Alma együttes

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 30156 alkalommal

Bemutatás:

5 tagból álló, gyerekdalokat játszó magyar együttes.

"Sikerük kulcsa a gyermeklelket megérintő őszinteségben, a „nevető”,- és „tánc-izmokat” egyaránt megmozgató képességükben rejlik."

forrás: az Alma együttes hivatalos oldala

Biográfia:

"Egy gimnáziumi barátság nyomán 1996 nyarán alakult meg az akkor még négytagú Alma Együttes. Rögtön megalakulásunk után több tehetségkutató versenyt nyertünk, majd baráti segítséggel megjelent első CD-nk (akkor még kazettán), - a rendkívül fantáziadús „Alma” elnevezéssel, melyből több száz darabot jótékonysági célra ajánlottunk fel. A hangzóanyagot a Marczibányi téri Művelődési Házban tartott sajtótájékoztató keretében - művészeti mentorunk Bródy János ajánlásával mutattuk be. Még ebben az évben indítottuk útjára az első – akkor még felnőtteknek szóló klubunkat a Virányosi Közösségi Házban. A teltházas klubokban a teljesség igénye nélkül vendégeink voltak: Huzella Péter, Dinnyés József, Sebeők János, Szvorák Kati, Kútvölgyi Erzsébet, Papp János, Vörös István, Sólyom Tamás, énekesek, színészek, művészek, írók. Ekkor már folyamatosan játszottuk a Józsefvárosi Pódiumon borízű verses estünket „Szerelem a bölcsőtől a sírig” címmel Kálloy Molnár Péter színművész közreműködésével. Emellett több zenés színházi és irodalmi produkcióban is részt vállaltunk. Közös produkciók születtek Maksa Zoltán humoristával („Kész röhej” - címmel) illetve neves színművészekkel: pl.: Halász Judittal, Hegedűs D. Gézával, Papp Jánossal, Lukács Sándorral. Számos színházi produkció zenéje is az Alma Együttes- illetve a zenekarvezető, Buda Gábor nevéhez fűződik pl.: „A macskaprém kalapos hölgy”, „Két hold van a poharamban”, „Hogyan lett a grimbuszból krampusz?”, „Jégvirág”, „Almaszósz”. Mint ahogy fentiekből kiderül, az Almával kezdetben csak felnőtteknek játszottunk, később egy véletlen megkeresés kapcsán kezdtünk el gyerekeknek zenélni. Az egyedi hangvételnek és a nagy sikernek köszönhetően sorra érkeztek a hasonló felkérések és egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy már szinte kizárólag gyerekkoncertjeink vannak - így nőttük ki magunkat gyerekzenekarrá."                                               forrás: az Alma együttes hivatalos oldala

Tagok:

Buda Gábor

ének, gitár

Szabó Tibor (Alma együttes)

gitár, tambura, bouzouki, basszusgitár, ütősök

Székely Zoltán

furulya, kaval, tilinkó, szaxofon

Berkesi Alex

basszusgitár, vokál

Albumok:

Alma együttes dalszövegek (75 db):

A cincér bajusza

A harmat

A Nap

A nefelejcs dala

A paprikajancsi szerenádja video

A teve fohásza

Almadal

Almamánia video

Badacsony

Balaton

Balatonfüred

Balatonfűzfő

Barangolók

Begyújtottam kemencémet

Betemetett a nagy hó video

Bicikli

Bogyó és Babóca

Cipósütő mondóka video

Duna mellett

Éjjeli zene

Elment a madárka

Este

Fagyi

Farkas

Főtt rák

Fűszerbatyu

Háztáji nóta hajnalban video

Hej,Vargáné

Itt a farsang

Jöttem én video

Kapar a szél

Karácsonyi dal

Khumba Dal video

Lagziban video

Lépegetődal video

Ma van a szülinapom! video

Marhalevél

Maxikukac video

Mesebolt

Miért vagyok kislány?

Minidal video

Nád a házam teteje video

Naplemente

Nyári este

Orbán

Örök almáskert

Pató Pál úr

Rege

Rigórúgta dió

Rózsafa, almafa video

Sára (Fűszerbatyu II.)

Strandon

Szegény ember szerencséje

Szegényország

Szeptember, Víg volt...

Szerenád

Szivárvány

Szuperkukák video

Táncol a télapó video

Te is tudod, ő is tudja

Tihany

Tilinkót faragok

Traktor

Tudom én már, mit csinálok

Tutifix

Tücskök mulatsága

Üveggolyó

Vágtat a gazda...

Vakondok video

Veréb video

Vízitündér

Vonatozó

Zakatoló

Zene-bona, szana-szét

Zivatar lányka video


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2014 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább