1. Veres Mónika - I have nothing
2. Beton.Hofi - Be vagyok zárva
3. Apey and the Pea - Hellish
Tompos Kátya
Letölthető tartalmak az előadónálBemutatás:
Édesapja Tompos Károly villamosmérnök, atomenergetikus volt, aki az egykori Szovjetunióban tanult, majd Moszkvában volt kiküldetésben. Itt ismerkedett meg az orosz Valentyina Szigyelnyikovával, akivel össze is házasodtak. A kiküldetés lejártát követően költöztek Budapestre, ahol Kátya született.
Miután apja elhunyt, édesanyja hatéves korától egyedül nevelte lányát. 1995−2001 között a Szerb Antal Gimnáziumban tanult. Középiskolai évei alatt Földessy Margit stúdiójában képezte magát.[6] A Színház- és Filmművészeti Egyetem musical szakán végzett 2001–2005 között, Kerényi Imre osztályában. A József Attila Színház (2005–2007) és a Bárka Színház (2007–2008) után, 2008–2018 között a Nemzeti Színház tagja volt.
2009-ben a Magyar Televízió az Eurovíziós Dalfesztivál nyilvános pályázatára beérkező művek közül Zentai Márk dalának kizárását követően bejelentette, hogy Tompos Kátya a Valami Amerika 2. főcímdalával, a Magányos csónakkal fogja képviselni Magyarországot Moszkvában. Az énekesnő a kiválasztását követően bejelentette, hogy vissza kell utasítania a dalfesztiválon való szereplést színházi elfoglaltságai miatt.
Országos ismeretségre tett szert a Vacka Rádió folytatásos mese-hangjáték főszerepével. 2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első szólólemeze, amely zenei utazás Angliától Oroszországig, dalok angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven. A dalokat Hrutka Róbert zenésítette meg.
Neve hivatalosan Katalin, de mivel anyai nagyanyja oroszosan Kátyának hívta, ezt választotta művésznevéül. Folyékonyan beszélt oroszul.
Szakmai példaképei közott említette Ruttkai Évát, Meryl Streepet és Juliette Binoche-t.
Biográfia:
Tagok:
ének
Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2011-01-02 19:52:40
Véleménye a(z) "Tompos Kátya" előadóról:
Valami Amerika1,2 forever!A kedvenc filmem ,és ez a szám is a kedvencem!
Utolsó bejelentkezés:
2014-06-26 11:27:32
Véleménye a(z) "Tompos Kátya" előadóról:
Nagyon baba ez a szám!!!:)
Utolsó bejelentkezés:
2010-12-20 19:08:58
Véleménye a(z) "Tompos Kátya" előadóról:
Imádom ezt a számot!
Utolsó bejelentkezés:
2012-09-19 16:40:26
Véleménye a(z) "Tompos Kátya" előadóról:
Ez a kedvenc számom és ha tudom akkor éneklem Egyszerüen imádom!
Utolsó bejelentkezés:
2009-09-20 11:06:58
Véleménye a(z) "Tompos Kátya" előadóról:
Imáádom ezt a számot!! Nagyoon nagyoojóó!
Utolsó bejelentkezés:
2009-02-17 20:49:00
Véleménye a(z) "Tompos Kátya" előadóról:
nagyon tuti,főleg a filmbeli jelenettel együtt :)
Utolsó bejelentkezés:
2011-07-08 14:23:42
Véleménye a(z) "Tompos Kátya" előadóról:
Imádom ezt a számot, gyönyörűűű *-*