1. Gyermekdalok - Orgona ága
2. Ismerős Arcok - Nélküled 5:41 [2010]
3. Hahó Együttes - Anyák napi köszöntő dal 03:20 [2016]
Bemutatás:
Biográfia:
Bognár Szilvia a Vasi Népdalstúdió és a Boglya népzenei együttes énekeseként indult.
Már 18 évesen a Népművészet Ifjú Mestere. Azóta számtalan együttes énekeseként, meghívott szólistájaként hallhattuk már, az Anima Sound System-től kezdve a Makámon és a Vándor Vokálon át a Szájról szájra nagysikerű hármasáig, majd a Pannon dalokban Rost Andrea oldalán. A közelmúltban találkozhattunk vele a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes, máskor Nikola Parov, vagy az Etnofon Zenei Társulás vendégeként, csak úgy, mint Kónya István lantművésszel közös előadásokon vagy a Sebő együttes koncertjein, máskor a Sator Quartetben Lovasi Andrással karöltve, 2011-ben pedig a fergeteges Tűztánc produkcióban.
Saját együttesét 2006-ban hívta életre, a hazai népzenei, jazz, és világzenei produkciók neves előadóiból válogatva. Gyümölcsöző együttműködésüket ezidáig 4 album fémjelzi. Jelenlegi, gyermekeknek és családoknak szóló Csintekerintő albumuk országszerte sikeres bemutatóknak örvend.
2011-ben az énekesnő újabb világzenei produkciót hozott létre (Bognár Szilvia és az etNoé), s bár továbbra sem lép ki a különféle etnikumok népzenéinek bűvköréből, új csapata határozottan progresszívebb hangzásvilággal jelentkezett.
2004-ben elnyerte az Artisjus előadói díját, valamint a Magyar Rádió eMeRTon díját, míg a Kodály Zoltán-emlékdíjat 2007-ben, a Magyar Művészetért díjat 2010-ben vehette át.
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!