Hien

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 35049 alkalommal

Bemutatás:

Nguyen Thanh Hien (Budapest, 1994. március 6.) vietnami származású magyar énekesnő, a Megasztár negyedik szériájának 6. helyezettje.

forrás: Wikipédia

Biográfia:

Nguyen Thanh Hien már kisgyermek korában is nagy érdeklődést mutatott a zene iránt. 2000–2006 között a soproni Lackner Kristóf Általános Iskolában tanult ahol a hagyományos tantárgyak mellett hegedű-, zongora- és énekórákon is részt vett. 2006–2009 között a soproni Széchenyi István Gimnázium tanulója volt, de a zenei karrierjére tekintve családjával Budapestre költöztek, ahol az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában folytatja középiskolai tanulmányait. 2008-ban jelentkezett a TV2 zenei tehetségkutató műsorába, a Megasztárba. Az előválogatókon minden alkalommal meggyőzte a szakmai zsűrit produkcióival így bejutott a 15-ös döntőbe, ahol már élőben énekelhetett a televízióban. Ezt követően több alkalommal továbbjutott a tematikus döntőkön, de végül az 5. döntőben kiesett és így a 6. helyen végzett. A tehetségkutató után Hien leszerződött a Tom-Tom Recordshoz. 2009. július 22-én jelent meg Hien első videoklipje, melyet a Túl szép című dalához forgattak. A videoklip egy greenbox technikával készült image-klip, ami azt jelenti, hogy a klipnek nincs története, csak a látványra és a dalra koncentrálnak benne. A szám sikeres lett Magyarországon, az első számú magyar zenecsatorna, a VIVA TV slágerlistáján, a VIVA Charton elérte a 3. helyet és több híres videómegosztó portálon milliós nézettséget ért el. 2009. november 10-én megjelent az első albuma Játék az egész címmel. Az albumon 12 dal, a Valami történt című dal zongoraverziója és a Túl szép című dal remix-verziója található, amelyek többségében, R&B, Pop és Dance stílusú dalok hallhatok. Az albumon egy duett is hallható, a Tudom jól című dal, amelyet Hien SP-vel énekel. Az album 2010. március 3-án felkerült a MAHASZ albumeladási listájának 23. helyére. 2010. március 11-én jelent meg Hien második videoklipje, amely az album címadó dalához, a Játék az egészhez készült. A klipben egy történet játszódik le. A klipben Hien egy bérgyilkosnőt alakít, aki teljesít egy megbízást, de a klip végére kiderül, hogy az egész csak egy videojáték volt. 2010. június 17-én tizedik alkalommal rendezték meg a minden eddiginél látványosabb VIVA Comet gálát,ahol Hien is fellépett. A legjobb videoklip kategóriában szakmai zsűri döntött, Bajkov Valentin és Nánási Pál alkotása, a Túl szép nyerte a VIVA díját ebben az évben. Az énekesnő szüleit 2010-ben embercsempészet vádjával letartóztatták, apja előzetesben, anyja házi őrizetben várja a további fejleményeket. Hien bátyja is gyanúba keveredett, előzetes letartóztatásba került: a vád szerint három alkalommal csempészett ázsiaiakat az országba. forrás: Wikipédia

Albumok:

Hien dalszövegek (26 db):

A mese rólad szól

A szived elrejtem

Árnyék és a fény

Érted sír a felhő

Fogd a kezem

Játék az egész

Légy Te a kérdés

Legyen ünnep

Let me go

Lullaby

Ne fordulj vissza
Dalok.hu - Hien - Ne fordulj vissza mp3 letöltése

Nem leszek ma egyedül

No More

Not Livin in Yesterday

Show me

Sweet Talk

The Way I Do

Tudom jól ( feat. SP)

Túl szép

Ugye hívsz?

Valami történt…

who matter

Who Matters

Who Matters


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Anciigirl Hozzászólás ideje: 2012-08-06 21:36:20

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-12 00:11:17

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

vki nem tudja, hogy hol találom hien let me go című számának a szövegért??

vigreni Hozzászólás ideje: 2011-08-30 11:21:06

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-18 19:26:19

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

kedves Dna, te romaniaban elsz, mert en igen es az ,h ''dna'' azt jelenti romanul hogy doamna, leforditva :az asszony

Dna Hozzászólás ideje: 2011-02-13 15:20:17

Utolsó bejelentkezés:
2015-03-05 19:41:14

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

tökéletes...ennyi!olyan meseszép szám!

SPfangirl888 Hozzászólás ideje: 2010-12-20 15:26:25

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-23 19:53:55

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

ez legjobb száma.:) (original version). am láttátok az új haját??? nagyon borzalmas.:(

Lolika11 Hozzászólás ideje: 2010-10-03 09:50:50

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-10 21:39:49

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

áhh nagyon jók a számai ... nekem a kedwence <3 :)

Bia96 Hozzászólás ideje: 2010-08-29 17:39:50

Utolsó bejelentkezés:
2013-11-01 13:46:59

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Nagyon szép ez a szám!Jobb mint a normál verzió!

!!!Shakira!!! Hozzászólás ideje: 2010-08-02 11:49:55

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-30 21:34:21

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

BRAVO Hien

skate-girl29 Hozzászólás ideje: 2010-07-31 13:45:56

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-14 21:41:52

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

nekem egyedül ez a száma tetszik de a hangját imádom a csajnak

Mirtiill Hozzászólás ideje: 2010-06-01 18:07:12

Utolsó bejelentkezés:
2013-11-30 10:37:58

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Én a legjobban ezt a számot szeretem, de a többit is szívesen hallgatom. Ezen kívül az összes dala is tetszik :)

bahu.ency Hozzászólás ideje: 2010-05-31 12:55:59

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-03 21:55:47

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Egész jó ez a szám (Tudom jól), de nézzétek meg a "klippet", össze van vágva a 2 előadó klipjeiből. :p

KDHl666 Hozzászólás ideje: 2010-05-02 07:19:08

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-05 14:53:32

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

szerintem ez egy tök jó szám, és nem értem miért fikázzák az emberek. ha vmi nem tetszik, el lehet húzni!

Ino - Chan Hozzászólás ideje: 2010-04-25 10:24:07

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-07 17:27:57

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

A szám is szar,a klipp is szar.Mit szerettek benne?

supergirl95 Hozzászólás ideje: 2010-04-24 18:30:24

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-07 13:32:54

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

én csak a játék az egész című számát szeretem:) de am naon jó énekes:D imádommm szercsóóh

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-04-21 19:31:25

Utolsó bejelentkezés:
2016-11-02 22:27:16

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Nagyon tehetséges ;) Csak így tovább ;))♥

ZOYE Hozzászólás ideje: 2010-03-30 14:32:05

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-22 16:37:36

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

szerintem is jó a szám sőt talán ez a legjobb száma a csajnak

Miss Avril Hozzászólás ideje: 2010-03-13 09:49:41

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-13 11:49:20

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

én szerintem jó ez a szám.szoktam énekelgetni itthon.:P

csibi95 Hozzászólás ideje: 2010-01-30 16:03:29

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-21 19:16:11

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

sztem nagyon szar a szám és hien is

Lucuska09 Hozzászólás ideje: 2009-12-05 17:18:37

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-04 19:31:34

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

bocsi az üresért.. a címe : Tudom jól . de gondolom már rákerestél.. :) jah és rajta van sp új albumán is meg Hien-én is szal tök szupcsi :P xD am sp új albuma nagyon szupi(L)

Lucuska09 Hozzászólás ideje: 2009-12-05 17:12:54

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-04 19:31:34

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

diána22 Hozzászólás ideje: 2009-12-02 16:39:15

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-02 17:37:52

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Télleg van közös Száma SP-val???Két klassz énekes!!Mi a a cime??Lécci ird le!!Köszii!

Lucuska09 Hozzászólás ideje: 2009-11-27 16:40:07

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-04 19:31:34

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Hallottátok a közös számát SP-vel?? :P

zagoany Hozzászólás ideje: 2009-11-22 16:56:15

Utolsó bejelentkezés:
2015-10-10 10:57:37

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

és a legjobb barátnőm Hien és nem engedem h kigúnyolják

zagoany Hozzászólás ideje: 2009-11-22 16:55:31

Utolsó bejelentkezés:
2015-10-10 10:57:37

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

már ne haragudjtok de ez a szám naon klassz és aki azt mondja h nem az egy tulok, paraszt

K_i_n_g_a Hozzászólás ideje: 2009-11-22 16:48:56

Utolsó bejelentkezés:
2015-08-16 00:10:51

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

ilyen szöveget ki tud kitalálni?kreatív az illető hajráO_O

mona_-1010 Hozzászólás ideje: 2009-11-21 15:29:59

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-21 16:27:30

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

:D

mona_-1010 Hozzászólás ideje: 2009-11-21 15:29:20

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-21 16:27:30

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

innácska Hozzászólás ideje: 2009-11-12 16:51:57

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-12 16:51:21

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

nagyon sssssszzzzzzzar

matyinos Hozzászólás ideje: 2009-11-11 19:32:17

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-07 18:48:58

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Ennek van még ilyen jó száma?

diána22 Hozzászólás ideje: 2009-11-11 18:44:12

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-02 17:37:52

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Sorry de én nem leszek fétékeny mert csaj vok xĐ!AM meg naon jóó szám!!Találkozni akarok Hiennel!!

zolika1 Hozzászólás ideje: 2009-11-06 16:46:31

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-04 10:01:10

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Szerintem is jó a szám. A szöveg is jó. Nekem bejön. A csajba bele vagyok ZÚGVA mert nagyon szép. Ja és nem nagyszájú mert én már találkoztam vele. Egy fekete szemüveg,fekete póló,fekete nadrág és fekete cipő. Aztán pedig beszélgettünk. Azt mondta nekem,hogy mennyek vele és elmentem vele fagyizni és közbe beszéltem vele. Aztán meg MAJD NEM MEGCSÓKÓLT. Mondtam neki,hogy lehet,hogy majd máskor is találkozunk. Az apám dolgozott akkor az anyám meg el ment Sopronra ahol van Hien meg én is. A két nővérem otthon maradt az öcsémmel. A mamám meg a papám is velük voldtak. Puszi mindenkinek. És az aki ezt az üzenetet olvassa az nagyon féltékeny lesz én már látom.

Leányzó Anna Hozzászólás ideje: 2009-11-01 11:13:20

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-10 10:22:15

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

a szája is elvan csúszva egyre gagyibbnak tartom:(

Leányzó Anna Hozzászólás ideje: 2009-11-01 11:10:49

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-10 10:22:15

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

nekem is tetszik a dal,de a szövege...XD

evilé Hozzászólás ideje: 2009-10-18 17:15:13

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-12 20:25:05

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

királyszám bár a szöveg tényleg naon csöves xd

diána22 Hozzászólás ideje: 2009-09-27 08:18:08

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-02 17:37:52

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Nekem a fülhalgatós része nem annyira tetszik a klipből de am naon jóó szám ... illik Hienhez

diána22 Hozzászólás ideje: 2009-09-27 08:12:58

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-02 17:37:52

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Sztem jó a zám, már kivüről tudom!De ki kéna javítani a szöveget!A szám t.k jó!

timicicus Hozzászólás ideje: 2009-09-22 16:18:47

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-03 13:10:24

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Nem tom, h ki vette észre...de ez a szöveg naon el van tolva.egyáltalán nem helyes a szöveg.én ki szeretném javitani,de nincs engedélyezve...

w300i Hozzászólás ideje: 2009-09-19 15:26:27

Utolsó bejelentkezés:
2015-10-29 01:16:06

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Sztem is nagyon jó, bár ez a szöveg kicsit csöves. De imádom!

timicicus Hozzászólás ideje: 2009-09-14 17:03:46

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-03 13:10:24

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

szerintem naon jó ez a szám,meg jó a klipp is...ügyes a kiscsaj.

cica1995 Hozzászólás ideje: 2009-09-08 16:11:39

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-13 21:41:57

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Qurvq jó ez a szám

dorcika222 Hozzászólás ideje: 2009-09-07 16:48:38

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-29 19:53:53

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

nekem bejön ez a szám csak először nem értettem!!

Leila97 Hozzászólás ideje: 2009-08-31 11:12:50

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-31 13:06:32

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

A szöveg nem pontos!! De én is nagyon imádom ezt a számot!!.. (: És én is vágom kívűlről.. :D

tiki1559 Hozzászólás ideje: 2009-08-25 12:36:01

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-20 11:29:46

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Imádom ezt a számot és kívőről fúlyom!De a szöveg tényleg nem pontos.

acm13 Hozzászólás ideje: 2009-08-17 08:00:15

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-17 09:48:14

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Szerintem tök jó ez a szám és a dalszövege is. Először nem értettem a sütis részt, de azt hiszem, most már kapisgálom. Illik is ehhez a kiscsajhoz.

princesss01 Hozzászólás ideje: 2009-08-16 14:48:50

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-22 19:41:41

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Nem tom kiirta ezt a szöveget de nagyon elrontotta nem is az eredeti:S de a számot szeretem;)

N.I.K.I Hozzászólás ideje: 2009-08-12 22:24:03

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-14 16:09:18

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Nekem nagyon bejön ez a szám ! :D

RollR Hozzászólás ideje: 2009-08-10 14:29:53

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-25 16:34:07

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Szerintem teljesen jó a szövege, olvasd el tüzetesebben, van benne egy-két csavar. :)

Cuncika Baba Hozzászólás ideje: 2009-08-08 21:04:08

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-22 14:44:20

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Imádom <3

LadyMel Hozzászólás ideje: 2009-08-05 09:08:05

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-20 11:06:06

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Én is nagyon szeretem! Csak kicsit értelmetlen a szövege!:S

Lucuska09 Hozzászólás ideje: 2009-08-04 12:05:27

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-04 19:31:34

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

sztem is nagyon jó szám!!!(L)

izuska98 Hozzászólás ideje: 2009-08-04 06:58:58

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-08 20:00:26

Véleménye a(z) "Hien" előadóról:

Nagyon jó szám. Már ez a kedvencem egy nap vagy 20 eléneklem:)

© 2016 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább