P. Mobil

Zenei irányzat: Rock
Albumok: 17 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 45591 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

A P. Mobil egy 1973-ban alakult magyar hard rock együttes.

Biográfia:

A nem "állami dotációval" létrejött vagy mesterségesen életben tartott rockzenekarok közül kétségtelenül a legnagyobb népszerűséget a P. Mobil mondhatta magáénak. Ők hajtottak a legrégebben a sikerért, az elismerésért, ők mondhatták magukénak a legfanatikusabb rajongótábort. Schuster - aki mindvégig megtestesítette a P. Mobil szellemiségét - 1969-ben Housebirds néven alapította első zenekarát, majd 1970-ben Gesarol néven hozott össze egy újabb társaságot, s - ahogy magukat nevezték - " a rovarhalál zenészei " már nevükkel is kisebbfajta botrányt kavartak. Nevükhöz fűződik az a "kétes" dicsőség, hogy nekik "csápolt" először a közönség, és a későbbiekben ugyancsak ezek a zenészek voltak azok, akik először hallhatták a sportpályákon már megszokottá váló szavalókórusok követelő buzdítását: "A Hajsza, a Gálya, a Főnix éjszakája..." 1973 áprilisában rövid közlemény tudatta az Esti Hírlapban, hogy a Gesarol együttes a jövőben P. Mobil (Perpetuum Mobile) néven lép fel, és az új zenekar bemutatkozó koncertjét 1973. május elsején tartja, a Budai Ifjúsági Parkban. A P. Mobil - Póta András (dob), Schuster Lóránt. Cziránku Sándor (gitár), Huszár Györgyi (ének), Losó László (basszusgitár/ ének), Serényi Miklós (ének) - igazi debütálására azonban a miskolci popfesztiválon került sor, ahol a slágervonal és a progresszív rock képviselői között egyedüliként játszottak hard rockot. A zenekar a hetvenes évek közepétől - a sikertelenség miatt gyakran változó felállásban - 6 koncertproqrammal (A kintornás szerencséje, 1975, P. Mobil az alagútban 1976, Honfoglalás, 1978, Segítség, jaj, 1980, Mobilizmo, 1981, Heavy medál 1983) lépett a közönség elé. Hat komplett, nagylemezre kívánkozó zeneanyagga!, de a "külvárosinak", "barbárnak" elkönyvelt zenekar sokáig hiába kopogtatott a hivatalos intézmények ajtaján, dalaikat a Sanzonbizottság, a Rádió és az MHV is visszautasította. Csak egyre növekvő népszerűségüknek illetve a kemény rock terjedő divatjának köszönhették, hogy a hetvenes évek második felében három kislemezük (Kétforintos dal, Menj tovább, 1978; Forma 1. Utolsó cigaretta, 1979. Miskolc, Csizma az asztalon, 1980) megjelenhetett. A zenekar ezekkel a dalokkal, illetve műsoraik betétszámaivai (Pokolba tartó vonat, Rocktóber, Bíborlepke, stb.) állandóan a sikerlistákon szerepelt, de mivel nem voltak hajlandóak kompromisszumokra, például egyes dalok szövegének átírására, megváltoztatására, a zenekar elsőként sorolt be a ,,fekete bárányok" csapatába. A zenekar a hetvenes években végig a "föld alá szorítva", a margón dolgozott. Konok fejjel öntörvényű, divatoktól független útjukat járták. A hattételes Honfoglalás című szvitjük, a magyar rockzene egyik jelentős teljesítménye (szerző: Bencsik Sándor, Cserháti István, Földes László), amelyet először 1978. április 30-án az Ifjúsági Park nyitókoncertjén mutatták be óriási sikerrel. A jó zenészekből - Vikidál Gyula (ének), Cserháti István (billentyűs hangszerek), Pálmai Zoltán (dob), Bencsik Sándor (gitár), Kékesi Bajnok László (basszusgitár), Schuster Lóránt - álló csoport ekkor már kidolgozott koncertprogramokkal, karakteres vezéregyéniségekkel rendelkezett. A P.Mobil 10 éven át őrizte fogcsikorgató elszántsággal azt a lázadó szellemet, amely a zenekart elindította a pályán. A közönség rajongott értük. A divatot követő, kompromisszumokra hajló zenekarok sorra elhúztak mellettük, s zenei-színpadi munkásságuk is olyan forrássá vált, amelyben több új zenekar is megmerítette korsóját. Dalaik, szövegmotívumaik, színpadi ötleteik jó néhány más együttes koncertjein visszaköszöntek. Schuster Lórántéknak észre kellett venniük, hogy a zenekar örökségét a "rockonság" szép csendben széjjelhordta, elkótyavetyélte anélkül, hogy az eredti P.Mobil "hangnak" nyoma maradt volna. 1980 őszén ez a felismerés bomlasztotta fel a zenekart. Schuster Lóránt újjá szervezte a csapatát és 1981 őszén megjelent a P.Mobil első, "válogatott" felvételeknek is beillő nagylemeze. A zenekar azonban - szerencsére - a hard-rock divat elmúltával is ragaszkodik eredeti elképzeléseihez és a harmadik évezred küszöbén is a P.MOBIL ÉL !!! Forrás: http://www.pmobil.hu/

Tagok:

P. Mobil dalszövegek (125 db):

A csitári hegyek alatt

A főnix éjszakája /Múltidő/

A főnix élszakája

A gálya

A hindu szöge

A hülyeség napja

A két legnehezebb szó- Mobileum 2009'

A király

A pofádat befogod

A sárkány

A vonat

Adj király katonát!

Alkohol Blues

Asszonyt akarok

Átlagember

Az élet az úr

Az Ördög tudja

Az út másik felén

Babba Mária

Baró roma csaj

Benzinkút-Mobileum 2009'

Bíbor lepke /Múlt idő/

Bíborlepke

Billy, a kölyök
Zeneszöveg.hu - P. Mobil előadóhoz tartozó letöltések

Börtönbolygó

Csillag Leszel

Csillag leszel '76

Csóró roma csávó

Dől a lé

Drága Arankám

Dugjatok a 220-ba

Egyszer az életben

Élsz-e még

Élsz-e még? /Múlt idő/

Élve vagy Halva

Embered Voltam

Farkasok Völgye Kárpát - Medence

Fegyvert veszek

Felejts el

Forma 1.

Főnix éjszakája

Gyöngyök és disznók

Gyöngyök és kagylók

Ha jössz hozzám, késő

Ha megszólalnál

Ha újra kezdeném

Hajsza

Hajsza /Múlt idő/

Hazám,hazám

Hol voltál King Kong?

Honfoglalás

Igéret és átverés

Istennel szemben

Kaszárnya, kaszárnya

Keresztfa-Mobileum 2009'

Kétforintos dal

Király

Király '77

Kiveszőben vagyok

Kutyából szalonna

Lódentánc

Lőj rám!

Maradsz, aki voltál

Megcsaltál

Menj tovább!

Miskolc

Mobilizmo

MÓÓÓÓBIL-Mobileum 2009'

Most is azt érzem

Műholdra néz az ablakom

Nagyon fáj

Ne állj mögém

Ne engedd elmenni a mamát

Ne játszd újra, Sam!

Nem akartam megszületni

Nem érzek semmit

Nyomjad Papa!

Oh yeah

Örökké szeress

Örökmozgó

Örökmozgó

Őshaza

Ötven éves férfi

Pléhkrisztus

Pokolba tartó vonat

Prézli dal

Rocktóber

Rocktóber ( eredeti )

Simli-show

Szerettél már Szamuráj?

Szexrabszolga

Szívpörkölt

Te és én

Transsylvania

Tudom, hogy ki vagyok

Tűzimádó

Újhaza

Újra kezdeném

Utolsó Cigaretta

Utolsó Rock And Roll

Vándorlások

Varjúdal

Vérszerződés

Vírus leszek

Visszajövök

Volt olyan éj


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

lianna97 Hozzászólás ideje: 2010-01-08 17:16:29

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-22 15:38:07

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Valaki nem tudna tőlük zenét küldeni nekem? msncímem: [*** moderálva ***] vagy email: [*** moderálva ***] Nagyon hálás lennék! Köszönöm, egyébként bármibe benne lennék, nekem vannak doors zenéim meg hobo, ha csere...

lianna97 Hozzászólás ideje: 2010-01-08 17:12:41

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-22 15:38:07

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Ők úgy vannak jól, ahogy vannak... nem érdekel semmi, csak a zene, mert náluk meg tudok nyugodni! Annyira hihetetlenül jók! És köszönöm, hogy hallhatom őket! Remélem, hogy még nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon sokáig hallhatjuk őket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Topmaker Hozzászólás ideje: 2009-12-29 19:10:42

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-29 20:08:10

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Csak a szövegíróra szeretném felhívni a figyelmet -> Hobó

♫Nikki♫ Hozzászólás ideje: 2009-08-24 11:45:02

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-24 12:09:18

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Tunyó menj tovább!

Ács Dodi Hozzászólás ideje: 2009-07-05 06:43:40

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-29 15:21:30

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Mindenki FIGYELMÉBE!!!! 2009.07.02! Megjelent 11 év után a P.MOBIL-Mobileum albuma! Kapható minden újságárus helyen,standon,multiknál,pavilonokban! Keressétek a Júliusi Rockinform újságot! Csupán 800 ft-ért jogtiszta új lemez boritóval!!!!Mobileum 40 "én már Mobil voltam mikor a telefon nem"!

Joplin333 Hozzászólás ideje: 2009-03-06 14:45:18

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-06 15:42:35

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Gerzson333!Hiszek neked és köszi,hogy felvilágosítottál :) én eddig nem így tudtam,de akkor rosszul tudtam :) A lényeg,hogy az életem része az egész zenekar,a dalok,a dolgok,amiket kifejeznek és Tunyó!!!És szerintem ez a legfontosabb!!!!!!

Nyerges Hozzászólás ideje: 2008-09-24 19:42:17

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-22 17:51:42

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Át tudod még küldeni ha arra az időre felveszel msn partnernek, ha Neked is van ilyen címed. az én msn címem: [*** moderálva ***]

Steinie Hozzászólás ideje: 2008-09-20 23:17:15

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-20 23:10:44

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Nyerges, a 2forintos dal túl nagy (8,3MB) a Gmail nem engedi ki. Ha tlálsz más módot, szívesen. Valaki javítsa ki: eljöN, és száLLj!!! Köszi

Nyerges Hozzászólás ideje: 2008-09-16 19:18:18

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-22 17:51:42

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Szevasztok! Valaki tudna nekem küldeni Tunyogi vagy Rudán féle Kétforintos dalt...nagyon megköszönném... A címem: [*** moderálva ***]

Gerzson333 Hozzászólás ideje: 2008-08-11 12:24:34

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-11 12:12:51

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

és még valami! Ez nem direkt neked szól, hanem azoknak akik már írtak hasonló véleményeket hogy P.Mobil szám és nem P.Box. MÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓBBÍÍÍÍL

Gerzson333 Hozzászólás ideje: 2008-08-11 12:22:51

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-11 12:12:51

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

... ami a Bencsik Sándor emlékére készített A zöld a bíbor és a fekete című albumon is hallható. És ezután többnyire a P.Mobil játszotta rendszeresen (persze Bill és sokan mások is játszották) például Pityi emlékkoncertjén is Bill-Tunyó-Joe trió énekelte el. És ezért tartják sokan P.Mobil számnak :) Habár ha megnézzük az akkori P.Box felállást nagyobb része ex-Mobilos volt. Aki nem hiszi járjon utána. MINDÖRÖKKÉ P.MOBIL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Gerzson333 Hozzászólás ideje: 2008-08-11 12:18:10

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-11 12:12:51

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Kedves Joplin333! Tisztázni kéne mostmár végleg ezt a "Zöld a bíbor és a fekete kérdést" :) Ezt a számot 82-ben !kezdték! el írni Bencsik Samuék a P.BOX-ban Radics Béci emlékére, és 1983-ban már meg is jelent a második nagylemezükön: Kő kövön. Aztán 1985-86 táján a P.Box is leállt és ezt a számot azóta mindenki játsza. 1987 szomorú "fekete" év amikor szegény Samuka itthagyott bennünket. Miután 1994-ben a 'Mobil visszatért, 95-ben volt ugye egy Bencsik Sándor emlékkoncert a PeCsában és erre az alkalomra Csiga Sanyi írt még egy versszakot a Samura vonatkozóan amit az általad említett négy rocktenor énekelt el a koncerten és a stúdiófelvételen...

Joplin333 Hozzászólás ideje: 2008-07-25 17:13:06

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-06 15:42:35

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Mindent magába foglal ez a dal...

Joplin333 Hozzászólás ideje: 2008-07-25 17:12:22

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-06 15:42:35

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Az életem része a P.mobil,minden dallammal,szóval együtt! Ja és a zöld, bíbor és feketét eredetileg nem a P.box írta,hanem együtt énekli el Tunyó,Deák Bill,Vikidál és Varga Miki Bencsik Samu emlékére.Mellesleg én ezt jobban szeretem,mint a P.box-os változatot :)

Nyerges Hozzászólás ideje: 2008-07-13 21:51:14

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-22 17:51:42

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Ez a szám a kedvencem, meg szerintem az egész album is nagyon jó (Ez az élet Babolcsai néni), annak ellenére, hogy nem ez a legnépszerűbb. Pedig szerintem ezen vannak a legtartalmasabb dalok...

Gerzson333 Hozzászólás ideje: 2008-06-27 14:37:36

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-11 12:12:51

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

paradise! A Mobilizmo albumon tényleg Fényes metál gömb van, de azért mert az elvtársaknak nem tetszett a Piros, Metál, Zöld refrén :S Szóval eredetileg Piros Metál Zöld a refrén!

paradise Hozzászólás ideje: 2008-04-13 23:34:37

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-13 23:28:49

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Piros, metál, zöld?! Talán inkább fényes metál gömb...

metal65 Hozzászólás ideje: 2008-02-13 19:02:50

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-13 22:58:48

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

A neked adnám a világot az Dinamit szám.

Achmed Hozzászólás ideje: 2008-01-01 22:05:37

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-24 21:28:18

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Jah leesett. Össze zavarodtam. A zöld a bíbor és a fekete tényleg P.Box szám. Ez mondjuk tényleg érdekes, hogy a P.Mobilnak "tulajdonítják", de sztem azért mert a P.Mobil is szokta játszani a koncerteken Bencsik Sándor emlékére. Üdv. Achmed

Achmed Hozzászólás ideje: 2007-12-24 21:37:58

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-24 21:28:18

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Meg kicsit följebb ott van hogy szövegíró Schuster Lóránt!

Achmed Hozzászólás ideje: 2007-12-24 21:36:53

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-24 21:28:18

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

nagy681120! A Piros, metál, zöld az egy tipikus P.Mobil szám! Ha P.Box lenne akkor mért játszanák/kezdenék evvel a számmal a koncerteket? Üdv. Achmed

nagy681120 Hozzászólás ideje: 2007-08-13 00:15:07

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-16 22:55:08

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

nemtudom sokan miér a P.Mobilnak tulajdonitják ezt a számot mikor ezt a P.BOX játszotta 1983 kö kövön album

nagy681120 Hozzászólás ideje: 2007-08-09 01:00:33

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-16 22:55:08

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

ugylátom elfogadták azt a dalszöveget amit a Vikidál énekelt szeritem ez jobb mint a Tunyos ---kösz---

nagy681120 Hozzászólás ideje: 2007-07-05 17:16:05

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-16 22:55:08

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Elküldtem egy másik dalszöveget amit még a Vikidál énekelt. Remélem elérhetõ lessz valahol.

jameslgt Hozzászólás ideje: 2007-07-04 19:04:35

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Azér a Székely Himnusz dallamát gitározza közben Sárvári.

jameslgt Hozzászólás ideje: 2007-07-04 19:03:53

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Igen nagy szám meg a szöveg is :"Ha azt akarod, hogy finom legyek Ne állj mögém te buzi gyerek"

accept Hozzászólás ideje: 2007-06-14 15:19:22

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Sziasztok! Köszi a segitséget,nyomozok tovább. A Rock legyen veletek!

sanyi902 Hozzászólás ideje: 2007-05-05 09:08:03

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Szia Accept! Ez egy új dal, amit még lemezen nem hallható, de koncerteken már játszának kb. 5 éve, kisebb-nagyobb rendszerességgel. Idénre(!) várható az új nagylemez, amin ez is biztosan rajta lesz.

woodford Hozzászólás ideje: 2007-03-14 10:08:34

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

accept - hallottam en is parszor, ugy emlexem az A hulyeseg napja c., dal nehany sorat enekli Rudan másképp - aktualizalva a koncertek kedveert.... :-)

accept Hozzászólás ideje: 2007-02-20 08:35:22

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Sziasztok Mobilosok!! Kérlek titeket aki tud segitsen a következõ számcim kinyomozásában! Egy rock fesztiválon hallotam néhány évvel ezelött,de csak egy mondatra emlékszem,ami valahogy így szólt...."hova tünt(lett)King Kong mikor döltek a tornyok" megköszöném ,ha valaki segitene a zenéhez vagy a szöveghez hozzá jutni. Köszönöm elõre is. accept

Progman Hozzászólás ideje: 2007-02-10 23:40:39

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-25 22:25:42

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Hát lehet róluk rosszat mondani?... :) Talán a legnagyobbak... :) Kár, hogy nincsenek lekottázva a számok... :D:D

sidlajbi Hozzászólás ideje: 2007-01-31 16:57:52

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Kedves legelli! Mi az hogy nem létezik 3. vsz?vagy hogy a P boxos nem eredeti?Nézz utánna inkább alaposabban a zöld a bíbor és a fekete címû számnak hogy a mobilba miért van 3. vsz! Játszd el a dalt ami sose szólt

1 girl Hozzászólás ideje: 2007-01-15 16:07:18

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Rockaréna!! Õk az egyik amiért elmegyek!!

leggelli Hozzászólás ideje: 2007-01-02 23:21:43

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

ráadásul az uccsó versszak az a p-mobilnál egy extra...nem is létezik olyan:)

leggelli Hozzászólás ideje: 2007-01-02 22:52:31

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

azt gondolom, hogy Ez a szám eredeti P-mobil, kedves Gábor...ugyanis a p-mobil elsõ versszakában lánctalpas éjszakák vannak, a p-box-os verzióban ez mámoros....:) de amúgy hasonlóü a kettõ valóban:)

Gláz Gábor Hozzászólás ideje: 2006-12-12 21:04:49

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Sajnos a " zöld, a bíbor, s a fekete"címû szám az P.Box együttesé, s nem a P-Mobilé

Malachit Hozzászólás ideje: 2006-12-09 18:45:21

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

nekem ez az 1ik kedvencem... :)

tytanil Hozzászólás ideje: 2006-11-23 16:15:04

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "P. Mobil" előadóról:

Kedvenc dalom a Szalonnáról!!!

© 2016 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább