Végletek - A magány démona

Látod újra megtalálrál, újra bennem élsz
Márványkőbe zárt szívembe lépsz
Bármerre is járok, Te mindig visszatérsz
Mindig követsz, és mindig utolérsz
Meddig hajt még vad szavad?
Miért gyötröd még önmagad?
Karodban a tőr érzem újra meggyötör
Jéghideg szél zúg arcod felől...

Látod újra visszatért a sok-sok nehéz perc
De hiába kérdem miért, Te nem felelsz
Boldogságom romjain a sötétbe vezetsz
Könnyeim láttán sem eresztesz
Miért jó Neked, ha nekem fáj;
Hogy minduntalan a csapdád vár
Felettem az ég, alattam tátongó mély szakadék
Zuhanok, pedig repülni szeretnék

Refr.:
Gyógyuló sebeim újra feltéped
Örömöm hajnalán
Miért nem hagyod, hogy boldogan éljek
Átkozott magány
Szenvedélyem sárgult lombja
Lanna a földre hull
Csupaszon állok egy kopár réten
Mozdulatlanul

Látod végül földre hullt minden szép remény
Hogy a lelkembe még visszatér a fény
Szégyenkezve sodródom a vágyak tengerén
Csak a dal az egyetlen, mi az enyém
Nem kell nekem a gazdagság
Hisz a pénz testvére a hazugság
Csak a két ölelő kar, mely folyton engem akar
Ha fázom, testével takar

Refr.:
Gyógyuló sebeim...

Attack:
Nincs fény az éjszakában, míg meg nem érkezel
Angyalként földre szállsz, és magaddal viszel
Itt várlak mozdulatlan, de a harcom végtelen
A magány démona újra száll egy percig sem pihen
De én várok Rád!

Refr.:
Gyógyuló sebeim...
...Mozdulatlanul, egyedül én