Nagy Feró
Bemutatás:
Biográfia:
Feró 1978-ban elindította ismét a Beatricét, amelynek a frontembere lett. Az újraalakult Beatrice rockzenét játszott, és nem tartozott a rendszer szolgálói közé. Nagy Feró útlevelét bevonják. A rendszer lehetetlenné teszi a zenekar mûködését. 1981 –ben a zenészszervezetek is teljesen elhatárolódnak a Beatricétől – a vezetés kérésére. Ekkor feloszlik a zenekar.
Feró ekkor megalapítja az Õs-Bikini –t amelynek 1981 –tol 1985 –ig a frontembere, majd D. Nagy Lajos lép a helyére.
1985 -tõl 1987–ig szólista. A Rock Színház Hair musical elõadásán Berger szerepét játsza. 1986-ban átdolgozza a Hamletet. Az Egyetemi színpadon mutatják be tíz napon keresztül.
1987 –ben ismét újraalakítja a Beatrice zenekart. Ezután már sikeres lesz a zenekar, több dalukkal átírják a slágerlistákat.
1989 –tol a Garázs mûsorvezetője. A mûsor igyekezett összefogni a problémákkal küszködõ fiatalokat, továbbá lehetõséget nyújtott amatõr zenekaroknak a bemutatkozásra. A mûsor rendkívül népszerû lesz, és 1989-ben Állami Díjjal tüntetik ki. A mûsor 1992 –ben fejezõdött be.
Feró ez idõ tájt a Musica Hungarica könnyûzenei fesztivál, majd a Rockkalapács munkatársa és műsorvezetõje. A Ford Farlaine kalandjai címû film szinkronhangja ("Eszem-faszom megáll").
1990-ben köztársasági elnök - jelölt. ("Szakad országnak szakadt elnököt!")
1992-tol a Magyar rockszövetség társelnöke.
Feró a rendszerváltás után nem találja a helyét. A kezdeti liberális beállítottság után a jobboldal mellé áll. A Beatrice több felállását is a politikai ellentétek feszítik szét. Feró Miép – tag lesz, ekkor egyre több fellépést vállal a párt színeiben.
1994 –ben Új Beatrice néven ismét összehozza a zenekarát, ám a régi közönség már nem tolerálja Feró új stílusát.
1999 –ben szakít a Miép –pel és végérvényesen abbahagyja a politizálást.
Napjainkban Feró és zenekara egyre több helyre kap meghívást, és ismét rengetegen járnak a koncertekre.
2004 –ben kiadja válogatássorozatának I. CD-jét Antológia címmel, melyet 2005-ben követ a folytatás.
2005 –ben jelenik meg önéletrajzi könyve Boldog szép napok... címmel, melyben az 1978 és 1983 közti személyes élményeit írja le.
Tagok:
Albumok:
1986
2002
2005
Nagy Feró dalszövegek:
Itt is Ott is Balhé és Blöff
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Nagy Feró és az Ősbikini Live 1999
Kiadás éve: 1999
A csodálatos emberi ész
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia 2.
Kiadás éve: 2005
A felkelő nap háza

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Bródy János,
Album címe: Négy mentor - 5 dal
Kiadás éve: 2010
A jövő a jelen
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Európai Show illúzió
Kiadás éve: 2002
Beatrice vár
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia 2.
Kiadás éve: 2005
Boldog szép napok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia
Kiadás éve: Keressük!
Corvin köz
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia
Kiadás éve: Keressük!
Cumi az élet
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Európai Show illúzió
Kiadás éve: 2002
Erdély induló
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Fogadj be Európa
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Európai Show illúzió
Kiadás éve: 2002
Gyerekmese
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Nagy Feró és az Ősbikini Live 1999
Kiadás éve: 1999
Hamlet - 2. rész - Iszákos a nevünk – Gyarlóság, asszony a neved
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
William Shakespeare,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hamlet - 4.rész - Rút az én bűnöm, vérgyilkolás
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
William Shakespeare,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hamlet - 6.rész- Ophelia beárulá Hamlettet – A hamis levél – Polonius halála
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
William Shakespeare,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hamlet - 7.rész - Ophelia megfojtása
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
William Shakespeare,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hamlet - 8.rész - Mi bajod, Leartes? – Vívás I. – Gertrúd halála – Vívás II.-Claudius halálá – Leartes halála
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
William Shakespeare,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hamlet - 9.rész - Rosenstern-Guildencrantz szoborrá avatá Hamlettet –Külhoni figyelmeztetés - Epilógus
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
William Shakespeare,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hé papa! Jubi dubi
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Európai Show illúzió
Kiadás éve: 2002
Igazságot Magyarországnak

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Íme Európa
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Európai Show illúzió
Kiadás éve: 2002
Jájáó Eládió
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Nagy Feró és az Ősbikini Live 1999
Kiadás éve: 1999
Jerikó tangó
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia 2.
Kiadás éve: 2005
Ki csinál szódát
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Nagy Feró és az Ősbikini Live 1999
Kiadás éve: 1999
Kislány bug(y)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia 2.
Kiadás éve: 2005
Lady Karnevál
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Karel Svoboda,
Album címe: Antológia
Kiadás éve: Keressük!
Maradj már
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Nagy Feró és az Ősbikini Live 1999
Kiadás éve: 1999
Minden visszatér
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Európai Show illúzió
Kiadás éve: 2002
Mire megy itt a játék?
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Nagy Feró ,
Album címe: Antológia
Kiadás éve: Keressük!
Mit tett velem ez a Jenő
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia
Kiadás éve: Keressük!
Monológ – Hamlet elutasítá Opheliát – Ha király sóhajt
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
William Shakespeare,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nem vagyok én Májkrém Jackson
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Nagy Feró ,
Album címe: Antológia
Kiadás éve: Keressük!
Nézz rám Európa
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ó, a Beatrice
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia 2.
Kiadás éve: 2005
Otyi Tótyi Ping Pong
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Nagy Feró és az Ősbikini Live 1999
Kiadás éve: 1999
Prológus – Ki ez?
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
William Shakespeare,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Psalmus Hungaricus

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Dsida Jenő,
Album címe: Európai Show illúzió
Kiadás éve: 2002
Sandokan futása/bábu vagy
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia 2.
Kiadás éve: 2005
Smoke on the water
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia 2.
Kiadás éve: 2005
Táncoló fekete lakkcipők
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia 2.
Kiadás éve: 2005
Topis blúz
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Antológia 2.
Kiadás éve: 2005
Tréfás népi játék
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Nagy Feró és az Ősbikini Live 1999
Kiadás éve: 1999
Üzenet
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Trunkos András,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Változnak az idők
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán ,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Vígan megyünk
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Európai Show illúzió
Kiadás éve: 2002
Virtuális hősök
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Európai Show illúzió
Kiadás éve: 2002
Viva Carramba
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Nagy Feró és az Ősbikini Live 1999
Kiadás éve: 1999

Dalszöveg beküldése
Hozzáadás a kedvencekhez













Hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!