Csepregi Éva

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 12 db
Megtekintve: Ma 6, összesen 36057 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Csepregi Éva (Budapest, 1953. október 22.)
Magyar énekesnő, színésznő.

Általános iskolásként tanult zongorázni, később pedig
hegedülni. Egy évig a Magyar Rádió gyermekkórusában,
majd 1970-ben Hoffmann Ödönnél tanulta az éneklést.

A Kócbabák nevű trióban tűnt fel először az 1972-es Ki
mit tud?-on. Pál Éva és Fábián Éva társaságában énekelt,
éppen a matematika érettségije előtti napon.

A Neoton együttessel 1973 végén társultak a Kócbabák,
majd 1977-ben Neoton Família néven egyesültek.
A nagy hazai és külföldi sikerek után 1990-ben kettészakadt
a Neoton Família. Ők Végvári Ádámmal és Baracs Jánossal
Éva-Neoton néven folytatták.

1996-tól 1999-ig a Ruttkai Éva Színház tagja volt. Azóta, mint
szabadúszó egy-egy darabra szokott szerződni.

A pályája során hosszabb rövidebb szünetekkel jelentek meg
szólóanyagai is.

Napjainkban a Neoton Família Sztárjai nevű formációval
szokott fellépni, illetve szólóban.

Biográfia:

Tagok:

Csepregi Éva

vokál, ének

Csepregi Éva dalszövegek (85 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Bobo18 Hozzászólás ideje: 2011-01-16 11:03:11

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-16 12:01:51

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

Tetszki a szövege. Tudtok egy linket küldeni, hogy meg tudjam hallgatni?

60rózsa Hozzászólás ideje: 2009-08-23 14:57:41

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-30 13:44:34

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

Éváról a véleményem? Ő a legnagyobb magyar pop énekesnő.Személyesen ismerem ,kedves aranyos tündéri ,egyszóval szuper.Kedves miaveczs nekem a netlogon meg van a klipp de nem tudom hogy küldjem el csá

miaveczs Hozzászólás ideje: 2009-01-04 17:56:35

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-26 20:21:06

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

Sziasztok ha valakinek megvan ez a szm küldje el nekem az emailcímemre . [*** moderálva ***] vagy rapidra tegye fel hogy letölthessem köszi

zzzz Hozzászólás ideje: 2008-12-29 19:34:38

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-23 10:09:23

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

Szerintem szép! Menj el egy Neoton koncertre és utánna alkosatok véleményt egy dalról amit nem halodtál még! Mert ez a legújbann számuk!

mkerika Hozzászólás ideje: 2008-09-13 22:13:59

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-14 18:43:19

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

Sziasztok! Évi a legszuperebb!!!! A legkedvesebb,legközvetlenebb és a legcsodásabb tiszta énekhangú női előadó!!!Személyes tapasztalatom.!!!! Közösen duóban énekeltünk a Story 4 tv-ben a Nyár van c dalt Dévényi Tibor kívánság műsorában!Szerencsére kaptunk mindketten abból a cd-ből amire felvették énekünket és egymásnak dedikáltuk!!!!Tetszett neki is.Életem legnagyobb élménye és kívánsága volt!!!! Aki kritizálja,próbálja meg nyugodtan utána énekelni a dalait.NEM FOG MENNI.Max úgy mint a sok dilisnek a megasztár elődöntőiben! Pedig nem 20 éves már és ez még sem látszik rajta.(nem úgy mint rajtam) Évi imádlak!!!!Mihaliczáné Kovács Erika óvónéni

mkerika Hozzászólás ideje: 2008-09-13 22:09:41

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-14 18:43:19

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

Sziasztok! Évi a legszuperebb!!!!A legkedvesebb,legközvetlenebb és a legcsodásabb tiszta énekhangú női előadó!!!Szerencsére kaptunk midketten abból a cd-ből amire felvették a duónkat és egymásnak dedikáltuk!!!! Aki kritizálja,próbálja meg nyugodtan utána énekelni a dalait.Pedig nem 20 éves már és ez még sem látszik rajta.(nem úgy mint rajtam) Évi imádlak!!!!Mihaliczáné Kovács Erika óvónéni Személyes tapasztalatom.!!!!Közösen énekeltünk a Story 4 tv-ben a Nyár van c dalt Dévényi Tibor kívánság műsorában!

adria Hozzászólás ideje: 2008-03-26 17:58:45

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-07 18:01:25

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

szasztok csak férreütöttem:)

adria Hozzászólás ideje: 2008-03-26 17:58:07

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-07 18:01:25

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

sdzasztok!nekem ez a kedvenc számom! mamikám!:D

kalpot01 Hozzászólás ideje: 2007-03-13 19:03:30

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

Gyönyörûen énekelte pár nappal azt a dalt egy vidéki koncerten!Jó buli volt!

kytket Hozzászólás ideje: 2007-03-11 12:17:44

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

Tényleg Csepi a legjobb, ez nem vitás... :-)

petee0507 Hozzászólás ideje: 2007-03-06 14:27:20

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-22 21:16:06

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

szerintem Csepregi Éva az egyik (sõt, talán a legjobb) magyar énekesnõ, ebben senki sem kételkedhet, szerintem! Nincs mirõl beszélni.

melcsyy Hozzászólás ideje: 2007-02-06 19:05:44

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

Aki írta,hogy jézus mária!! Az nemis ismri a neotont,meg a tagokat sem!! Egyébként akkor melyik a jó zene? A rapp?? Sztem meg nem!! Ennyi..

petee0507 Hozzászólás ideje: 2007-01-08 10:28:08

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-22 21:16:06

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

tévedsz!!! :)

Vendetta15 Hozzászólás ideje: 2007-01-06 13:19:00

Utolsó bejelentkezés:
2010-03-22 19:38:57

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

Pfúú ez nagyon ciki......ááááááááááááá

Szelli03 Hozzászólás ideje: 2006-11-30 12:55:07

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Csepregi Éva" előadóról:

Jézusmária!!!!!!!!....No comment :D

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább