Indigó utca
Bemutatás:
A négytagú formáció már slágereket is magáénak tudhat. Zenéjük, fiatal koruk ellenére, ügyesen kidolgozott. A koronát frappáns szófordulatokkal megtűzdelt szövegeik teszik fel hip-hop elemekkel bélelt számaikra.
Biográfia:
Az
Indigó utca 2007-ben, eredetileg egyszemélyes zenekarként alakult
székesfehérvári formáció. Az alapító, Kovács István, gitáros-énekes,
aki, az első, 2008-as fellépésektől, társak híján sokáig csak egy szál
gitáros koncerteket adott. Az idei évben csatlakozott hozzá Roza Tamás
gitáros, Kungl Mátyás dobos-ütőhangszeres, majd Szász Balázs kiválása
után Szeifert Bálint kezébe került a basszusgitár.
Nevüket egy ugyancsak fehérvári együttes, az Eleven Hold egy dalának címétől kölcsönözték. Stílusuk akusztikus jellegű, szövegcentrikus gitárzene, néhol hip-hop elemekkel. Legfontosabb előképüknek a Hiperkarmát és a brit gitárpopot tartják. Első publikus szerzeményük a 2007-ben online közzétett Varázsló című dal volt, első nagylemezük – a zenekar tervei szerint – 2011 első felére várható. Az MR2-Petőfi rádióban hallható Pont, pont, pont című daluk társelőadója az ugyancsak székesfehérvári rapper, Fluor, aki a zenekaralapító középiskolai osztálytársa volt, s akivel már korábban is készítettek közös felvételt.

Tagok:
ének, gitár
ének, gitár
dob, cajon
basszus gitár

Dalszöveg beküldése
Hozzáadás a kedvencekhez

Hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2009-10-01 14:44:02
Véleménye a(z) "Indigó utca" előadóról:
A kedvencem olyan szép :) szeressük nagyon :D