Balázs Fecó
Bemutatás:
Biográfia:
Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Balázs Ferenc alakította újjá és önálló együttessé.
1978-ban volt a bemutatkozó koncertjük a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkorra már csak az alapító Balázs Fecó maradt meg a régiek közül. Új tagja lett a zenekarnak Fischer László és Scholler Zsolt, akit Fekete Tibor váltott fel 1983-ban. 1978-ban Pados Zoltán, 1979-ben Papp Tamás dobolt, őt 1980-tól Dorozsmai váltotta fel. A hard-rock stílus dallamosabb változatát játszották. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. Öt éves születésnapjuk megünneplésére a Kisstadionban került sor, ahol fellépett még az East és 100 Folk Celsius együttes.
1979-1984 között egymás után hatszor az év legjobb billentyűsének választották.
1986-ban a Korál feloszlott.
1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett. Filmzenéket komponált: (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak). Belefogott a romos sitkei kápolna a felújításába, megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet, amelynek elnöke is lett, koncerteket rendeztek, és a bevételekből állták a felújítás költségeit, a teljes rekonstrukció 1991-ben fejeződött be.
1987-ben EMeRTon-díjat kapott.
1988-ban Kőfalak leomlanak címmel oratóriumot írt. Szintén ebben az évben az Interpop Fesztivál zeneszerzői díját kapta az oratóriumért és a Hölgyeim elég volt című színházi darab zenéjéért.
1996-ban unplugged koncertet adott.
1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet (EMeRTon-díj).
1998-ban Liszt-díjat kapott és koncertezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol Újjászületés című szintén 1998-ban megjelent lemezét mutatta be.
1999-ben jelent meg Évszakok című könyve, valamint a Huszka Jenő-életműdíjat is ez évben kapta.
2000 tavaszán jelent meg új nagylemeze, a Csönd éve. 3 korábbi nagylemezét tükrözi, amelyek nem jutottak el a médiába. Az egyik lemez az 1990-ben készült Gyertyák a téren című, a másik 1993-ban Balázs Ferenc és a Korál címen jelent meg, illetve ugyanebben az évben adták ki Balázs Fecó szerzői lemezét, amelyen más előadóknak írt szerzeményei találhatók. Az új lemez ennek a három lemeznek a gyűjteményes válogatása, és érdekessége még, hogy Balázs Fecó duettet énekel Kovács Katival és Keresztes Ildikóval. A közösen előadott dalok Forog a kerék és A csönd éve című dal Balázs Fecó 1986-ban írt szerzeményei, amelyet Szekeres Tamás újonnan hangszerelt.
Forrás: Wikipédia
Tagok:
szövegíró
Albumok:
Balázs Fecó dalszövegek:
A cirkusz megy tovább
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
A cirkusz megy tovább
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
A csönd éve (duett Keresztes Ildikóval)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Horváth Attila,
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
A harmadik nap hajnalán és a Korál (Óceán, 1984.)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A kő falak leomlanak
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A kő falak leomlanak
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
A kőfalak leomlanak
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Unplugged In The Globe Royal Slim
Kiadás éve: Keressük!
A lány akire szerelemmel nézhetek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A lány akire szerelemmel nézhetek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
A rosszkedvűek angyala
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Köves Miklós,
Album címe: Újjászületés
Kiadás éve: 1998
A többi túl kevés
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Horváth Attila,
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Ahogy nézett

Zeneszerzők:
Fekete Tibor Samu,
Szövegírók:
Horváth Attila,
Album címe: Időtörés
Kiadás éve: 2003
Amikor mellettem vagy
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Amit még nem mondhattam el
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Unplugged In The Globe Royal Slim
Kiadás éve: Keressük!
Anyám vígasztalj engem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Unplugged In The Globe Royal Slim
Kiadás éve: Keressük!
Anyám vígasztalj engem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
Ártatlan világ
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Átok van velünk
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
Az öcsém utolér
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Horváth Attila,
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Boldog mindenféle napot

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Időtörés
Kiadás éve: 2003
Dőlj hátra, nézelődj
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Időtörés
Kiadás éve: 2003
Egy angyal szólt
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Dorozsmai Péter,
Album címe: Újjászületés
Kiadás éve: 1998
Előhang (Ugye nem hiszed el?)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Előhang (Ugye nem hiszed el?)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
Én is lehetnék
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Köves Miklós,
Album címe: Újjászületés
Kiadás éve: 1998
Érints meg

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
Évszakok

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Köves Miklós,
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
Folytasd csak fiú
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Unplugged In The Globe Royal Slim
Kiadás éve: Keressük!
Forog a kerék
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Gyertyák a téren
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Gyertyák a téren
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
Ha két rossz van, melyik a jobb
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Hétfő esti blues
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Hétfői hold
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Újjászületés
Kiadás éve: 1998
Homok a szélben

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Horváth Attila,
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
Homok a szélben
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Unplugged In The Globe Royal Slim
Kiadás éve: Keressük!
Idegen (Duett Farkas Zsófival)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Időtörés
Kiadás éve: 2003
Időtörés
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Horváth Attila,
Album címe: Időtörés
Kiadás éve: 2003
Kegesd el a felhőt a házamról
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kevés voltam neked

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Köves Miklós,
Album címe: Unplugged In The Globe Royal Slim
Kiadás éve: Keressük!
Király a Holdon
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Kölykök a hátsó udvarból
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Unplugged In The Globe Royal Slim
Kiadás éve: Keressük!
Lány akire szerelemmel nézhetek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Unplugged In The Globe Royal Slim
Kiadás éve: Keressük!
Maradj velem!

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
Nappali altató
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Időtörés
Kiadás éve: 2003
Öreg vagyok már, hogy összetörj
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Horváth Attila,
Album címe: Újjászületés
Kiadás éve: 1998
Sötét hajó
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Köves Miklós,
Album címe: Újjászületés
Kiadás éve: 1998
Számíts rám
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Horváth Attila,
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
Szerelem még több kell
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Horváth Attila,
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
Tolvajok bálja
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Túl az elsô éjszakán

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Érints meg még egyszer (best of)
Kiadás éve: 2009
Túl sok méreg
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Időtörés
Kiadás éve: 2003
Uj nev a regi haz falan
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Unplugged In The Globe Royal Slim
Kiadás éve: Keressük!
Új név egy régi ház falán
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Útközben a jó
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Valamilyen nagy varázslat
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Válaszra várva No.2
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Időtörés
Kiadás éve: 2003
Vissza az útra
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A csönd évei
Kiadás éve: 2000
Vörös Tér koktél
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Köves Miklós,
Album címe: Újjászületés
Kiadás éve: 1998

Dalszöveg beküldése
Hozzáadás a kedvencekhez














Hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2011-05-10 20:03:42
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
Hugíí! Most tettem fel youtube-ra wmw formátumban. De ha kapok mail címet, mp3-ban is elküldöm.
Utolsó bejelentkezés:
2010-02-09 15:26:42
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
hugii14 én le tudom neked tölteni ha szeretnéd csak irj nekem egy e mailt ha elolvastad a címem [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2010-05-04 13:37:50
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
Sziasztok! Vki ezt nem tudja letölteni nekem? Mert én sehol sem találom, és naon fontos lenne!
Utolsó bejelentkezés:
2009-05-15 18:58:50
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
Sziasztok!Szerintem aki szereti Fecoi az válalja is be hogy elénekeli. Ezt megteheted a teasztar pont hu oldalol. Probáld ki magadat!
Utolsó bejelentkezés:
2009-03-24 17:35:20
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
he he he én már felénekeltem.tényleg nagyon jó!!! :)
Utolsó bejelentkezés:
2012-01-23 20:40:25
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
Na akkor vegyük szépen sorjában. Megpróbálom letölteni, az egyik megvan, az a csönd éve meg az évszakok, meg amit a Keresztes Ildivel énekel duettben... dobjatok egy mailt, hogy kinek melyik szám kell, s meglátom, hogy mit tudok tenni az ügy érdekében! THX!!! és a levélben írjátok le, h kik vagytok, és honnan tudjátok az email [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2011-09-16 19:49:43
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
Hali!Ha vkinek megvan az ártatlan világ c. szám vegyen fel [*** moderálva ***] is köszi
Utolsó bejelentkezés:
2011-11-27 14:30:44
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
Sziasztok!Én is nagyon szeretem ezt a dalt,Nekem sincs meg! Pedig jó lenne!
Utolsó bejelentkezés:
2011-05-05 19:08:54
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
Sziasztok! Elküldené nekem is valaki ezt a dalt? Imádom, de sehol nem tudom [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2010-07-11 17:33:50
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
Én nagyon régóta szeretem Fecó számait, szövegeit( bár, lehet, sok esetben nem ő a szövegíró), nagy tisztelője vagyok a munkásságának! Ennyi érzelem, amennyi a lelkéből jön, ma már nagyon ritka a szerzőknél, vagy talán nincs is. És Fecó kiválóan hozza szinkronba a zene hangulatát a szöveg tartalmával. Így tökéletes!!!
Utolsó bejelentkezés:
2008-04-05 20:54:49
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
isteni szám!!Gyuri91 ha megvan nekem is [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2012-01-23 20:40:25
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
már megvan:) nem kell elküldeni:)
Utolsó bejelentkezés:
2012-01-23 20:40:25
Véleménye a(z) "Balázs Fecó" előadóról:
Ha van olyan, akinek megvan ez a szám, legyen szíves, és küldje el ide: [*** moderálva ***] köszi előre is:) hali