Magor
Bemutatás:
A zenekar felállása 2007. nyarán-tavaszán vált véglegessé, mert a hobbyból történő zenélés hosszú próbák után elért arra a szintre, hogy úgy döntöttünk, megmutatjuk magunkat az érdeklődőknek.
Első fellépésünk 2007. december 1-jén volt Jászberényben, (ezt tartjuk a zenekar születésének) egy Underground fesztivál keretében, ahol a zenekar sikeresen debütált, egy általunk soha el nem felejthető hangulatú bulival. A zenekar felállása akkor a következő volt: Antal Gábor (gitár), Csatai Zoltán (dob), Inges Zoltán (bass,ének), Kátai Roland (gitár), Speck Roland (ének)
2008. januárjában végre elkészült a zenekar demo lemeze, amin három dal hallható.
2008-ban a zenekar játszott többek között Hatvanban, az 1. Leukémia fesztiválon, Gyöngyösön, egy extrémsport-rendezvény záró programjának keretében, Jászboldogházán, a motoros-találkozón, majd június 13-án a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán a Tankcsapda előtt. Június 21-én több másik jászberényi illetőségű zenekar között ismét a hazai közönség elé lépett, augusztusban megnyerte a balassagyarmati Nem Art tehetségkutató versenyt, melynek egyik nyereményeként a helyi sportcsarnokban a Tankcsapda, a Subscribe, és a Road zenekarok között léphetett színpadra. Szeptemberben egy Gas Killers Motoros Találkozó, decemberben egy Rocktogon fellépés, majd egy hatvani Rock Karácsony zárta az évet.
2009-ben visszatértünk a Hegyaljára, megjártuk Erdélyt, játszottunk a Neck Sprain, a Blind Myself zenekarokkal, a Tankcsapda 20 éves jubileumi koncertjén decemberben a Syma csarnokban, elkészült két videoklipünk, és egy új demónk.
Novemberben Antal Gábor helyére egy új gitáros érkezett Hoffmann György (Hofi) személyében.
Az új taggal bővült zenekar 2010 áprilisában a Tankcsapda vendége volt a "Minden jót tour 2010" turné állomásain, nyáron pedig belevetették magukat a fesztiválszezonba: immár visszatérő vendégek voltak a Gyárfesztiválon, a Metálfeszten és a Hegyalján is, ahol közvetlenül a Meshuggah után léphettek színpadra.
Októberben új dobos érkezett Csatai Zoltán helyére Sápi Márton személyében. A zenekar az új felállásban Hatvanban, a Treff rockkarácsonyon mutatta meg magát.
A 2011-es év stúdiózással indult. A csapat rögzítette a "Nem kell, hogy félts" című dalt, melyhez nyáron videoklipet is forgattak. Közben koncerteztek a miskolci Gyárfesztiválon, a Hangerőmű fesztiválon, és Boldogon a Magyar Dal Napján.
Az év végén a szólógitárosi poszton ismét csere történt: Hoffmann György helyére Tari Botond jött.
2012-ben a zenekar új lendülettel látott hozzá a munkának; a Wild magazin előfizetői a februári szám mellékleteként ajándékba kapják a zenekartól a "Végig az úton" demo "Nem kell hogy félts" című új dallal kibővített változatát, az új felállású Magor pedig március 10-én, a Hungarikum klubban, Tokodaltárón mutatja meg magát nagyobb közönség előtt először. A történet folytatódik tovább...

Biográfia:
Tagok:
Inges Zoltán - basszus gitár, ének
Speck Roland - ének
Tari Botond - gitár
Kátai Roland - gitár
Sápi Márton - dob
Korábbi tagok:
Redler Krisztián /dob/
Antal Gábor /ritmusgitár/
Csatai Zoltán /dob/
Hoffmann György /gitár/
Inges Zoltán - basszus gitár, ének
Speck Roland - ének
Tari Botond - gitár
Kátai Roland - gitár
Sápi Márton - dob
Korábbi tagok:
Redler Krisztián /dob/
Antal Gábor /ritmusgitár/
Csatai Zoltán /dob/
Hoffmann György /gitár/
Tagok:
Albumok:
2008
2009

Dalszöveg beküldése
Hozzáadás a kedvencekhez

Hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!