Bencsik Tamara

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 39600 alkalommal

Bemutatás:

Bencsik Tamara (Szabadka, Szerbia, 1987. április 17. –) énekesnő. Magyarországon 19 éves kora óta él. Eleinte zenekarával, a Balkan Expresszel próbált a zenei világban érvényesülni, majd 2008-ban jelentkezett a Megasztár című tehetségkutató műsorba, ahol hamar a közönség egyik kedvencévé vált

Biográfia:

Bencsik Tamara 1987. április 17-én látta meg a napvilágot, Délvidék egyik legnagyobb városában, Szabadkán.

Már kiskorában kiderült, hogy nem áll tőle messze az éneklés, így nem is kellett sokáig várni arra, hogy a zene világa magával ragadja. 12 éves kora óta énekel. 13 éves korában csatlakozott a Hangulat együtteshez, ahol megtapasztalhatta a zenekari élményeket. Ám sajnos ez a kapcsolat nem tartott sokáig, másfél év után véget ért. Középiskolás éveit egy zenei intézményben töltötte, majd az érettségi után autodidkta módon fejlesztette tovább tudását.

Tamara 16 évesen (2003) megnyerte a temerini Tini Táncdalfesztivált, majd sorban jöttek a különböző Ki-Mit-Tud-ok és tehetségkutató versenyek, amelyeken rendszerint dobogós helyezéseket ért el.

2006-ban következett az áttörés. Budapestre utazott és barátnőjével részt vett a Balkán expressz énekes válogatásán. A kritériumok között szerepelt az is, hogy mind szerbül, mind pedig magyarul tudjanak énekelni.

Az akadályokat mind a ketten könnyedén vették. Az együttes 2008-ban kiadta első nagylemezét, Régi Vágy címmel.

2008-ban Tamara jelentkezett a Megasztár című műsorba, ahol a 10.000. versenyző közül bejutott a legjobb 10-be, majd az 5. helyen végzett.

Forrás: Wikipédia

Albumok:

Bencsik Tamara dalszövegek (18 db):

Bárhol jársz

Bencsik Tamara& Bebe - Jóban Rosszban főcímdal

Engedd szívem el

Fekete Bársony

Gyere, szabadíts fel!

Híd

Ima (magyar)

Ima (Molitva)

Koldusszív

Könnyű préda

Napfény íze

Szívemben élsz

Sztereóláz

Te vagy a kincsem

Tűz

Vándorszél

Vigyáz Rád egy csillag


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-10-10 12:31:22

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

Nagyon jó ez a Tamara remek csaj és tök jó hangja van ö a példaképem

Boxy Hozzászólás ideje: 2010-08-17 09:00:11

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-17 16:42:28

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

Nagyon jó szám :) A szövege is gyönyörű

Pollyx Hozzászólás ideje: 2010-07-14 16:22:27

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-04 18:24:15

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

Te vagy a kincsem. *-*. Imádom. Kedvenc a Vándorszél-ről. :)

Tinusskah13 Hozzászólás ideje: 2010-06-08 15:56:33

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-17 13:13:02

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

Legjobb*.*am a refrén tényleg nagyon jó lett,de az egész szám cool

-Zserbo- Hozzászólás ideje: 2010-05-29 20:22:57

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-24 18:35:56

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

a refrén remek (L) najó a szám se rossz xP xD

Veryta Hozzászólás ideje: 2009-10-24 09:59:53

Utolsó bejelentkezés:
2015-08-25 21:49:30

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

Szerintem ebbe a dalba minden jó!

kiskukac♥ Hozzászólás ideje: 2009-08-19 15:38:53

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-19 17:35:32

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

sztem nagyon szupikah ez a szám ,mert Tamarának nagyon jó a hangja + a mozgása benne;):)♥♥♥♥♥(LK)

•róka• Hozzászólás ideje: 2009-08-13 11:45:55

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-24 17:54:40

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

Tamara hangja tényleg csodás és erőteljes, ez tény és való. De sajnos ez a dal elég butácska...szerintem.

Roxyyy Hozzászólás ideje: 2009-06-30 17:04:06

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-30 18:57:38

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

A fekete bársony egyszerűen FANTASZTIKUS!!! Magyar előadótól ilyen jó számot már nagyon régen hallottam!!:) De maga az előadó is fantasztikus. Nem tépem fel a régi sebeket, de akkor is neki kellett volna nyernie a Mega4-ben :)

Noni12 Hozzászólás ideje: 2009-06-18 10:50:41

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-09 20:11:29

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

NAGYON JÓ! Szinte már tudom a szöveget , az utcán sztem hülyének néznek mert mindig ez éneklem :) Nem megy ki a fejemből.Hajrá Tamara ,csak így tovább remélem nagy sikere lesz, mert nálam már nyert.

Párizs14 Hozzászólás ideje: 2009-01-25 11:16:24

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-08 22:28:17

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

Fúúúúúúúúúúú, hát én nagyon imádom Tamarát, csak azt sajnálom hogy nem vagyok pesti és nem voltam klubkoncerton.Remélem lesz Győrben koncert és akkor szmélyesen kérhetek tlőle autogrammot meg egy közös képe.Sajnálom hogy nem ő nyerte meg a Megasztárt vagy nem ő lett 2008 legjobb női hangja.Remélem fog kiadna majd saját lemezeket, mert akkor azokat megveszem.Ennyi!Üdv:Bazsi

anettke Hozzászólás ideje: 2009-01-13 08:54:14

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-18 20:51:47

Véleménye a(z) "Bencsik Tamara" előadóról:

Nagyon szeretem Tamarat , nagyon nagyon szepen eloadta ezt a dalt.......... Puszko:*:*:*:X:X

© 2016 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább