Sivók Irén

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 12469 alkalommal

Bemutatás:

Énekes, színész, rendező, író.

Már általános iskolás korában operaénekesnek készült. 1983-ban a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szk-ban végez Magánének tanszakon. 1986-ban a Színművészeti Egyetemen szerez oklevelet. Még abban az évben a Kecskeméti Katona József Színházhoz szerződik, később játszik több vidéki és budapesti színházban is (Eger, Békéscsaba, Miskolc, Fővárosi Operettszínház) Rádió és Tv felvételeket készít opera, operett és musical műfajban is.

Biográfia:

Tanulmányok
1983 – Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szk. – magánének (mester: Fekete Mária), közben 1984 Operastúdió (mester: Szőnyi Ferenc)
1986 – Színház- és Filmművészeti Egyetem – színész (mesterségtanár: Kazán István, Seregi László, Versényi Ida)

Alkotói és pedagógusi tevékenység
1986-tól énekes és színész (Katona József Színház Kecskemét, Gárdonyi Géza Színház Eger, Jókai Színház Békéscsaba, Fővárosi Operettszínház, stb.). Rendszeresen énekel nagyzenekari koncerteken, rádió és televízió felvételeket készít opera, operett, és musical műfajban. Szereplője számos rádiójátéknak, valamint néhány hazai és külföldi filmnek (pl: Bluvall: Mozart c. filmjében Marianne Goettlieb).
1995-től folyamatosan tanít. Először a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában színészmesterséget, majd a Shakespeare Színművészeti Akadémián éneket és zenés mesterséget, valamint a Kolibri Színházban magánéneket.
2000 – a „Színházi látcső” c. televíziós magazin műsorvezető riportere
2003 – saját társulatot alapít „Musical20” néven
2004-től magánének-tanárként dolgozik és tart felvételi előkészítőt Színművészeti Egyetemre felvételizők számára
2011 – „Idegenek az üvegházban” – televíziós sorozat műsorvezetője
2011 – „Csak úgy énekelgetek” – önálló estjének bemutatója
2012 – Tesztoszteron – koncertek

Fontosabb szerepek
Mozart: A varázsfuvola – Pamina, Papagena; Donizetti: Don Pasquale – Norina; Leroux: Az operaház fantomja – Christine; Bernstein: West side story – Maria; Szirmai: Mágnás Miska – Rolla, Marcsa; Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél – Denise; Huszka: Mária főhadnagy – Mária; O. Wilde: Bunbury – Gwendolyn; Lehár: Luxemburg grófja – Juliette; Németh L.: Villámfénynél – Sata, Kacsoh: János vitéz – Francia királykisasszony; Maeterlinck: A kék madár – Kék madár; Gogol: Háztűznéző – Menyasszony; Karinthy Ferenc: Maszlag (Mandragóra) – Dudi; Huszka: Lili bárónő – Lili; Németh László: Szörnyeteg – Piri; Hervè: Nebáncsvirág – Denise; Zerkovitz: A csókos asszony – Pünkösdi Kató; Aldobolyi: XIV. Renè – Henriette.


Rendezések
Padlásmesék (saját könyv alapján);
Sullivan: A Mikádó;
Sullivan: A cornwall-i kalózok;
Midőn Betlehembe;
A legkisebb karácsonyi angyal;
ABBAmaradt álmok;
Vigasztald meg a bohócot;
És akkor a nagyságos asszony…;

Megjelent CD
Fotóalbum – Irén (önálló cd, előadó és szövegíró, zene: Bornai Tibor);
Énekel a Mikulás (előadó és szövegíró, zene: Bornai Tibor);
Bacsó-Vukán-Adamis: Kis Romulusz (filmzene – előadó);
Filmzenék (válogatás – előadó);
Hókirálynő (meselemez – Hókirálynő);
Komoly férfiak – Tesztoszteron (előadó).

Megjelent könyvek
Beszél Ön emberül? – biográfia;
Barátfülek – meseregény;
Balladák (angol és magyar nyelven);
Elvarázsollak (válogatás, társszerző);

Sivók Irén dalszövegek (17 db):

Apa mesél

Ballada a Révész rőfösről

Balogh Juliánna

Dal az építőipari vállalatról

Egy lila rongy, ami lázba hozta a világot

Első szerelem

Fotóalbum

Fűzanyácska

Fűzanyácska

L. J. meg S. I. a tengernél

Őszirózsák L. S.-nek

Sankó

Szentkép

VIII. ker.

VIII. ker.


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2016 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább