Bródy János

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 7 db
Címkék: Keressük!
Megtekintve: Ma 19, összesen 6719 alkalommal

Bemutatás:

Beceneve: Tini
Szövegíró, énekes, zenész
Hangszerei: gitár, zongora, harmonika, furulya, cimbalom, stb.

Bródy János (Budapest, 1946. április 5. –) magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró, az Artisjus Szerzői Jogvédő Egyesület elnöke. 2000-ben Kossuth-díjat kapott az Illés-együttessel megosztva. Maróti Géza építész dédunokája, Bródy András közgazdász és Vajna Márta tanárnő fia.

Biográfia:

Sokat tett annak elfogadtatásáért, hogy a beatmuzsika nyelve lehet magyar is. A hatvanas évek beatkultúrájának egyik sztárjává vált, afféle szószólóvá. Diplomáciai érzéke, intelligenciája komoly segítséget jelentett kimondani a tegnap még kimondhatatlant. Többnyire Szörényi Levente zenéire írt szövegei slágerek és kortörténeti dokumentumok egyszerre: Amikor én még kissrác voltam, Good Bye London, Little Richard, Sárga rózsa. Nagy gyakorlatra tesz szert, miként lehet a cenzúra sáncai mögé juttatni „ártatlannak” látszó sorait. De a Koncz Zsuzsának írott Ha én rózsa volnék okán boltokból visszarendelt és bezúzott Jelbeszéd album egyszer s mindenkorra kijelöli mozgásterét.

Az 1973-ban felbomlott Illés-együttest követően a Fonográf steel-gitárosa, szövegírója lett. A Fonográf nemcsak zenekar, hanem alkotóműhely is volt. Itt készültek Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezei is, melyeknek értelmi és olykor zeneszerzője Bródy volt. Szövegeit ebben az időben még erősebben cenzúrázták, mint korábban, de ő mindig megtalálta a lehetőségét annak, hogy dalaiban a hivatalos szólamoktól eltérő gondolatokat és érzelmeket közvetítsen.

Önálló előadói karrierje 1978-ban kezdődött a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon tartott előadásaival. A műsor már akkor Az utca másik oldalán címet viselte, kifejezve az alkotó művészi magatartását. Ezzel a címmel jelent meg 1994-ben negyedik önálló lemeze, amelynek előzményei 1980-ban a Hungarian Blues, 1985-ben a Ne szólj szám és 1989-ben a Hang nélkül c. albumok voltak.

Munkásságában jelentős helyet foglalnak el a színpadi művek, amelyeknek szövegét írta (Kőműves Kelemen, István a király, Doktor Herz, Fehér Anna, Will Shakespeare vagy akit akartok). Élete egyik legfontosabb előadása volt 1994-ben a Madách Színházban Az utca másik oldalán című, valamint néhány éve eddigi legnagyobb szabású koncertje a Budapest Sportcsarnokban, több mint tízezer néző előtt. A kamara jellegű előadások állnak hozzá közelebb, így járja az országot manapság is. Dalokat énekelni még mindig jó – mondja. Közben továbbra is ír dalokat barátainak, régi zenésztársainak.

Legutóbbi albuma 2002 elején jelent meg, „Kockázatok és mellékhatások” címmel, újabb számai csak a koncerteken hallhatóak.
Dalszövegei először 1983-ban kerültek kiadásra "Jelbeszéd" címmel, legutóbb 2010 tavaszán jelent meg "Ne várd a májust" címmel versként is olvasható szövegeinek gyűjteménye.

Forrás: Wikipédia

Tagok:

Bródy János

gitár, steel gitár, pedal-steel gitár, billentyűs hangszerek, blockflöte, furulya, ütőhangszerek, citera, szájharmonika, harmonika, melodika, accordion

Bródy János dalszövegek:

Őszinte bohóc

1911

1964

27 éve már

A "B 612"-es bolygó

A beérkezett levelekre válaszolva

A bolond lány

A falra festett ördög

A fiam meg a lányom video

A földön járj video

A királylány balladája

A kiskacsa

A könnyek országa

A kugli

A lány és a csavargó video

A magány

A szavak video

A szebb jövő

A történet vége

A vállalkozás

Ahogy állnak a csillagok

Akit annyira vártunk

Alig volt zöld

Álmodom video

Amikor én még kissrác voltam

Átkozott féltékenység video

Átmeneti állapot

Az átkelő

Az ész a fontos, nem a haj

Az Illés szekerén

Az illuzionista

Az utcán (a másik oldalon) video

Azt hitted, kis bolond

Boldog születésnapot

Bordódi Kristóf video

Bűnbánó Magdaléna video

Csak egy nap az élet

Csendes éj

Édes életünk video

Egy hétig tart video

Eljöttél

Eltávozott nap

Emlékszem, esténként

Én várok még rád

Engedd, hogy szabad legyek! video

És mennyi szerelem

És most itt vagy velem

Ez az a ház video

Ezek ugyanazok

Fáradt vagyok video

Filléres emlékeim video

Fogjuk fel lazán

Földvár felé félúton video

Ha én rózsa volnék video

Ha szomorú az ember

Haggyá' má' békibe video

Hajnali lány

Hajszálak

Hallom a hangod

Hang nélkül

Hej, tulipán

Hívjál, ha elvesztél

Holdfény '69

Hová tűntek azok az évek?

Hull az eső

Hungarian Blues video

Igen

Ígérd meg

Itt állok egymagam

Jajj, Józsikám

Jerry Lee Lewis

Jöjj, kedvesem

Jön a vonat

Jönnél te még hozzám

Júliára várunk

K. Kata balladája video

Kárvalló idők

Kegyetlen játék

Keresem a szót

Két év nem sok

Kis virág

Kockázatok és mellékhatások video

Különös lány

ladazssiV

Láss, ne csak nézz

Légy hű magadhoz! video

Légy jó kicsit hozzám

Lehetett volna

Lesz még egyszer video

Little Richard video

Lusta vagyok video

Művészbejáró

Ma végre jó a kedvem

Mákosrétes

Mama kérlek video

Mama kérlek II. video

Március 1848.

Maszkabál

Még fáj minden csók

Meg kéne kapaszkodni video

Megmondtam már

Mi van velem

Micimackó video

Miért hagytuk, hogy így legyen video

Mindannyian mások vagyunk video

Minden felnőtt volt egyszer gyerek

Mindig veled

Miszter Alkohol

Mit tehetnék érted video

Mondd, hogy nem hiszed el

Művészbejáró

Ne gondold

Ne légy hozzám jó

Ne sírjatok, lányok

Ne szólj hozzám

Ne szólj szám!

Ne várd a májust video

Ne veszítsd el a fejed

Négy év után

Nehéz az út

Nem akarok állni

Nem érdekel, amit mondsz

Nem érti más csak én

Nem hiszek neked már

Nem kérek áldást

Nem történt semmi video

Néma szerelem

Nevet ne mondj

Nézz rám

Nyári mese

Nyugger dal

Óh, kisleány

Óh, mondd

Őszinte bohóc

Rég elmúltam 60

Régi dal

Reklám úr

Rendkívüli gyereknap

Rockandroll Rézi

Santa Monica video

Sárga rózsa

Sárika video

Semmi sem tökéletes

Suttog a szél

Szabadnak születtél video

Szabadság, szerelem

Személyi igazolvány video

Szerelem

Színes ceruzák

Szőke Anni balladája

Ta-tarada-dam

Talán egy nap

Talán még túl fiatal

Tangó lemondó

Téged vár

Téli álom

Történet M.-ről

Tudom, hogy itt élsz video

Úgy elmennék

Újra itt van video

Valahol az úton

Valamikor gyerekek voltunk

Vándor Éva

Vannak még rossz gyerekek

Vásárhely

Véletlen találkozás video

Volt egyszer egy lány video

Zárt osztály


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Hozzászólások

Hajni1977 Hozzászólás ideje: 2011-02-05 09:48:56

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-05 10:46:13

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

szeretném ennek a feldolgozásnak a zenei kíséretnek a kottáját és szövegét megkapni akinek meg van. Előre is köszönöm. vagy a linket ahonnan letudom tölteni.

Lillus1983 Hozzászólás ideje: 2009-04-06 18:31:16

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-20 22:22:37

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Sziasztok! Honnan tudom ezt a dalt letölteni??? Nagyon kellene ovis anyáknapjára.

Tankergirl Hozzászólás ideje: 2008-03-02 18:36:27

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-02 23:20:50

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Köszi megwan már...

Tankergirl Hozzászólás ideje: 2008-02-27 18:21:13

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-02 23:20:50

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Sziasztok!Elküldené nekem valaki ezt a számot? Nagyon-nagyon fontos lenne(!!),mert jó lenne ha nekünk is meglenne,a március 15.-ei műsorunk része..Nekem sajnos nincs meg,és sehol sem találjuk:( nagyon nagyon fontos lenne,és nagyon nagyon [*** moderálva ***] és [*** moderálva ***] e-mail..) Szóval előre is Kösziiii!

..::audry::.. Hozzászólás ideje: 2007-11-10 14:11:15

Utolsó bejelentkezés:
2007-11-10 14:06:06

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Sziasztok! Annnyira boldog lennék, ha valaki el tudná nekem küldeni ezt a dalt mp3ban! Előre is [*** moderálva ***]

Feco Hozzászólás ideje: 2007-10-26 13:45:43

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-25 14:55:33

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Sziaszto! Nagyon boldog lennék, ha valaki el tudná küldeni nekem a "Ha én rózs volnék" dalt gitár akkordekkal. Előre is [*** moderálva ***]

zsuzsika78 Hozzászólás ideje: 2007-10-21 10:57:31

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-20 16:23:49

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Sziasztok! El tudná valaki nekem küldeni a Szabadnak születtél Című bródy dalt mp3 formátumban? Előre is köszönöm! [*** moderálva ***]

esteban Hozzászólás ideje: 2007-07-17 22:23:19

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Sziasztok! El tudná valaki küldeni nekem ezt a dalt mp3ban? Elõre is [*** moderálva ***]

Viri13 Hozzászólás ideje: 2007-07-10 22:47:37

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Bocsánat, a neved rosszul írtam...szóval moni1993

Viri13 Hozzászólás ideje: 2007-07-10 21:33:26

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

móMoni, egyetértek!!!!!!!!Ja, az 1993, a születési éved???

moni1993 Hozzászólás ideje: 2007-07-09 10:17:14

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-06 12:38:44

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

sztem ez a legszebb dal

kaljul Hozzászólás ideje: 2007-07-02 18:24:08

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Sziasztok! Nagyon szeretem ezt a dalt! Ha valaki elküldené nekem mp3-ban, megköszönném, annyira régóta keresem, de sehol nem tudok hozzájutni. Köszi elõre is!

gábor33 Hozzászólás ideje: 2007-06-23 22:20:05

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-10 13:53:06

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Sziasztok! el tudná nekem valaki küldeni a K. Kata balladája címû számot? elõre is köszönöm szépen, a címem [*** moderálva ***]

cápi123456 Hozzászólás ideje: 2007-05-22 18:07:29

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-06 13:58:40

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

sziasztok!nem tudná nekem valaki elküldeni a "Rendkívüli gyereknap" c. számot!elõre is köszi!e-mail címem: [*** moderálva ***]

leeway Hozzászólás ideje: 2007-05-13 02:06:39

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

épp most volt 15 éves osztálytalálkozónk és ez volt a ballagásunkon :)

leeway Hozzászólás ideje: 2007-05-13 02:05:39

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

szia tündi89 nekem is tudnál valami úton-módon küldeni ebbõl a zenébõl, elõre is köszi az emilem [*** moderálva ***] nekem az mp3 is jó lenne nagyon megköszönném :)

tündi89 Hozzászólás ideje: 2007-04-19 18:22:13

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-05 20:54:49

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Marthy-c nekem megvan ez a dal cd-n,de csak postán tudom neked elküldeni mert most nem jó a gépem!ha érdekel küldd el a lakcímedet az [*** moderálva ***]

horvathadam Hozzászólás ideje: 2007-04-18 22:43:39

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Gyerekek... Megköszönném, ha valaki megküldené nekem ezt a dalt... üdv: [*** moderálva ***]

Marthy-c Hozzászólás ideje: 2007-04-17 13:52:55

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-01 19:10:55

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Ez a dal... félelmetesen hasonlit egy érzésre amit már átéltem.Még sose hallottam.Nincs meg véletlenül vkinek?????Ha igen és el tudná küldeni, nagyon örülnék és nagyon megköszönném:) [*** moderálva ***] elõre is ha vki tud segiteni

user Hozzászólás ideje: 2007-04-07 13:02:27

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-01 17:21:50

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Voltam egyszer egy Bródy kamarakoncerten. És ott énekelt még egy versszakot a kiskacsás dalnak. Abban a kiszkacsákról (gyk: KISZ-kacsák) volt szó. A várt refrénben helyett meg azt énekelte, hogy miért ilyen pöszék.

hajnalcsillag Hozzászólás ideje: 2007-03-22 10:43:45

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-18 22:56:10

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

A március 15-iki ünnepségen hallottam ezt a dalt, és nagyon örülök, hogy itt megtaláltam a szövegét. Csodálatos dal!

Viri13 Hozzászólás ideje: 2007-03-12 11:04:32

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Imádom a "Tinibá" dalszövegeit!!!!Mindegyik nagyon jó!!! Szerintem õ az egyik legnagyobb szövegíró!!!!!!!!!A Mit tehetnék érted, az olyan szép, hogy nem igaz... Én az Illés-számokat is naagyon szeretem, meg a Fonográfot, meg...mindegyiket...Ha a Bródy írja a szöveget, az csak jó lehet! Tavaly, a márc. 15-ei ünnpségen a sulinkban ment egy szám, ami ANNYIRA tetszett, hogy egy éven át gondolkodtam, hogy ki írthatta...tegnap megtaláltam a Tini honlapján a szövegét...Szabadnak születtél.:D Mostkiderült, hogy megvan a Hungarian Blues címû lemeze...egyfolytában az szól... Szerintem Bródy nagyon-nagyon tehetséges, meg minden... Úgy is lehet olvasni a dalszövegeit, hogy nem ismered a dallamot, mert versnek is simán elmenne!!!!!!!!

retromark Hozzászólás ideje: 2007-02-17 16:39:59

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Gyönyörû dal. A csodálatos nyár emlékeit idézi fel bennem, a napsütést, az utazást, a szerelmet. Mindig kicsordul hallatán a könnyem, most is hallgatom, s most sincs ez másképp..

Healer Hozzászólás ideje: 2007-02-10 11:05:20

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Nem tud elég hangosan szólni... Tök jo érzés lehet ilyen zenét irni, ami ennyi jót okoz az embereknek...

Betta0910 Hozzászólás ideje: 2006-12-14 16:00:27

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

a világ egyik legszebb dala!!!!

zandokiilona Hozzászólás ideje: 2006-12-08 06:41:45

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Szeretem ezt a dalt, köszönöm annak, aki feltette!

dalma19911006 Hozzászólás ideje: 2006-11-12 18:25:28

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bródy János" előadóról:

Csodalatos ez a dal!!!

© 2012 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.