Smile Of Hell

Zenei irányzat: hip hop
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 13137 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

,,'98- ban kezdetem foglalkozni a zenéléssel, persze akkor még csak hülyéskedés szintjén, aztán 2001-ben készítettem el első szóló

lemezem, ami azóta is a polcomon van. Gyerek próbálkozás volt. Régi csapatommal a Jam Squad-al készítettem pár demót, ez kb.

'99-2002- ig tehető be, de ezek az anyagok sem láttak napvilágot.

Az "áttörést" a 2006-os Untitled Albumom jelentette amin közösen dolgoztam Dj Kwikkával (R.I.P).

2007-ben elkészítettem, FankaDeli-vel közösen a Szavak Szárnyán című albumomat, ami NightChild kiadásban jelent meg.

Ugyan ebben az évben dolgoztam együtt több szegei előadóval és producerrel valamint a Wemsical közreműködésével a Szegeden Szabadon
projectem, ami nagy sikert aratott.

2008-ban az IFS formációval megjelent az Éjszakai Műszak című nagylemez a NightChild gondozásában.

2009-ben elkészült a Szegeden Szabadon második része.

Szintén 2009-ben a Dharmatic formációval (FMaN, Filo, Smile of Hell, Ianaa) megszületett a Bheta című kislemez, majd a Kísérlet

című LP- is.

Ebben az évben fejeztem be az Untitled 2 LP-t, melyről 2 klipp is készült a "Mit tehettem volna" és a "Mámor" dalokból.

2010 IFS - Túlóra LP

Egyéb munkáim között szerepel még Milli Chab Hungary's Baddis lemezének keverése valamint ugyan itt egy közreműködés is.
És Type - Apokalipszis lemezén is dolgoztam."



Smile Of Hell dalszövegek (82 db):

A lelkem is eladtam

Ahol felkel a nap közr. OVA & FILO

Alkotás (közr.FMaN)

Álmok

Ameddig csak élek

Ami nem öl meg

Ami nem öl meg...

Az ég felett

Az élet könyve

Az út

Az utolsó dal

Az Utolsó dal

Az utolsó perc

Azt hitted álom

Aztech Beef

Aztech Ütemek

Csak én és a mikrofon

Csillagok

Csináld utánam

Egy csók

Éjszaka Gyermeke

Eltűnök én is

Ez itt zene (Ianaa+FMaN)

Ez itt zene (km. Ianna+FMaN

Ezek csak szavak

Ezek csak szavak

Ezer Harc

Ezerharc

Fakultatív rap - km.Filo

Feledhetetlen

Feledhetetlen

Fent vagy lent

Főnix

Hajnal

Hajnal

Harcos

Hát tessék

Hazugság a betonból

Hip-Hop-ot fogadtam

Holnap (ft. Ianaa)

Introlude(featuring: Ianaa)

Ismertem egy lányt...

Isten adta

Királynő

Könnyed mosta

Lök a Beef (Közr.Dj.Globe)

Mámor

Mamor Közr. Throne

Meddig

Mi van itt (Feat. Filo)

Mi van itt?

Mindig csak egyet

Mindig csak egyet

Mit tehettem volna

Mit tehettem volna

Mögöttem szárnyak

Olyan nincs

Őrizd az álmom

Örökké nem eshet

Respekt a városom

Senki nem felel

Sorsom papírja

Sorsom papírja

Szeged Szeretet

Szép ez az élet

SzIA közr.Mikrofontos

Szívemben Dél (featuring Do2)

Szívemet olvaszd fel

Szlengek

Szórom a szavakat

TDK

Törött szárnyak

Tükör

Underground

Untitled 2

Untitled2 (Közr.Throne)

Ütemekből vagyok

Üzenet

Végtelen

Vigyazz jon szeged 2

ZalaegerSzeged (Feat. Lost Minds)

ZalaegerSzeged RMX (Feat. Lost Minds)


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

falco_girl Hozzászólás ideje: 2008-11-22 11:11:31

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-16 17:20:35

Véleménye a(z) "Smile Of Hell" előadóról:

hyy akinek youtubrol mp3 ba kell bármilyen zene vegyne msn [*** moderálva ***]

Skip Hozzászólás ideje: 2008-07-16 20:25:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-09 11:01:30

Véleménye a(z) "Smile Of Hell" előadóról:

nagyon jó szám :)

vivika Hozzászólás ideje: 2008-06-27 14:38:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-28 18:16:55

Véleménye a(z) "Smile Of Hell" előadóról:

qvaa jóóószááám(Y)

© 2016 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább