Kaszás Attila

Zenei irányzat: Rock
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 6, összesen 8767 alkalommal

Bemutatás:

Elismert színész, énekes.

Biográfia:

Kaszás Attila az egykori Csehszlovákiában, Vágsellyén született, de gyermekkorát Vágfarkasdon töltötte, ahol szülei a helyi iskolában tanítottak. A komáromi Selye János Gimnáziumban végzett, majd 1979-ben felkerült Budapestre a Színház és Filmművészeti Főiskolára, amit 1983-ban végzett el Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, majd négy évig szabadúszó színész volt. 2003 óta volt a Nemzeti Színház tagja. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden.

Első komoly sikerét 1990-ben, Georg Büchner Leonce és Léna című darabjában Leonce megformálásával érte el, amiért megkapta a legjobb férfialakítás díját. Pályája során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt, különleges muzikalitása, kitűnő hangi adottságai révén számos zenés darabban és musicalben is remek alakítást nyújtott.

Eszenyi Enikővel kötött első házassága, majd Balázsovits Edittel való kapcsolata után másodszor is megnősült. 2005-ben megszületett kisfia, Jancsi, halála után, 2007 decemberében pedig kislánya, Luca.

Színésztársa, Trokán Péter elmondása szerint már napokkal kórházba kerülése előtt erős fejfájásra panaszkodott. 2007. március 19-én a Tizenkét dühös ember című darab kezdete előtt hirtelen összeesett. A mentőben újraélesztették, és az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet intenzív osztályára szállították, ahol agyvérzést állapítottak meg nála.Négy napon keresztül kómában feküdt, életét a március 22-én éjszaka elvégzett tehermentesítő koponyaműtét sem tudta már megmenteni, március 23-án 19 óra 40 perckor meghalt.

Albumok:

Kaszás Attila dalszövegek:

100 év video

Álomhadsereg video

Ballada video

Barbie video

Csillagséta video

Elfelejtett bosszanova video

Fagyi video

Fényév távolság video

Hello Hold! video

Holdbeli csónakos video

Mama video

Még egy... video

Ó, Atyám! video

Örökre szépek video

Patika - Ha akarom video

Patika - Rohanás video

Patika - Végtelen út

Síremlék video

Szavak nélkül video

Szól a dal... video

Úgy néztél rám video

Végtelen kékség video

Végtelen út


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

KicsiZizi Hozzászólás ideje: 2010-03-09 20:01:53

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-05 17:58:45

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Sziasztok!:) Valaki át tudna küldeni nekem 3 dalt? Sehol sem találom őket.:( 1. Gerendás Péter - Csak együtt; 2. Kaszás Attila - Ha akarom; 3. Somló Tamás - Búcsúdal. Ha bárkinek megvan legalább egy is a fenti dalok közül, kérem, írjon itt üzenetet, és megadom a címem. Üdv.: Zizi.

csilla94 Hozzászólás ideje: 2008-07-07 13:12:58

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-12 19:13:28

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Sziasztok!!!! Vki nem tudja elküldeni a Holdbeli csónakos számait. Léccci Címrm: [*** moderálva ***] sok mindent tudok cserébe küldeni :D

ildike129 Hozzászólás ideje: 2008-05-26 20:53:40

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-14 22:27:39

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

El tudná vki küldeni nekem ezt a számot? Msn: [*** moderálva ***] láttam a Nemzetiben a Holdbéli csónakost, igaz már nem Kaszás Attilával, de nagyon jó volt.

SzekeresZoli94 Hozzászólás ideje: 2008-01-30 18:25:30

Utolsó bejelentkezés:
2014-04-20 01:34:47

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Sziasztok! El tudnátok küldeni a Fényévtávolság c. dal szövegét? Nagyon megtetszett ez a szám és örülnék, ha elküldenétek. E- mail címem: [*** moderálva ***] Előre is köszönöm.

csilla920329 Hozzászólás ideje: 2007-10-26 17:29:54

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-14 21:19:15

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

szia ha gondolod akkor elküldöm neked itt van a címem écci te vegyél már fel!!!!! [*** moderálva ***]

Kicsi Bella Hozzászólás ideje: 2007-10-22 13:12:55

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-30 22:01:41

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Sziasztok! Valaki nem tudná elküldeni nekem a Fényévtávolság cimű számot?e-mail cimem: [*** moderálva ***] Elore is koszonom:)

csilla920329 Hozzászólás ideje: 2007-10-20 15:53:58

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-14 21:19:15

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

sziasztok!!! Valaki nem tudná nekem elküldeni a HOlldbéli csónakost, Úgy néztél rám tegnap című számit kaszás Attilának???? Ha lenne valaki olyan rendes és elküldené akkor örülnék mns [*** moderálva ***]

szabinas Hozzászólás ideje: 2007-10-15 16:41:51

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-11 18:29:42

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Szia!Nagyon örülnék neki ha elküldenéd!elöre is köszönöm!!!

csilla920329 Hozzászólás ideje: 2007-10-15 15:45:42

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-14 21:19:15

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Szia!!!!ha gondolod akkor szívesen elküldöm ezt a számot!!!!

szabinas Hozzászólás ideje: 2007-10-11 18:35:17

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-11 18:29:42

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Sziasztok.nagyon megköszönném ha vki el tudná nekem küldeni A Fényév távolság c. számot.Mindenhol kerestem,és sajnos nem sikerült megtalálnom és letöltenem sem:(! [*** moderálva ***] az msn cimem. Köszönöm előre is!

Nyandi Hozzászólás ideje: 2007-07-10 19:52:59

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Nagyon szerettem hallgatni. Sajnos nem volt rá lehetõségem megnézni öt egyik elõadásában sem, de volt szerencsém sokszor hallani, hallgatni. Mikor énekli/vagy valaki énekli/ a Padlásból a Fényév távolságot, mindig megborzongok.És a többi zeneszámával is így vagyok. Sajnos egy nagyon jó ember távozott el. :(:(:( De az emlékét még sokan megõrizzük.

Deathflower Hozzászólás ideje: 2007-05-29 21:14:46

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-21 10:52:34

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Sziasztok! Már megkaptam a számot, úgyhogy már nem aktuális a kérés, köszi annak aki felvett MSN-re :) :*

Deathflower Hozzászólás ideje: 2007-05-14 20:47:02

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-21 10:52:34

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Szia! Igen, tudom, hogy fent van, ott láttam elõször, de azt nem tudom letölteni, mert a gépem nem alkalmas ilyenekre :( Videóktól le szokott általában fagyni. Ezért kéne csak maga a szám. De azért köszi a tippet :)

katalinaslani Hozzászólás ideje: 2007-05-14 17:13:14

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

A Fényévtávolság klippje fent van a YouTube-Broadcast-n, ha beütöd a keresõbe Kaszás Attila meg fogod találni.Valakinek nincs meg a Padlás színdarab felvétele????

Deathflower Hozzászólás ideje: 2007-05-13 19:09:02

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-21 10:52:34

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Sziasztok! Nincs meg valakinek a Fényévtávolság c. dal? A Padlásban szerepelt, gyönyörû szám... Légyszi akinek megvan vegyen fel MSN-re és küldje el! Címem: [*** moderálva ***] örülnék neki! Elõre is köszönöm!

UngerLuca Hozzászólás ideje: 2007-04-30 23:01:16

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Pls. gyerekek, halgassátok ezt a számot, és próbáljátok kitalálni,hogy a zárójelbe rakott szavak helyett mit mond, mert valami ilyesmit, csak olyan furcsán hangzik. aki rájött, azonnal módosítson! Köszönöm Nyugodj békében Attila!

Trojain Hozzászólás ideje: 2007-04-06 00:40:14

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-10 23:29:14

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

És nagyon szomorú voltam, és vagyok hogy elment közölünk. Nagyszerû színész, és énekes volt. És kár hogy sokan csak most kezdenek majd el vele igazán foglalkozni, hogy megismerjék a munkásságát. Kár hogy csak akkor figyelnek oda egyes emberek a másikra, amikor már késõ.(Dievca: Az msn címem ha érdekelnek a [*** moderálva ***] Lehet hogy Neked is van olyan dal tõle, ami nincs meg nekem. Ha felveszel msn-re majd egyeztetünk.)

Dievca Hozzászólás ideje: 2007-04-02 15:57:26

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Nagyon sajnálom hogy meghalt. Légyszi akinek valamilyen dala van tõle írja már le az MSN cimét és én felveszem,légyszi küldje már le nekem a dalait,elõre köszi!

Yvett 04 Hozzászólás ideje: 2007-03-25 21:25:15

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Kaszás Attila" előadóról:

Egy világ omlott össze bennem hogy meghalt a kedvenc magyar szinészem.Gyerek korom ota imádom és továbbra is szeretni fogom.Isten veled Kaszás Attila az anygalok vigyáznak rád.

© 2014 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.

Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább