Dj Deka

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 21612 alkalommal

Bemutatás:

1980-ban született a mérleg jegyében, Mezőkövesden, Deáki Tamás néven

Biográfia:

Tizenöt évesen kezdte el a discozást először még kazettákról. A kor haladtával már cd lemezről kezdett el dolgozni,ami nagyban megkönnyítette a munkáját. Ebben az időszakban folyamatosan nyomon követte a kedvenc lemezlovasait a rádiókban. A későbbiek folyamán vállalta A DJ. szerepét különböző rendezvényeken, Általános Iskolákban, Gimnáziumokban, farsangi ünnepségeken.2000-ben sikeres OSZK vizsgát tett, melynek köszönhetően kezdett fellendülni a szakmai sikere. Borsod és Heves megyében rendszeres felkérést kapott, hogy karrierjét egyengesse. 2001. nyarán nap, mint nap Mezőkövesden a Zsóri fürdő területén pörgette a lemezeket. A külföldi vendégeknek oly mértékben elnyerte a tetszését, hogy felkérték Szlovákia egyik disco-jába. Péntek illetve szombat esténként rendszeresen pörgette a korongokat. Dj. Deka olyan sikeresen vette az akadályokat, hogy Szlovákia szinte valamennyi disco-jában megfordult, és a mai napig megfordul. A következő állomás a zenei pályáján, hogy elindította az elsõ kislemezének készítését. Ebben nagyon sokat segített Szatmári István és Moszi. A sok munka és segítség árán megszületett Dj. Deka feat Gabriella: Nem tagadom című dala. 

Dj Deka dalszövegek (12 db):

Álmodom (ft. Gabriella)

Angyal

Ébredj nálam (ft. Enikő & Young G)

Eltévedt üzenet (ft. Gabriella)

Érints Meg (ft.Gabriella & Onix)

Forró nyár

Gyere velem

Megteszek mindent (ft. Gabriella)

Nem tagadom

Szabadítsd fel (ft. Enikő)

Vágyak tengerén


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Hands Up Baby Hozzászólás ideje: 2009-01-15 12:42:05

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-19 16:43:38

Véleménye a(z) "Dj Deka" előadóról:

Ezt arra irtam h mien szöszi-mano irta ezt a szöveget...pfff...tudod ide az eredeti szövegirot kell irni...heh

Hands Up Baby Hozzászólás ideje: 2009-01-15 12:41:12

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-19 16:43:38

Véleménye a(z) "Dj Deka" előadóról:

Jaaahj ittenem...h mik vannak:s

Raggababy Hozzászólás ideje: 2008-07-03 12:40:51

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-22 14:48:25

Véleménye a(z) "Dj Deka" előadóról:

hát tényleg tele van hibával, de nagyon jó ez a szám;)

Rogre Hozzászólás ideje: 2008-05-14 21:53:14

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-15 14:24:22

Véleménye a(z) "Dj Deka" előadóról:

Valóban, csak tele van hibával, ha lesz kedvem beküldöm, a szerintem, helyeset.:-) Hibák: Nem "ha", hanem "ma" együtt indulunk.:-) Az első ébredj után, nem "ez az éj lesz a végzetem", hanem "légy ma éjjel a kedvesem" van.:-) Nem "nélküled fáj a szívem nagyon", végig E/3. személyben énekel: "nélküle fáj a szívem nagyon":-) (Elég érdekesen is hangzik, ahogy be van írva.) Ugyan ez a hiba, a "hozzád szárnyal a gondolatom"-nál: hozzá szárnyal a gondolatom" is Nem "vágyakozok" ráaádsul előtte van egy ha: "ha vágyakozom".:-) A második fele se helyes szerintem, ennek a mondatnak mivel, ott ki maradt egy s betű: "s álmodozom". A végén meg van még egy refrén. Most több hibát, így hirtelen nem találok, bár lehet, hogy van. Egyes eltérések lehet, hogy abból adódnak, az én verzíom és a beküldött között, hogy másik változatát hallgattam a számnak, de kétlem, hogy azok a hibák amiket írtam mindegyike, ebből adódik. Amúgy a szám, tényleg nagyon jó.:-)

banan_girl Hozzászólás ideje: 2008-02-12 21:35:44

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-05 13:19:02

Véleménye a(z) "Dj Deka" előadóról:

Ez egy nagyon jó szám:):)

© 2016 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább