Kapitány Anni

Zenei irányzat: pop, rock, funky, jazz, musical
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 20718 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Kapitány Anna vagy ahogy mindenki ismerte Anni,
az 1920-as években született (mint minden nő, ő is
igyekezet a korát titokban tartani, így nem lehet egy
pontos adatot találni) Budapesten.

15 éves korára már táncos-énekes csillagocska volt,
ahogy ma mondanánk: sztár. Magyarországon 200
körüli lemeze jelent meg. ezek többsége még a régi
gramofon lemez.

A mély hangú énekesnő a két világháború között és
1945 után is itthon és a nagyvilágban egyaránt nagy
sikereket aratott. Az első volt, aki az akkori amerikai
siker-dalokat hitelesen tudta előadni és ugyanakkor
külföldön pedig a magyaros temperamentumával a
magyar dalokat is hitelesen tudta tolmácsolni.

1958-ban New Yorkban telepedet le.
Kinti élete folyamán fellépett többször is a híres-neves
Carnegie Hall-ban is, és más neves clubban is.
Hat nyelven énekelt.

Számos jótékonysági rendezvényen lépett fel, ezeket
mindig fontosnak tartotta.

1976-ban hunyt el New Yorkban.

Számos dalát még az 1960-as években is műsorukra
tűzték itthoni a táncdal énekesek annak ellenére, hogy
mint disszidensnek, az ő dalait énekelni akkoriban tilos
volt.

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább