Zentai Márk

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 32552 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

1989-ben született az NSZK-ban, ahol opera-énekesnő édesanyja, Terebessy Éva 26 évig élt és dolgozott. Zentai Márk gyerekkorától tanult énekelni, két és fél éves korára több mint 60 magyar és német népdalt tudott előadni. Zeneiskolás évei alatt az ének mellett 4 évig zongorázni, majd fuvolázni tanult. 2004-ben költözött Magyarországra. 2006-ban a Megasztár 3. szériájában tűnt fel, ahol a zsűri bejuttatta az elődöntőbe, az 50 legjobb énekes közé. Ezt követően az S.O.S. Szerelem! című film producerei – ismert előadókat megelőzve – őt választották a főcímdal eléneklésére. Ments meg, szerelem című bemutatkozó albuma 2007. május 29-én jelent meg. A nagylemezen 13 dal hallható, melyek a szerelemről, barátságról, szerelmi csalódásról, kibékülésről szólnak, azaz olyan témákról, amelyek a mai tinédzsereket foglalkoztatják. A dalok főleg Szabó Zé szerzeményei, de néhány dalban George Németh zenei producer, is közreműködött. Az albumon megtalálható az S.O.S. Szerelem! főcímdala ami az album címadó dala lett. Az albumról a Ments meg szerelem című számon kívül még három sikeres kislemez jelent meg: Könnyel fizetek, Földre tévedt Angyal, Olyan vagy, amilyen. 2007-ben felkérték, hogy ő énekelje a High School Musical 2 című film egyik főcímdalát Rozman Alexandrával. 2007-ben részt vett a VIVA TV egyik valóságshowjában, A Stábban. 2008-ban az ORFK „Tiszta fejjel” névre keresztelt kampányában szerepelt. 2008 decemberében egy téli hangulatú videoklipet is megjelentetett, amihez a Fool Moon nevű együttest kérte fel vendégelőadóknak. A kislemez címe Szeret-e más. 2008. november 28-án jelent meg második albuma Nem elég címmel. Az album munkálataiban Szabó Zén és George Némethen kívül részt vett még az Anti Fitness Club frontembere, Molnár Tamás és több svéd zenei producer is. Eközben 2009. február 3-án hivatalosan is bejelentették, hogy a 2009-es Eurovíziós Dalfesztiválon ő képviseli Magyarországot Vigyen a szél (How We Party) című dalával. A szakmai zsűri Szulák Andrea (énekes, műsorvezető), Lengyel Zsolt (rendező), Szűts László (Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége elnökségi tagja), Gundel Takács Gábor (műsorvezető) és Harsányi Levente (műsorvezető) 105 beérkezett dalból választotta ki Zentai dalát. Kiderült azonban, hogy ez a dal 2 évvel korábban már hallható volt az egyik svéd televízióban, így a szabály megsértése miatt, továbbá a kialakult helyzetre való tekintettel nem kívánt más dallal indulni, visszalépett. A Warner Music Hungary/Magneoton vezetői közleményt is kiadtak, mivel mindkét dalt Figge Boström írta, plágiumról nem lehetett szó, és sem menedzsment, sem a kiadó nem tudott arról, hogy a szerzemény korábban már hallható volt.[1][2] 2009. március 30-án jelent meg második albumának első kislemeze, amely a Lángra gyúlt című dalból készült. A kislemezhez videoklipjét magyar és angol nyelven is felvették, az angol változat címe Bittersweet.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

fancsó Hozzászólás ideje: 2009-12-11 19:30:37

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-23 21:59:43

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Szerizem ezt a számát!!:)<3(K)(L) köcce annak aki felrakta

vivcike1997 Hozzászólás ideje: 2009-11-23 19:10:38

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-12 17:12:21

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Olvastam milyen becsmérelő dolgokat írtok róla ha nem tetszik akk minek kell belépni és kommentárt írni ha nem tetszik rá kell [*** moderálva ***]

felicita Hozzászólás ideje: 2009-01-30 16:10:10

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-03 10:21:23

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Sziasztok Van 4 eladó jegyem Mark lemezbemutató koncertjére a Petőfi Csarnokba február 13-ára, 20 órára. Ha érdekel, írj! Az árban [*** moderálva ***]

felicita Hozzászólás ideje: 2009-01-30 16:09:10

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-03 10:21:23

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Sziasztok! Van 4 eladó jegyem Mark lemezbemutató koncertjére a Petőfi Csarnokba február 13-ára, 20 órára. Ha érdekel, írj! Az árban [*** moderálva ***]

felicita Hozzászólás ideje: 2009-01-30 16:08:25

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-03 10:21:23

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Sziasztok! Van 4 eladó jegyem Mark lemezbemutató koncertjére a Petőfi Csarnokba február 13-ára, 20 órára. Ha érdekel, írj! Az árban megállapodunk. [*** moderálva ***]

felicita Hozzászólás ideje: 2009-01-30 16:06:43

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-03 10:21:23

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Sziasztok! Van 4 eladó jegyem Mark lemezbemutató koncertjére a Petőfi Csarnokba február 13-ára, 20 órára. Ha érdekel, írj! Az árban megállapodunk. [*** moderálva ***]

zitcike Hozzászólás ideje: 2009-01-30 15:50:21

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-19 16:30:37

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Nagyom szeretem Markot. Nagyon jó!Hajrá Mark! Csak igy tovább!Nagyon szeretlek! Zita.

€n!kő Hozzászólás ideje: 2009-01-10 16:11:41

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 19:46:39

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

nem értem hogy hogyan lehet márkot szeretni, hisz a többi lány mind "odavan" érte.: én meg:wááááááááá

€n!kő Hozzászólás ideje: 2009-01-10 16:10:35

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 19:46:39

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

szerintem már egy vad barom, olyan nagyon lányos és kényes hangja van, hogy az már fáj

jubaby Hozzászólás ideje: 2008-08-29 14:05:33

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-09 13:15:39

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

jaj nagyon jó ez a száma!!!IMÁDOMM

Encicca Hozzászólás ideje: 2008-08-28 12:23:43

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-28 12:21:49

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Én nem szeretem Márkot, de ezt a számot amikor meghallottam az SOS szerelem című filmben, annyira, de annyira tetszett. Úgyhogy most már rajongok Márkért és a számért is, mert Ments meg szerelem vagy belehalok!

betty16 Hozzászólás ideje: 2008-08-25 16:33:58

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-09 08:19:37

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

valaki tugya márk msn címit? ha valaki tugya akkor létci agyátok meg aki márk rajongó vegyen fel [*** moderálva ***]

betty16 Hozzászólás ideje: 2008-08-25 16:30:50

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-09 08:19:37

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

olyan aranyoska a márk!!!!!!!!!!szürkea én ismerem személyesen a márkot!!!!!!!!!!

szurkea Hozzászólás ideje: 2008-08-18 13:16:44

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-18 13:11:32

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Ti aztán "rettentő jól" tudtok fogalmazni, mit ne mondjak! Olyan nincs, hogy valaki szereti/ nem szereti Márkot, vagy legyen szó itt akármilyen előadóról, maximum az illető zenéire tudsz kritikát mondani, nem? Avassatok már be, van köztetek olyan, aki személyesen is ismeri? Mert annak talán kíváncsi lennék a véleményére xy-nal kapcsolatban. szürkea

doky Hozzászólás ideje: 2008-07-22 21:09:56

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-22 16:11:36

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Édes,aranyos ,kedves sorohatnám még de nem férne ki... Remélem talélkozok még vele egyszer vagyis aug.9.-én Budapesten!:)

doky Hozzászólás ideje: 2008-07-22 21:08:07

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-22 16:11:36

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Nem is Tudom mit irjak róla!:)

Laci3612 Hozzászólás ideje: 2008-07-03 22:00:33

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-11 15:10:46

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Nem tudom de olyan aranyos és szép lehet hogy fiu létére szerelmes vagyok belé.

R@mika Hozzászólás ideje: 2008-04-22 19:35:22

Utolsó bejelentkezés:
2014-12-05 22:59:42

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Nem vagy 1edül!szejetem én is!

Jennyke Tyler Hozzászólás ideje: 2008-01-26 17:18:04

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-23 20:37:04

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

imádom Márkot!!!:)

i.bianka Hozzászólás ideje: 2008-01-18 20:54:27

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-29 23:25:18

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Én csak azt nem értem, hogy miért kell mindig mindent leszólni? Ha nem tetszik, hát nem tetszik. Ez van! Nem szeretheti mindenki ugyanazt a stílust, ugyanazt a bandát, ugyanazt az énekest. Ha nem szereted, ne nézd az oldalait, a dalszövegeit, és főleg: ne fikázd. Annak semmi értelme. Amit meg szeretsz, azt szeresd továbbra is :) ENNYI!!! Remélem érthető voltam...Syasztok!!!

thkinga Hozzászólás ideje: 2008-01-18 15:58:44

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-18 15:45:57

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

hellosztok!én is imádom márk számait szerintem csúcsszuperek !főleg a földre tévedt angyalból az eleje!aki láta tudja miért!:DDDD

Rebeka96 Hozzászólás ideje: 2008-01-05 21:44:00

Utolsó bejelentkezés:
2007-11-18 18:08:16

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Imádom a Márk számait !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Rebeka96 Hozzászólás ideje: 2008-01-05 21:42:07

Utolsó bejelentkezés:
2007-11-18 18:08:16

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Ha valaki tudja honnan kell letölteni a Márk albumát akkor légyszi küldje el az [*** moderálva ***] Köszi.

Anti Tomi002 Hozzászólás ideje: 2007-12-28 11:40:25

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-24 16:47:13

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Nem is tudom miért kell vkit fikázni.Hogy is lenne Mark zsido.(Szerinted az zsidó aki N.országban született,ráadásul magyar,HÚÚÚÚÚÚÚ)Aki ilyet mond az kihagyta a történelem óákat szerintem.Mark tök jó.

Petymag Hozzászólás ideje: 2007-12-25 23:44:54

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-16 14:14:09

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

1. lalaturul mi a bajod a zsidókkal ? te milyen náció vagy ? 2. Landser ez neked tiszta haza ? nézz már körül ! 3. ez a komment rész nem azért jött létre, hogy azt fikázd akit utálsz, hanem azért, hogy a kedvenc zenészednél, bandádnál kommentelj, hogy milyen faszák.

csicsuszka Hozzászólás ideje: 2007-12-25 12:41:53

Utolsó bejelentkezés:
2014-10-04 20:55:02

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Miért kell állandóan fikázni az embereket? Sokkal több olyan "sztár" van Magyarországon aki azt hiszi, hogy tud énekelni, közben meg semmit nem tud. Itt említenék egy bizonyos együttest, de inkább nem kösz. Mark-nak sokkal tisztább hangja van, mint néhány nyivákolós kis sztárocskának. Ha nem tetszik nektek Mark zenéje, akkor minek foglalkoztok vele? Ennyi eszetek lehetne.

casperino Hozzászólás ideje: 2007-10-13 13:06:24

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-01 16:32:10

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Landser! Nem érte veled egyet. Mert a "mets meg szerelem" címü száma Nagyon jó

Liliomvirág Hozzászólás ideje: 2007-08-15 15:38:05

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Azta! Hagyjatok már a helyesírással, mert nem én kezdtem, hanem Landser és még mindig kevesebb hibát ejtettem mint õ! Ha valaki tehetséges, akkor az beis kerül a zeneiparba. Igaz, hogy rengeteg olyan tehetséges zenekar van, akik sajnos nem tudnak alõrébb lépni, de ez nem csak a média hibája... Pénz nélkül már mozdulni sem lehet ebbe a világba... De amint mondtam nekem a médiával van a problémám.

lalaturul Hozzászólás ideje: 2007-08-11 21:24:03

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Kedves Liliomvirág! Teljesen egyetértek Landserrel, nem az a lényeg, hogy tehetségtes-e, vagy sem, hanem az, hogy zsidó legyen.A média, így nyomja el a tehetséges magyarokat! Az igazság az, hogy "hát"-tal nem kezdünk mondatot!

Liliomvirág Hozzászólás ideje: 2007-06-29 20:21:54

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Landser! Én meg üzenem neked, hogy írásjel után nagy kezdõbetûvel kezdjük a mondatot! Nem tudom, hogy miért a rossz - ba kellett belekötnöd, nem is ez a lényeg! A zenérõl: Hát, nem az én stílusom... Nem ítélem el a srácot - aki tehetséges igencsak - csak a médiát. Befényeznek minden szart, és háttérbe szorítják a mûvészeket!

Landser Hozzászólás ideje: 2007-06-28 13:08:11

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Ráadásul nem elég hogy tényleg egy "buzi köcsög" de bibsi is.. hehhh okádék... Ti meg rohadt kis filoszemiták, nyaljátok csak ki a zsidrákok seggét, és hagyjátok kihasználni magatokat! szánalmasak vagytok!!! Nemtom mit kerestek egy eredetileg tiszta hazában!!

Landser Hozzászólás ideje: 2007-06-28 13:04:57

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Igen ám... Csak ha fos hangom van akkor nem állok ki énekelni:), hanem hallgatok. vandamm kedves a rossz az kettõ sz-szel van írva... puszi:)

vandamm17 Hozzászólás ideje: 2007-06-26 19:59:04

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-29 14:26:39

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

nem rosz

katababi00 Hozzászólás ideje: 2007-06-25 19:41:39

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

sziasztok az elsõ 2 hozzászólás hoz szeretnék õár szót fûzni . Érthetõ ha nem szeretitek mindenki nek van joga a véleményhez és az izléséhez de azért kíváncsi vagyok nektek milyen a hangotok lehet hogy a tiétek is ugyan olyan "buzis" a szavattokkal élve..csak nem próbáltátok ki na pá

Landser Hozzászólás ideje: 2007-06-20 15:33:24

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Gusztustalan és gyomorforgató az egész!! A "csávó" is meg ez a kislányos nyafogás is amit mûvel... Nemtudom, én egy ilyen produkció után többet az életbe nem mernék utcára menni, úgy égne az arcom!!

rikakyra Hozzászólás ideje: 2007-04-18 22:01:51

Utolsó bejelentkezés:
2014-04-03 07:05:42

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

A Ments meg szerelem címû számnak nagyon szép a szövege,és jó a hangszerelése:)jól illik Márkhoz a dal:)további sok sikert kívánok neki:)

Szandika11 Hozzászólás ideje: 2007-03-22 13:49:25

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zentai Márk" előadóról:

Naggyon jól néz ki a csávó......... :)

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább