalt.
Utolsó bejelentkezés:
2008-03-28 16:34:07
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
nagony szépen köszönöm ,h elküldtétek a számot :):)
Utolsó bejelentkezés:
2008-03-28 16:34:07
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Ez nagyon jó szám!! Esetleg valakinek nincs meg? El tudná küldeni? Nagyon megköszönném ,Cserébe tudok adni szinte bármilyne számot + többi Kovács Katis [*** moderálva ***] [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2007-11-30 15:32:50
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
gábor33 nagyon ssépen köszönöm. az email [*** moderálva ***] gábor33 a hálám örök. KÖSZÖNÖM
Utolsó bejelentkezés:
2012-11-15 19:46:15
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Szia Picu! én el tudnám Neked küldeni az Indián nyár eredeti szövegét, de mi legyen a módja, ide a Kovács Kati hozzászólásokhoz mégsem akarom beszúrni? :)
Utolsó bejelentkezés:
2007-11-30 15:32:50
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Segitség! Az indián nyár francia eredeti dalszövegét keresem John Dassard-tól, mert karácsonyi ajándék lenne. Köszönöm
Utolsó bejelentkezés:
2008-09-03 04:02:35
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
KEDVESEM!
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
sziasztok! ha valakinek van valami LL Junior zenéje akkor légyszi küldje át nekem msn címem: [*** moderálva ***] elõrre is köszi
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Nem rossz, de az Így legyen nekem jobban tetszik
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Én imádom ezt a dalt!!!!
Utolsó bejelentkezés:
2013-03-24 19:12:49
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
És a szöveg is két helyen más: nem "23 éves", hanem "20-szor 3 éves", ill nem "csajozós kedvem" van, hanem "bulizó kedvem van".
Utolsó bejelentkezés:
2009-01-30 15:14:42
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
szoszke_manoka: A Mr. Raggamoffin címû LL. Junior számot Kovács Kati adta elõ a Krém egyik mûsorában. Mint tudjuk ennek a mûsornak a lényege, hogy mindenki eldalol egy dalt a másik dalai közül. De amúgy Kovács Kati a Vasalatlanok címû filmben is rappel.
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
A Mr. Raggamoffin nem KOVÁCS KATI száma,hanem LL.JUNIOR-é!!!
Utolsó bejelentkezés:
2013-05-24 20:11:31
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Kovács kati számai a legjobak a világon! Soha senki semien körülmények közöt sohasem ogja az õ számait ugyanugy elénekelni Kovács Katinak nagyon szép a hangja és a kedvenc számom az Úgy szeretném meghálálni! Anyukám vörösre sírta a szemát amikor anyák napján elénekeltük neki (énekeltem) mivel apa evet és bámulta a tv-t a nõvérem ordibált a szobába a bátyám...nos õ aztse tudom hogy él e még egész nap nem látom szal csak anyit Kovács Kati te vagy a legjobb!!!!
Utolsó bejelentkezés:
2009-01-30 15:14:42
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Forewer Kovács Kati! A legjobb énekesnõ, nem playback-re énekel, bármikor képes bármilyen dalt elõadni, dalainak száma közel 500 db. Nem is hiába kapta díjait, amit megérdemel, és remélem hamarosan lesz újabb lemeze. (Szólj rám ha hangosan énekelek - eredetileg õ énekelte és nem Hevesi Tamás - de a feldolgozása nem rossz, de a Rony féle Indián nyár az...rossz.....)
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Kovács Kati remek énekesnõ, a két legjobb lemeze, amiket a V'Moto-Rock zenészei jelesül, Lerch Demjén írtak!!!
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
De szép ez a szám...
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Kedvenc énekesnõm Kovács Kati, s itt összefoglalnék pár dalt. Szerintem a legjobb szerelmes Kovács Kati sláger: Találkozás egy régi szerelemmel, ezt kiegészíti a Nálad lenni újra jó lenne na meg az Ha legközelebb látlak, továbbá a Jobb ez így nekem és a Most kéne abbahagyni. A legmeghatóbb az Úgy szeretném meghálálni, ezt egészíti ki a Régi ház körül, ami már kissé nosztalgikus. 1492-Ez egy nagyon jó feldolgozás! Piedone=Trabant Kovács Kati feldolgozásában. A többi is nagyon jó, és még legyen több is.
Utolsó bejelentkezés:
2011-08-16 23:02:30
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
A LEGSZEBB SZÁMA AZ HOGY:ÚGY SZARTNÉM MEGHÁLÁLNI NEKEM NAGYON MEG TETSZETT!!ÉS IGEN "SZÍVHEZ SZÓLÓ"
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Szép, szép, de a Komáromi Pisti- féle Adagio sokkal- sokkal szebb!!!!!!!!!!!!!
Utolsó bejelentkezés:
2009-12-30 21:30:58
Véleménye a(z) "Kovács Kati" előadóról:
Gyere, szeres.... :)