Kiss Manyi

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 6786 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Kiss Margit (1911. március 12. – 1971. március 29.)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,
érdemes és kiváló művész volt.
Pályafutása során a Kiss Manyi néven szerepelt.

A Kolozs megyei Magyarlónán született (ma Románia).
Színészi pályáját 1926-tól Kolozsvárott kezdte, majd
1928-tól Miskolcon, 1929 és 1932 között Szegeden
játszott. Pályafutása kezdetén szubrett és komikai
szerepeket alakított természetes játékkal, kiváló tánc-
és énektudással.
1932 után olasz artista férjével külföldi cirkuszokban
lépett fel. 1934-re megunta a statisztaszerepeket a
porondon, így hazatért és Budapesten mutatkozott
be, de állandó szerződést egy darabig még nem
kapott.
A Pódium kabaréban lépett fel, majd 1935-ben a
Király Színházban egy „beugrással” alapozta meg
fővárosi hírnevét.

1938-ban a Fővárosi Operettszínház leszerződtette,
de játszott a Magyar Színházban, az Andrássy úti
Színházban, az Erzsébetvárosi Színházban, sőt a
Márkus Park Színházban és a Vidám Színházban is.
1943-ban a Vígszínházba szerződött.
Ekkor már a budapesti közönség egyik kedvence volt.

A II. Világháború után több budapesti színházban is
játszott, de csak szerepekre szerződött – kényszerből,
mert politikailag nem kívánatos személy lett. Történt
ugyanis, hogy valaki besúgta: hogy látta a fronton a
katonáknak énekelni (hát így volt ez akkoriban).

1954-ben a Madách Színház szerződtette, ahol végre
felfigyeltek drámai tehetségére, és megkapta a Kurázsi
mama főszerepét. „Ettől kezdve szerepköre kibővült:
a sokszor groteszk, tragikomikus színekkel jellemzett
vígjátéki alakok mellett a drámai művek tragikus hőseit
is eszköztelen játékkal, átütő erővel, hitelesen formálta
meg.
Sok pályatársa csodálta átváltozóképessége miatt,
percek alatt képes volt felvenni a szerepe szerinti figurát.
A Madách színházi szerződés véget vetett mellőzésének
és már állami kitüntetéseket is kaphatott.
1954-ben Jászai Mari-díjat, majd 1957-ben Kossuth-díjat
kapott. 1962-ben érdemes, 1964-ben kiváló művészi
címmel tüntették ki.

Pályatársai csak az utolsó napokban értesültek halálos
betegségéről. Budapesten hunyt el 1971. március 29-én.
A budapesti Farkasréti temetőben nyugszik.

Forrás: Wikipédia és más Internetes források

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább