Fluor Filigran

Zenei irányzat: Rap
Albumok: 8 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 39845 alkalommal

Bemutatás:

Karácson Tamás, azaz Fluor vagy Fluor Tomi (Várpalota, 1987. augusztus 5. – ) magyar rapper illetve médiaszemélyiség. Korábban Fluorid, majd Fluor Filigran néven volt ismert. Zenéjében eleinte az underground hiphop dominált olyan számokkal, mint például a Gecigránát, majd 2010-től a populárisabb irányba fordulva a Mizu című slágerrel vált széles körben ismertté. Stílusában a rap, a hiphop és a dzsessz elemei ugyanúgy megtalálhatóak, mint az elektronikus zene vagy az Auto-Tune-nal korrigált ének.

Biográfia:

Egy kicsivel több szabadság, egy kicsivel több őrület. A székesfehérvári Fluor 1987-ben született, 2001. óta szövegel, gyermekkora óta a zene rabja. 2004-ben egyedülálló módon, 16 évesen, az „Egy pillanat” című dalával 232 előadó közül megnyerte az Animal Cannibals akkori hip-hop tehetségkutatóját, a Mikrofon Mániát.
Egészen 22 éves koráig az underground hip-hopban tevékenykedett; Magyarország első számú hip-hop oldalának szerkesztőjeként, az AP! Névre hallgató rádiós rapműsor egyik vezetőjeként és természetesen előadóként is.
Az igazi áttörést a Partyarc című dala hozta meg, melyet lakótársával és jóbarátjával, SP-vel dobott piacra 2010-ben. A dal nézettségi rekordokat döntött a youtube-on és fiatalok ezreivel kedveltette meg a „partyszemüveget”. Ugyanebben az évben indult a Viva Tv valóságshow-ja, a „Stáb a Balatonon”, ami Tomika és még öt előadó nyári élményeit örökítette meg, az erről készült dal "Mekkora show" címmel futott a zenecsatornán. Év végén az Indigó Utcával elkövetett, PontPontPont című dal az MR2 Top 30 első helyéről nyitott, később Fluor az MR2 Akusztikban is vendégeskedett.
A 2011-es év még nagyobb meglepetéssel indult, ugyanis január elején debütált az új lemez, a "Lájk", és a Mizu című videoklip, ami minden várakozást felülmúlt, mindössze öt hét leforgása alatt 2 millió fölötti nézettséget produkált a Youtube-on, ami április végére már az 5 és fél millióig kúszott fel. Kitört a Mizu láz, soha nem látott mennyiségű cover (átdolgozás) készült, amik közül a Kesh lounge-os verzióját az MR2 is előszeretettel pörgeti.
"Történelmi" pillanatnak mondható az is, amikor az alaptörvény utolsó vitájában a Fideszes Rétvári Bence a dalból idézve azt mondta, hogy "a hétvégi tüntetéseken ismét kiderült", hogy az MSZP és az LMP összenőtt, mint "két kicsi legó". Az LMP később erre Fluor "Off" című számával válaszolt. Ezután már a kereskedelmi rádiók sem kerülték meg a dalt, a Class Fm-en is rotációba került a bulihimnusz. Különleges életszemléletével, életszeretetével és egyedi show-jával party-ról party-ra elkápráztatja a közönséget, akikkel talán minden előadónál közvetlenebb módon tartja a kapcsolatot, ahogy azt egyik számában is vallja, „mindenki a haverom”. Egy halom stílusban kipróbálta magát, lételeme a kísérletezés, a határfeszegetés.

Tagok:

Albumok:

Fluor Filigran dalszövegek (97 db):

3-3

Akarodapingvint

Aki nem is tudott élni

Anno (feat Eckü)

Beton

Bújjunk el

Charlie Sheen

Csak egy film

Csak egy film 2010

Csak ennyit

Csicskalángos

Dörr Me

Egy életen át

Egy kicsit

Egy pillanat

Egyre szebb

Éjszakai műszak

Eufória

Ezer év

Felébredni máshol

felle felle

Fluor

Fluor Ott Tali

Gecigránát

Gyereknek lenni

Hajnalíz

Halenda

Háromból három

Helló, nyár!

Hirtelen

Hirtelen félúton

Hív az élet kzr. Hosszú Zsolt

Hol vagy?

I love hip-hop

Jó lesz így

Kavarj fel

Kell az új is

Kell az új is kzr. SP

Képkockák

Késő

Ki a hülye

King City Battel 2006 Theme

Korrekt

Lájk

Lájk (remix)

Látszik

Leszek Én

Made In Hungary

Magába szív

Maradsz itt

Matek után

Mély, városi álom

Méreg

Messzire visz

Mi legyen

Miért gondol mást?

Mindenhol Ott Vagyunk! (feat. Sub Bass Monster)

Mindenki a haverom

Mizu

mizu irigy hónalmirigy

mizu máshogy

Monoton

Mr. Hilti

Napfényízű lány ft. Pixa

Off

Olyan

Ott tali

Parappa

Partyállat

Picsakészen

Pontpontpont

Reggelt

Rejtenélek

Shake [km.Pixa]

Sose legyen rosszabb

Sörhas skit

Striphop

Szabályok

Szavaim

Szédülszel

Tó-Lyuk

Történet

Tudinni

Van sok söröd

Varázslat

Zsír a buli kzr. Eckü


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

lilikee* Hozzászólás ideje: 2011-10-13 18:13:50

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-15 20:02:29

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

ezeknek semmi értelme bocs ha vkinek a lelkébe gázolok de én utálom ezt a kis taknyost.

darkangel_9244 Hozzászólás ideje: 2011-09-01 13:54:48

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-29 12:07:19

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

hát ez meg mi?! -.-

alice.raven Hozzászólás ideje: 2011-08-29 14:36:22

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-18 22:55:03

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Tomika

Cinticicus Hozzászólás ideje: 2011-08-25 15:55:05

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-25 16:05:53

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

csicsókakészen-"Én tróger vagyok, én nem celeb..."
Csicskalángos-"Én vagyok a legnagyobb celeb!"
Nahh hát ez sokáig tartott! x) De am jóóó

Cinticicus Hozzászólás ideje: 2011-08-25 15:52:24

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-25 16:05:53

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Beküldtem a Halenda szövegét Nemsokára fent lesz remélem x) Imááádom!

bubodekk Hozzászólás ideje: 2011-05-20 16:31:53

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-04 17:15:09

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

"..az út szélén fagyok a gondolataimba" nagyon kifejez most ez a szám.isszonyat jó:)!! köszönöm

Bernadettkeh Hozzászólás ideje: 2011-05-19 14:26:37

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-14 15:24:59

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Nye-nye-nye-nye én vagyok a legnagyobb celeb nye-nye-nye-nye tapsolj, ha szóba állok veled! nye-nye-nye-nye félisten vagyok, egy példakép neked ...Tomika, te hülyegyerek! <3

andibaby 08 Hozzászólás ideje: 2011-05-08 15:33:48

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-19 20:33:35

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

SZUPI:)

Annie Jackson Hozzászólás ideje: 2011-05-07 20:39:12

Utolsó bejelentkezés:
2016-11-23 21:36:33

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

www.vidtomp3.info itt mindent le tudsz tölteni ami youtube-ról van, csak az URL címe kell ;)

csapóka Hozzászólás ideje: 2011-05-05 12:14:37

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-03 21:08:50

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

hogy lehet letölteni a számokat??

csapóka Hozzászólás ideje: 2011-05-05 12:13:52

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-03 21:08:50

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

csá

dinnye4 Hozzászólás ideje: 2011-04-30 06:30:24

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-01 10:36:13

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

ez marhajó

mázlis Hozzászólás ideje: 2011-04-20 12:01:11

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-15 17:13:45

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

a csicskalángos szövege ki-bebaszott jó!!

yesterday Hozzászólás ideje: 2011-04-15 13:54:17

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-27 13:21:46

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet ilyen szart hallgatni. Oké, mindig is voltak értelmetlen szövegű dalok, de ez... Én csak pislogtam.. Nem tudom, hogy kerülhetett ide fel..

lili0713 Hozzászólás ideje: 2011-04-12 19:13:26

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-15 21:31:50

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

imádom ezt a számot naon csúcs lett fiúk

Smiley66 Hozzászólás ideje: 2011-04-07 15:00:54

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-17 14:56:03

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Nekem nagyon tetszik ez a szám!!!!!!!!!!!!!!!!! A "Mizu"-t pedig imádom!!!!!!!!!!

carmen.xD Hozzászólás ideje: 2011-03-31 18:44:09

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-15 13:16:21

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

nye-nye-nye-nyee :D :]]. cooool ! <333 . lajkk :DDD

witchiza Hozzászólás ideje: 2011-03-11 17:59:06

Utolsó bejelentkezés:
2013-12-20 15:49:36

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

A "Mizu?" is jó, de ennek legalább van mondani valója :)

Jenny <3 Hozzászólás ideje: 2011-03-11 16:49:56

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-29 14:39:59

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

lájkolnám a lájkod XD naon zsír

Jenny <3 Hozzászólás ideje: 2011-03-11 16:48:07

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-29 14:39:59

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Big lájk Tomikának

Jenny <3 Hozzászólás ideje: 2011-03-11 16:46:52

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-29 14:39:59

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

fancsi99 Hozzászólás ideje: 2011-03-06 17:42:20

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-20 19:13:11

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

A MIzu még mindig jobb de ez is jóóó

$anna$ Hozzászólás ideje: 2011-02-18 20:15:46

Utolsó bejelentkezés:
2014-10-29 20:02:05

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

imádom!!hejből toom az egészet zúzunk az éjszakába én meg...és akinek nem tetszik az ne irjon az irjon oda ami tetszik neki!

cicamica12 Hozzászólás ideje: 2011-02-18 14:50:01

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-30 19:06:30

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

naonkirály!!!!!!!!!!!!!!!!

pnikolett Hozzászólás ideje: 2011-02-13 10:11:02

Utolsó bejelentkezés:
2016-06-07 21:06:18

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

valaki nem tudja hogy kell képet feltölteni? ???

joe3650 Hozzászólás ideje: 2011-02-11 06:34:23

Utolsó bejelentkezés:
2015-01-18 13:49:15

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

ritka szar.

vancsi1997 Hozzászólás ideje: 2011-02-05 18:55:55

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-23 12:24:12

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Imááádom! °.° És akinek nem teccik az ne jöjjön ide!!

pnikolett Hozzászólás ideje: 2011-01-30 09:18:59

Utolsó bejelentkezés:
2016-06-07 21:06:18

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

valaki nem tudja hogy lehet képet feltölteni???

Amy. Hozzászólás ideje: 2011-01-27 16:04:17

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-07 18:59:33

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

ahw. nagyonjoo : DD nagyonnagyon LÁJK ;)

pnikolett Hozzászólás ideje: 2011-01-25 18:42:44

Utolsó bejelentkezés:
2016-06-07 21:06:18

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

jóóóóóóóóóóó(egy szóval) :)

Zurka Hozzászólás ideje: 2011-01-22 17:03:19

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-21 13:21:29

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

F.L.U.O.R Partyállat Ezt tudnod kell! ImÁdOm!

angikazita Hozzászólás ideje: 2011-01-20 16:01:58

Utolsó bejelentkezés:
2016-07-13 17:55:16

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

nekem nagyon tetszik. I M Á D O M !!!!!!!

vini2304 Hozzászólás ideje: 2011-01-19 17:54:10

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-19 18:51:50

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

gusztustalan, szar, ennyi . (NNN)

pnikolett Hozzászólás ideje: 2011-01-18 17:51:17

Utolsó bejelentkezés:
2016-06-07 21:06:18

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

szerintem olyan közepes tetszik is meg nem is..ez van...

bencuska28 Hozzászólás ideje: 2011-01-15 19:47:03

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-15 20:42:31

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Nem annyira rossz ! de nekem a régi "Gecigránát" stílusú FLUOR -t jobban 'lájk'-oltam...

dóriivagyokcsá Hozzászólás ideje: 2011-01-15 17:58:59

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-06 13:46:12

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

legjoobb!♥♥

Nina:) Hozzászólás ideje: 2011-01-15 11:35:06

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-15 12:33:38

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Imádoom♥:)

napoelonpanni Hozzászólás ideje: 2011-01-07 17:29:16

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-21 14:46:06

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Ez a kedvencem. Régi Fluort visszaaaa.:))

tájász Hozzászólás ideje: 2011-01-07 17:09:43

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-07 22:19:24

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Mindegyik számot szeretem..:) Dedededeee a Késő..az a legjobb...:

Cusyh Hozzászólás ideje: 2010-12-31 09:41:56

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-08 20:36:28

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

szeretjüük de a hosszab verzióó jobb.:DDDDD

GetyiGránát Hozzászólás ideje: 2010-11-06 20:00:24

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-06 20:56:41

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Jó a szám csak kéne az alap zenéje:D meg a picsakészennek is:D

berbus Hozzászólás ideje: 2010-11-06 09:53:44

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-06 10:28:47

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

naon zsíír mert ustreamokon ezt rappeli mint tegnap is és amit leattak az inteaktívba fluor vidit az mind ustream volt

tijush. Hozzászólás ideje: 2010-10-14 13:20:54

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-08 13:11:23

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Miazanyomiotthátul.?(N)

tijush. Hozzászólás ideje: 2010-10-14 13:18:19

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-08 13:11:23

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

wááá.(Y)imádjuk.

Alexa* Hozzászólás ideje: 2010-09-05 16:58:00

Utolsó bejelentkezés:
2013-08-16 22:39:34

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

faszaa

Bettuskaa Hozzászólás ideje: 2010-08-16 13:52:10

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-21 21:38:46

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Imádom ezt a számot ♥♥♥:)

PAATIIIIIIIIIIIIIIII Hozzászólás ideje: 2010-07-08 07:36:47

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-08 15:14:48

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

tomika nagyon beteg de szeretjük :D

PAATIIIIIIIIIIIIIIII Hozzászólás ideje: 2010-07-08 07:36:06

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-08 15:14:48

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

cshááááááááááááá :D

Tinusskah13 Hozzászólás ideje: 2010-06-21 08:55:24

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-17 13:13:02

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

áh nagyon nagy:D

WiweEmo Hozzászólás ideje: 2010-06-13 14:49:18

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-14 14:56:18

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

nekem am megvan a szédülszel :) ha kell vegyél fel msn-re és átküldöm ^^. az msn címem: [*** moderálva ***]

WiweEmo Hozzászólás ideje: 2010-06-05 14:46:49

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-14 14:56:18

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

ez nálam az apszoluta elsőő*-* imádom*-* a buszon is ezt szoktam énekelni XD

WiweEmo Hozzászólás ideje: 2010-06-05 13:39:59

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-14 14:56:18

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

imádom ezt a számot*-* persze a többit is :)

Jess Hozzászólás ideje: 2010-06-02 15:37:40

Utolsó bejelentkezés:
2016-10-14 13:48:28

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Nincs.meg.valakinek.Fluor Filigran-Szédülszel?:]

beushwagyok Hozzászólás ideje: 2010-05-16 21:18:49

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-13 23:06:45

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

ez a száám *.* tökéletes :D Fluor..imédlaak :$:D:DD

qwertz12 Hozzászólás ideje: 2010-05-10 12:16:53

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-09 20:02:37

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Az nem túró meg nem kúró...hanem fúró:D

Anitaaa Hozzászólás ideje: 2010-04-27 12:50:11

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-17 16:06:43

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Jaj de szeretemm .:D(LL) amúgy az nem így van?: Helló helló ez bunkó Mit akar itt megint ez a sutyó Minden passzol a party full jó Míg be nem lép a buli kúró mármint h a bulit elkúrja. ;).. én nem tudom de szerintem mindenki mást hall..:S

Kaoo Hozzászólás ideje: 2010-03-07 18:50:10

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-10 22:00:53

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

akkor írd le a rendes szöveget... :)

CroPp.GirL Hozzászólás ideje: 2009-09-05 22:33:46

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-15 10:20:47

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

aaam..ezta.bö-re iirtam..:D

CroPp.GirL Hozzászólás ideje: 2009-09-05 22:29:31

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-15 10:20:47

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

aaaaa.....nagyon.rosszul.van.eza.szöveg.. .televan.hibaaakkal...bassszus..maar rogton az elsoo sorban van hiba...ááááááááá....:D aam ..non .jó..szááám..csak..haa.a.rendes.szöveg.keeene..:D

pontpontpont Hozzászólás ideje: 2009-08-25 10:59:51

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-25 12:57:36

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

A picsakészen szövegében snow szövegét úgylátszik nem sikerült teljesen megérteni:) mindegy ittvan a szöveg, a tudinni.hu-ról, szóval ez tuti nem hibás:P "Készen, mégis a legtöbbször képbe' Rád szóljak, vagy a poharam magadtól is megtöltöd végre Az italom megpöcköld jéggel, most felálltam de hányszor vetődök még el Ittam valamit... ellenem verbálba egyszerre kettőtök ég be Vagyunk páran, ne egyet csinálj, a kör minumum kettőtöl tép be Megedzettek a téren eltöltött évek snow minden hétvégén megrögzött részeg Vad leszek, mer' úgy hat rám a gin tonic Mint Clark Kentre a kriptonit Freestyle van a hely előtt Vagy balhé, mer' a spanod valakibe bele köt Aztán jön szembe egy pöcs sereg Hogy valamiről reppeljek, de minden szó lepereg Amire izgultok, mer annyit ittam má, hogy abból nyithatnék egy bárpultot Szóval továbbra is whiskyzem és megjelenik egy csaj, hogy táncoljak, Hé kis szivem, magadat má' vidd innen Kérj egy műanyag poharat és kint idd meg A cukorborsó koktélod, mer' túlságosan rajta vagy, Hogy a Fluort meg a Snow-t szét oltsd Inkább keress valami ivarérett likra éhes majmot, Aki nincs annyira picsakészen, mint mi"

timus28 Hozzászólás ideje: 2009-08-06 18:02:44

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-15 21:55:34

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

hát a picsakészen be vanjópárhiba pl. Slow helyett Snow. szerintemgecijó lett az új Fluor album(L)

Nush^^ Hozzászólás ideje: 2009-07-28 10:10:34

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-28 12:08:21

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Aki tudinni;)...mert az én bestem..^.^Effel..szeretlek(L):D

(*)SP GIRL(*) Hozzászólás ideje: 2009-06-03 20:06:13

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-11 22:30:35

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

elismerésem Tomika ;) :DD

picc Hozzászólás ideje: 2009-04-19 07:50:29

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-01 14:44:02

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

bármi vagy bárki felhúzz, ezzel a számmal levezetem a feszültségem ordibálva éneklem....zsírrrrrr

<> Hozzászólás ideje: 2009-04-09 08:52:39

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-10 09:15:56

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

egyebként mikori a kell az ujj is album?

(*)SP GIRL(*) Hozzászólás ideje: 2009-03-27 14:41:03

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-11 22:30:35

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

erahh. fluorfiligran.hu nem csak a kell az új is című albumot tudod letölteni hanem az összeset ;)

Erahh Hozzászólás ideje: 2008-11-26 18:20:24

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-02 00:48:16

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

sziasztok! ha lenne valaki olyan kedves, elküldené nekem a Kell az új is album összes számát akkor nagyon megköszönném:) e-mail: [*** moderálva ***] kösziiiii

Jess Hozzászólás ideje: 2008-11-14 12:50:42

Utolsó bejelentkezés:
2016-10-14 13:48:28

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

HaLi.Aki ezt a ratyi szöveget irta az nagyon gyorsan törölje le,mert annyi marhaság van benn........KÖX

milkacsoki. Hozzászólás ideje: 2008-09-07 00:10:54

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-27 22:35:14

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

elég jó lett ez az új szám.. kiváncsi vagyok már az albumra is ;)

izé MC Hozzászólás ideje: 2008-07-11 17:18:29

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-16 18:49:43

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

ez a dalszöveg eléggé hiányosan wan leírwa... a wégéről még hiányzik pár dolog...

Cobain16 Hozzászólás ideje: 2008-06-17 09:19:16

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-31 16:37:08

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

3-3...eggyik legjobb száma szerintem:D..imádom:D...szerintem ehez a dalhoz 3féle képpe lehet állni:D 1. teccik 2. nem teccik (mert ebbe a fiu csoportba vagy inkább csaj csoportba tartozól) 3. nem foglalkozól vele:D

ViriRails Hozzászólás ideje: 2008-01-05 13:21:35

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-03 14:35:23

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Fú, ez egy jó kis szám! De a hirtelen félúton nekem jobban bejön.

heyholetsgo Hozzászólás ideje: 2007-12-22 11:38:00

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

www.fluorfiligran.webmedia.hu

pici-kicsilány Hozzászólás ideje: 2007-11-14 19:03:34

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-28 14:58:56

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

Sziasztok!!! Akinek vannak Fluor Filigran számai és esetleg el is tudná küldeni az lécci vegyen fel [*** moderálva ***] Timi

dj.pepe Hozzászólás ideje: 2007-01-06 19:44:53

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-26 19:33:08

Véleménye a(z) "Fluor Filigran" előadóról:

www.myvip.com -> Hõsök és a többiek klub -> come on!

© 2016 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább