Gáspár Laci
Bemutatás:
Biográfia:
Már általános iskolásként megmutatkozott művészi vénája, akkoriban azonban elsősorban a rajzolás terén bizonyított, több pályázatot is megnyert. Énekelni 16 éves korában kezdett komolyabban.
Első sikerét az iskolai Ki Mit Tud?-on aratta, egy Demjén Ferenc dallal megnyerte az ének kategóriát. Jutalmul az igazgató egy basszusgitárral ajándékozta meg. Autodidakta módon, kitartó szorgalommal sajátította el a hangszer fortélyait. Ekkor ismerkedett meg olyan világhírű jazz-zenészek szerzeményeivel, mint Marcus Miller, Jaco Pastorius és George Benson. Ez az élmény a későbbiekben alapvetően meghatározta zenei ízlésvilágát, melyre a jazz zene mellett a soul és az R'n'B is hatott. A munka mellett minden idejét a basszusgitározásnak szentelte. Dolgozott útépítőként, gyertyaöntőként, volt bányász, festő és villanyszerelő, végül a helyi bútorgyárban helyezkedett el. 18 éves korában nősült meg, 6 év házasság után született meg kislánya, Mirjam.
Részt vett egy jazz-zenekar alapításában, az együttesben a basszusgitározás mellett énekelt is. Különböző rendezvényeken léptek fel Nógrád megyében és Budapesten. A zenekar felbomlása után a helyi gospel-kórusban énekelt.
1995-96-ban a Ki Mit Tud?-on indult, közvetlenül a televíziós döntők előtt esett ki a műsorból. A Kifutó 2 válogatóján továbbjutott, előadásával lenyűgözte a zsűrit, azonban a műsor megszűnése miatt a várva várt sikerek elmaradtak. Az Üstökös tehetségkutató verseny sem hozta meg számára az áttörést, ezért úgy döntött, hogy az éneklést abbahagyja. 2003-ban családja unszolására indult a Campona tehetségkutató énekversenyen, melyen 3. helyezést ért el és különdíjat kapott. Augusztusban nevezett be a TV2 Megasztár - Az év hangja című versenyébe. 3. helyen végzett s elnyerte a megtisztelő "2004 legjobb férfihangja" címet. A verseny hónapokon át zajlott, eközben Laci országos ismertségre és hatalmas rajongótáborra tett szert.
2004 októberében jelent meg első albuma Hagyd meg nekem a dalt címmel. Az album pár hét alatt aranylemez, később pedig platinalemez lett.[forrás?] Az album első kislemeze a Hagyd meg nekem a dalt című dalból készült. A dal 3 hétig állt a VIVA TV hivatalos slágerlistájának élén, és a MAHASZ rádiós listán 7 hétig volt első. Az albumhoz még egy kislemez készült a Sosem vagy egyedül című dalból.
2005-ben jelent meg második albuma Bárhol jársz címmel, amely az előzőhöz hasonlóan szép sikereket ért el. Az albumról két kislemez jelent meg a Ma éjszaka és a Bárhol jársz című dalokból.
2006-ban jelent meg harmadik albuma És mégis forog a föld címmel. Az albumról három kislemez jelent meg: az És mégis forog a Föld, a Bolond vagyok, mert és egy duett Szekeres Adriennel a Kikötők, mely az és egyik legnagyobb sikere lett.[forrás?]
2007-ben jelent meg negyedik albuma Maradandók tisztelettel címmel. Az album első kislemeze az Engedj el című dalból készült.
2008-ban a harmadik albumról megjelent egy negyedik kislemez a Dalban küldöm című dalból.
Albumok:
2005
Gáspár Laci dalszövegek:
A Funky Groove

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
A játéknak vége

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Aczél Gergő,
Album címe: Hagyd meg nekem a dalt
Kiadás éve: 2004
Apróság

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gáspár Laci,
Album címe: Nélküled semmi vagyok
Kiadás éve: 2010
Azért vannak a jó barátok

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Maradandók tisztelettel
Kiadás éve: 2007
Bárhol jársz

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Orbán Tamás,
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Bolond vagyok

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: És mégis forog a föld
Kiadás éve: 2007
Csak neked dúdolnék

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Orbán Tamás,
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Dalban Küldöm

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: És mégis forog a föld
Kiadás éve: 2007
Dalol az ég
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gáspár Laci,
Album címe: Nélküled semmi vagyok
Kiadás éve: 2010
Ébredj fel szenvedély
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gáspár Laci,
Album címe: Nélküled semmi vagyok
Kiadás éve: 2010
Egy percet kérek tőled

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Nagy Laci,
Album címe: Hagyd meg nekem a dalt
Kiadás éve: 2004
Éjfél múlt

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: És mégis forog a föld
Kiadás éve: 2007
Életfogytig tánc

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Orbán Tamás,
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Elvarázsolt éj

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Jáger,
Album címe: Hagyd meg nekem a dalt
Kiadás éve: 2004
Engedj el

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán ,
Album címe: Maradandók tisztelettel
Kiadás éve: 2007
Érezd, hogy élsz

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: És mégis forog a föld
Kiadás éve: 2007
Érezd, hogy élsz RAP
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
És mégis Forog a Föld

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Szabó Ágnes,
Album címe: És mégis forog a föld
Kiadás éve: 2007
Ez majdnem szerelem volt

Zeneszerzők:
Nagy Tibor,
Szövegírók:
Bradányi Iván,
Album címe: Maradandók tisztelettel
Kiadás éve: 2007
Fehér Karácsony

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Fülledt forró nyár

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gáspár Laci,
Album címe: Nélküled semmi vagyok
Kiadás éve: 2010
Fülledt nyár ( RAP )
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hagyd meg nekem a dalt
Kiadás éve: 2004
Ha zene szól

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Rakonczai Viktor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hagyd meg nekem a dalt

Zeneszerzők:
Gáspár Laci,
Szövegírók:
Orbán Tamás,
Album címe: Hagyd meg nekem a dalt
Kiadás éve: 2004
Hideg az éj
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gáspár Laci,
Album címe: Nélküled semmi vagyok
Kiadás éve: 2010
Homok a szélben

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Balázs Fecó,
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Hull az elsárgult levél

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Malek Miklós,
Album címe: Hagyd meg nekem a dalt
Kiadás éve: 2004
Kicsípted magad

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gáspár Laci,
Album címe: Hagyd meg nekem a dalt
Kiadás éve: 2004
Kikötők

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Turczi István,
Album címe: És mégis forog a föld
Kiadás éve: 2007
Lesz még nyár

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hagyd meg nekem a dalt
Kiadás éve: 2004
Ma éjszaka

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kiss Gábor,
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Maradj tiszta

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Lombos Márton,
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Még 100 méter (olimpiai dal 2004)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Még nem veszithetek

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: És mégis forog a föld
Kiadás éve: 2007
Megtalállak

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Nélküled semmi vagyok
Kiadás éve: 2010
Mikor elindul a vonat

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Maradandók tisztelettel
Kiadás éve: 2007
Mikor jössz már én felém

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Maradandók tisztelettel
Kiadás éve: 2007
Mindig van egy történet

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Lombos Márton,
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Miriam

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gáspár Laci,
Album címe: Hagyd meg nekem a dalt
Kiadás éve: 2004
Mondd miért szeretsz te mást

Zeneszerzők:
Zsoldos László,
Szövegírók:
Szenes Iván,
Album címe: Maradandók tisztelettel
Kiadás éve: 2007
Most élsz

Zeneszerzők:
Máté Péter,
Szövegírók:
S. Nagy István,
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Most jó

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Valla Attila,
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Ne állj meg

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gáspár Laci,
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Nekem ez kell

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Nélküled semmi nem vagyok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gáspár Laci,
Album címe: Nélküled semmi vagyok
Kiadás éve: 2010
Nem akarok várni

Zeneszerzők:
Johnny K. Palmer,
Szövegírók:
Gáspár Laci,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nem kérdés

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: És mégis forog a föld
Kiadás éve: 2007
Sosem vagy egyedül

Zeneszerzők:
Kiss Gábor,
Szövegírók:
Orbán Tamás,
Album címe: Hagyd meg nekem a dalt
Kiadás éve: 2004
Soul bent egy dal

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: És mégis forog a föld
Kiadás éve: 2007
Száz év egy éj

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: És mégis forog a föld
Kiadás éve: 2007
Szeretlek én (Besame Mucho)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Consuelo Velazquez,
Album címe: Maradandók tisztelettel
Kiadás éve: 2007
Szivemmel láss

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Te vagy nekem...
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Tegnap lenn, holnap fenn
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Nélküled semmi vagyok
Kiadás éve: 2010
Tiszta fejjel

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Uram, oly szép vagy
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Gáspár Laci,
Album címe: Nélküled semmi vagyok
Kiadás éve: 2010
Változz meg!

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Nélküled semmi vagyok
Kiadás éve: 2010
Zene mindenhol

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Zene mindenhol RAP
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Bárhol jársz
Kiadás éve: 2005
Zene nélkül mit érek én

Zeneszerzők:
Máté Péter,
Szövegírók:
S. Nagy István,
Album címe: Maradandók tisztelettel
Kiadás éve: 2007


Dalszöveg beküldése
Hozzáadás a kedvencekhez













Hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2010-10-22 22:35:03
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
Mondjuk ez a dal mennyiben Gáspár dal?
Utolsó bejelentkezés:
2011-02-10 10:22:15
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
Nekem nagyon tetszik,de Carameltől ez az első jó szám sztem,amúgy ez akkora kicseszés hogy nem lehet e-mailt írni...
Utolsó bejelentkezés:
2011-03-11 18:51:29
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
Szijjasztok:) Valakinek nincs meg Gáspár Lacitól a Változz meg :D Mindenhol kerestük az osztálytársaimmal de nem találtuk :( Nagyon kéne nekünk.. Valki nem tudná elküldeni ?? E-mail címem: [*** moderálva ***] Előre is Köszönöm Szijjasztok
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
mickez!Pont caramelhez hasonlítod???Laci egyáltalán nem beképzelt,nem úgy ,mint Caramel,Pedig Lacinak lenne mire...
Utolsó bejelentkezés:
2007-12-07 22:34:04
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
eeer ez nem Varadi Roma Cafe majmolas ?.. "Bezárt kapukat hiába zörgetek" a kapukat döngetni szoktak, zörögni a haraszt szokott. De lehet ,hogy csak nekem fura.
Utolsó bejelentkezés:
2007-11-22 15:28:43
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
Hali...légyszi vki mondja meg honnan tudom letölteni ezt a számot, vagy vegyen fel msnre, és küldje át...címem: [*** moderálva ***] , előre is köszi:)
Utolsó bejelentkezés:
2010-12-09 20:09:31
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
Csak úgy szólok, hogy én nemrég találkoztam Lacival, és beszélgettem vele, de egyátalán nem flegma, majd akkor kritizáljatok, ha ti is találkoztatok vele!
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
lehet hogy megváltozott az "imidzse" de az nem azt jelenti hogy szar hangja van! én elöbb tükörbe néznék aztán kritizálnék! sytrus te meg: ha zenész van és szar a hangod akkor ne állj! õneki jó hangja van és kész! sok az irigy ez a baj! na csa kennyit akartam ! páska
Utolsó bejelentkezés:
2008-09-29 19:23:10
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
Ahogy az imidzse megváltozott,azzal egyutt túl nagy lett az arca a manusnak.Kicsit talán szerényebbre vehetné a figurát,kb.úgy mint pl.Caramell/hogy stilusnál maradjunk/
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
Hát szerintem Ákos és Gáspár Laci két külön világ azt össze hasónlítani nem lehet ha igazán szeretnéd a józenét akkor nem is hoztad volna Ákos pl-ját mert ákos az egy egyedi ember és Gáspár laci is az csak épp nem olyan mint ákos de ez nem azt jelenti hogy nem jó mert igen is van tehetsége a zeneéhez és az a lényeg hogy élvezze amit csinál ez (sytrus)- véleményéhez szól
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
hm. zenész vagyok, nem énekes. ha nem tudok énekelni, nem állok ki a világ elé. Ilyen egyszerû. Hallgasd meg pl. Ákost, esetleg egy-két Queen nóta után nyomd be ezt, és borzadj el. Nem bonyolult a képlet.
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
sytrus hát meghallgatnálak,hogy tudsz énekelniés nem kéne megszólni másokat.
Utolsó bejelentkezés:
2009-08-04 08:53:42
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
sytrus: Írjál jobbat!
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Gáspár Laci" előadóról:
Ismét egy Galilei-dal... Megértem, hogy a popszakmában a zenei igényesség az utolsó szinten áll, de ez a nóta ez odaüt mindennek. A szövegnél márcsak az emberke hangja katasztrofálisabb...a masteringrõl inkább nem is szólok:)