NKS

Zenei irányzat: Hip-Hop, Rap
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 42435 alkalommal

Bemutatás:

Az NKS, azaz a Nem Közölt Sáv a hazai underground rap közeg egyik legmeghatározóbb csapata. A hip-hop trió két oszlopos MC-je Nospa a.k.a. Nos'Chez és Zenk, a.k.a. Zenki Mefisto. A banda lemezlovasa a kezdetektől fogva DJ Hmad volt, ám az 5 csillag lemezt követően az útjaik szétváltak, és helyét DJ Nice vette át. A trió rendszeres fellépő az OSG-ken és az OMF-eken, valamint a nagyobb zenei rendezvényeken, így például a Sziget Fesztiválon is.

Weboldal:

Biográfia:

A Nem Közölt Sáv 1996 óta rendszeresen tűnik fel Közép- és Kelet-Európa underground pódiumain. A hazai rap-be 'Mija fontos' című opuszukkal robbantak be a Fila Rap Jam-en. Csak úgy mint a Firma, amelynek tagjaival (Azur, Rapa, Bankos, Face) közösen hamarosan életre hívták a legendás Az Idő Urai formációt. Olyan trekkekkel tették le névjegyüket, mint A nyolcadik, a Szenvedély, a Tréning vagy éppen Az idő urai. 

Sokáig csönd volt az NKS körül, egészen Bankos várva várt, 2003-as, a hazai hiphop által azóta is klasszikusként emlegetett Rapmotel-jéig, amelyen Zenk 4 trekkben is, együtt pedig a Territóriumban szerepeltek. Vendégeskedtek Kool Kasko mixtape-jein, de több East Side Unia (Csehország legnépszerűbb underground-hiphop válogatáslemeze) kiadványon is. 

Debütáló ***** (azaz 5 csillag) című albumuk a Kriminal Beats 2007-es nagy megjelenése, amire már kiéhezve várt a magyar underground hiphop-közönség. Csaknem tíz évet vártak rá. De ezután nem volt megállás; olyan előadókkal dolgoztak többször is együtt, mint Akkezdet Phiai, Bobakrome, Bankos, Norba, Vanis & Crain, a Killakikitt, vagy a Barbárfivérek. Zenéjük többségét DJ Hmad készíti, de jócskán fortyognak Faktor laborjában is.

Az itthon általuk meghonosított battle rap képviselői, akik a színpadon feléledve bárhol, bármikor (és bárkivel szemben) forró hangulatot szítanak. Rappelési technikájukkal, önálló gondolataikkal, szókimondó és szatirikus (olykor szarkasztikus) szövegeikkel, őszinte és átütő előadásmódjukkal felforgatták az országot. 

Öt év után, 2012-ben megjelent a második nagylemezük, a TDI (turbodiesel). Olyan neveket találunk a közreműködők közt, mint Bankos, Norba, a Killakikitt, a Vészk'járat, Eckü, ASK és a Barbárfivérek. 2014-ben jelent az album teljesen átremixelt változata a Rawmatik gondozásában. Az Oh-La-La 2-ből, a Rest Cash Attack Betörők (Tibbah Remix)-ből és a Dealerek Álma (Rawmatik Remix)-ből videóklipp is készült.

forrás: a zenekar facebook oldala

Albumok:

5csillag

5csillag

2007

TDI

TDI

2012

NKS dalszövegek (34 db):

- ÉS +

18

Boldogan Élünk Amíg...

Dealerek álma

Garázsmenet

Habeastie Boys

Hooliguns and Roses

Immortalz Közr. Bankos

Isten Tuggya Mé'?

Kerekerdő

Ki vagyok én!?

Kutyahús

Legpestibb

Magyarország

Majom

Mint a Szfinx

Mozaik Mefisto

Mozaik Pont úgy

Mozaik Slang Bang

Nagykönyv

Oh La-La

Oh-La-la 2.

Oké Doki (Outro)

Paranoia

Pirománia

Police

Supafunk

Szuperhősök

Újgenerációs veteránok Közr. ASK


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

potika_93 Hozzászólás ideje: 2013-12-25 00:09:22

Utolsó bejelentkezés:
2013-12-25 00:15:47

Véleménye a(z) "NKS" előadóról:

A "Rest Cash Attack " című számnak valaki a szövegét megtudnád mondani vagy belinkelni vagy valamilyen formába ide adni? Köszi Előre is!!

demiemh Hozzászólás ideje: 2010-12-19 15:03:03

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-19 16:01:27

Véleménye a(z) "NKS" előadóról:

a Garázsmenet szövege fent van valahol? :O

trompol Hozzászólás ideje: 2010-08-27 15:36:29

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-30 13:52:59

Véleménye a(z) "NKS" előadóról:

G.O.T a favoritom tőlük de a "Rendőr van az úton..." szövege érdekelne:)Én próbáltam de sajnos nem tudom kihallani:(

Boszeee Hozzászólás ideje: 2009-10-29 09:13:18

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-29 10:11:39

Véleménye a(z) "NKS" előadóról:

A Killakikitt-nél fenn van a dalszöveg... :D Killakikitt - Brigád

speedycsari Hozzászólás ideje: 2009-03-25 09:16:42

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-26 14:48:48

Véleménye a(z) "NKS" előadóról:

Amit a killakikitt-el közösen csinál számot annak vki felrakhatná a szövegét :D:D!

speedycsari Hozzászólás ideje: 2009-03-13 19:13:25

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-26 14:48:48

Véleménye a(z) "NKS" előadóról:

Köszönöm szépen a szövegjavítást :D!! Hát azért szégyenlem hogy ilyeneket félrehallottam :S! De ez a szám még mindig odapirít :D! U.I:ha ezt a számot szeretitek akkor hallgassátok meg a NKS és Killakikitt közös számát!!!!!!!!!!!!!!

© 2016 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább