Anima Sound System

Zenei irányzat: Elektronikus
Albumok: 13 db
Címkék: anima sound system
Megtekintve: Ma 2, összesen 3337 alkalommal

Bemutatás:

Az Anima Sound System 1993-ban, Szombathelyen alakult, elektronikus zenét játszó együttes.

forrás: Wikipédia

Biográfia:

Az Anima elektronikus együttes Magyarországon, egy egyedi keveréke a kelet-európai népzenének és a modern elektronikus zenének. Az együttes hamar kialakított egy erős kapcsolatot a budapesti underground rádióval, a Tilossal. Az első nemzetközi fellépésük Bécsben volt, 1996-ban a Soundsfair Fesztiválon (az egyetlen kelet-európai együttesként) olyan nevekkel együtt, mint a Red Snapper, a Goldie és a Nightmares on Wax.

A Himnusz újrakeverésével, amelyet a Bujdosó c. lemezen jelentettek meg, és amelyet élőben adtak elő a Tilos Rádió 2000-ik évi szilveszteri adásában, heves vitákat váltottak ki Magyarországon.

A zenei stílusuk a korábbi acid jazzből változott át egy szervesebb világzenévé. Az Anima Sound System több tagcserén ment keresztül a megalakulása óta, ehhez hasonlóan sok vendégénekes, zenész is megfordult a csapatban. Csak Prieger Zsolt és Szabolcs Zsolt maradtak meg az eredeti felállásból, amelyben benne volt még Bognár Szilvia és DJ Cadik is.

Miután körbeturnézták Kelet-Európa városait és fővárosait – csak Prágában 8-szor léptek fel – felkeltették Nyugat-Európa érdeklődését, és ily módon jutottak a berlini Glasshausba, és a párizsi Divan du Monde-ban.

                                                                                forrás: Wikipédia

Anima Sound System dalszövegek:

'68 video

3, 2, 1, 0

A képzelet nevű srác hun video

A világot már körbejártam video

Alice In Gipsyland

Anima 001

Anima 002

Anima 003

Anima 004

Anima 005

Anima 006

Anima 007

Anima 008

Anima 009

Anima 010

Anima 011

Anima 012

Are You Ready?

Authar manca hun

Bánat, bánat

Bob

Breakpolice

Buddha

Bujdosó

But Gindura

Cimbalom hun

Cold Of The Gold hun

Colours

Come

Csángó

Csillagtalan

Csinálj gyermeket video

Dubocska

Dubsax

Dudadudadub

East & Bass

Elég volt

Esődal video

Evening In Transylvania

Feed Your Mind

Fight

Fuck The Racists

Fúj a szél hun

G.S.C. hun

Get Up

Gipsy Sound Clash

Hadd lássam, kisfiúk hun

Hajnal volt video

Hideg

Himnusz

Hungarian Astronaut

Igaz Szerelem video

Ima

Isten, dob, basszus

Jiddis hun

Kallós hun

Karszallag

Két út van előttem video

Kik azok hun

Kint

Közel a szerelemhez video

L.O.V.E.

Legyen így video

Levél

Like A Massive Tree

Mamo

Mariguana cha-cha-cha video

Marihuana Legalise it version video

Marijuana

Még, még hun

Mondjál még egy közhelyet hun

More Fire

Morog hun

Mr. Newton hun

Nasty Dog hun

Open Your Eyes

Peace & Love & Politics

Po drom hun

Police & Thieves

Power Of Joy

Rakjuk a tüzet

Rhodes

Roma Reggae

Romano Funk hun

Shalom

Sinsemilla hun

Slow hun

Space Exodus hun

Step Inside hun

Switch Me On hun video

Szerelem Dub

Take The Power Back

Teach Yourself To Cook hun

Technotoys Blues

Tedd a napfényt be a számba hun video

Tekerd hun video

The End

Tilos? hun

Train Dub

Travel With Cimbalom

Trip With Cimbalom

Trubul Ek Vorba

Verbal Catapult

Vigyél el video

We Strike!

World At War

Za Mo


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Hozzászólások

Lucuska09 Hozzászólás ideje: 2010-08-25 16:10:09

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-04 19:31:34

Véleménye a(z) "Anima Sound System" előadóról:

peti19950915 Hozzászólás ideje: 2010-03-18 16:05:02

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-20 18:01:44

Véleménye a(z) "Anima Sound System" előadóról:

Szeretem ezt a számot:) Olyan nyugtató!!:/ De mégis olyan kis aranyos a szöveg:P

Peszti Hozzászólás ideje: 2009-07-17 09:07:05

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-17 10:42:04

Véleménye a(z) "Anima Sound System" előadóról:

hú ez a szám sok mindent megér(:

19tucsok96 Hozzászólás ideje: 2009-07-08 10:49:34

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-08 12:45:59

Véleménye a(z) "Anima Sound System" előadóról:

Én nagyon szeretem az animát:) Főleg hogy a keresztapám is benne játszik:)(játszott). Egyik nagy kedvencem a "mikrofonfej" volt.

darabolóspingvin Hozzászólás ideje: 2008-05-25 21:12:58

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-10 13:48:55

Véleménye a(z) "Anima Sound System" előadóról:

valaki nem tudja, hogy a Bujdosóban a harmadik férfi mit mond?

ORISkova Hozzászólás ideje: 2007-03-26 18:19:32

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-14 10:37:14

Véleménye a(z) "Anima Sound System" előadóról:

Azt nem tudom, hogy leszedni honnan tudnád, de írj emilt [*** moderálva ***] elküldöm.

Fleur Delacour Hozzászólás ideje: 2007-03-07 17:43:12

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-08 20:53:52

Véleménye a(z) "Anima Sound System" előadóról:

jó kis szöveg:) egy idõben apukám is énekelte anyukámnak....de nem lett eredménye. Valaki tudja honnan szedhetném le?

anima_xdown Hozzászólás ideje: 2007-01-16 16:33:41

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Anima Sound System" előadóról:

A "Még még" a favorit, hihetetlen hogy milyen szexuális kisugárzása van annak a számnak. De a "Tekerd" meg a "68" sem rossz, ezek gyerekkori kedvencek

gonoszkirálylány Hozzászólás ideje: 2006-11-25 13:52:28

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Anima Sound System" előadóról:

Nincs még valakinek szövege? Imádom az Animát :)))

© 2012 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.