Holnemvolt - Csapó 6.66

Belőtte magát, a pupilla tágult,
Üres szemmel csak a tűre bámult
Minden nap az égbe vágyott,
De nem hiszi már a mennyországot.

A sikátorban meg-megállva,
Napról-napra csak a poklot járta.
Heroinnal az orrában,
Az összes zsaru a nyomában.

Könyörtelen dzsungel az élet,
Nem ő a hibás, hogy ilyenné lett.
De elege lett a gyávaságból,
Hogy nem tud semmit önmagáról.

Lassan eltűnt, minden emlék,
Minden barát, minden fénykép.
A drog mámorban semmivé lett,
Ő is csak egy elkárhozott lélek.

Innen nincs kiút, ha elsodor az ár.
Neki megfizethetetlen az ár
Saját lelke nem ér annyit,
Hogy leálljon, és ne szívjon annyit.

Csak egy út van, és én hiszek benne.
Az élet kibírhatóbb lenne.
Ha elhinné, hogy ő is érték,
És van még az életben szépség.


Refrén:
Nem ilyennek született,
De jönnek majd a tünetek.
A hiány járja át a testét,
Nem éli túl ezt az estét.

Az elején nem ezt várta,
De az élet jól átvágta.
Ez a világ egész más,
Ezen az úton nincsen társ.

Átvezető:
Üvölts, mint egy állat,
Az élet nem okosabb nálad.
És kérd, kérd a részed,
Ami csak téged illet.