Kávészünet
Bemutatás:
Biográfia:
Kicsivel később a kollégiumi diákok számára műsort adtak, és ennek
sikerén felbuzdulva más kollégiumokban, iskolákban is felléptek
megzenésített verseikkel, ahol nagyon jó fogadtatásban részesültek.
Ezután versenyekre, tehetségkutatókra jelentkeztek, és
rendszerint kiemelkedő eredményeket értek el. Saját számokat is előadtak
néha, de elsősorban a versekre fektették a hangsúlyt, melyeket mindig
közösen választottak ki. Ekkor még nem volt neve a duónak, a
Kávészünet nevet a Csillag Születik című tehetségkutató műsorra való
jelentkezéskor találták ki. A név abból ered, hogy az általuk előadott
zene kellemes, megnyugtató, épp egy kávé elszürcsöléséhez
ideális. A műsor ideje alatt és után jelentősen megnőtt a felkérések
száma, azóta kávézókba, éttermekbe, ünnepi eseményekre járnak egy szál
akusztikus gitárral, de fesztiválokon, klubokban is lehet velük
találkozni, ahol nagyobb zenekari felállással szoktak
koncertet adni.
A két fiatal számára fontossá vált, hogy mások is megszeressék az
irodalmat, így iskolákba járnak rendhagyó irodalom órákat tartani, ezzel
népszerűsítve a verseket az erre egyébként kevésbé nyitott tanulók
számára is. Így tevékenységük nemcsak szórakoztató jellegű,
hanem kulturális szempontból is fontos szerepet kap.
Forrás: Hivatalos oldal
Tagok:
ének
ének, gitár
Albumok:
Kávészünet dalszövegek:
75. szonett
Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
William Shakespeare,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A cinege cipője
Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Móra Ferenc,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A madár fiaihoz
Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Tompa Mihály,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A Reményhez
Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Csokonai Vitéz Mihály,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Anyám fekete rózsa

Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Csoóri Sándor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Az öntelt oroszlán
Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Juhász Magda,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Békabúcsúztató

Zeneszerzők:
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Kányádi Sándor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Csonka vers

Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Hollós Korvin Lajos,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
De jó lenne

Zeneszerzők:
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Juhász Magda,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
E-mail

Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Varró Dániel,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Éjszaka

Zeneszerzők:
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Radnóti Miklós,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Esik a hó
Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Szabó Lőrinc,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Füstbe ment terv

Zeneszerzők:
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Petőfi Sándor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hol vagyok?

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Keresek valakit

Zeneszerzők:
Popovics György,
Szövegírók:
József Attila,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kint megremeg
Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Mihail Eminescu,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Laurához

Zeneszerzők:
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Vörösmarty Mihály,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Lecke

Zeneszerzők:
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Karinthy Frigyes,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mama

Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
József Attila,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mosoly

Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Ábrányi Emil,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Négysoros
Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Francois Villon,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nosztalgia

Zeneszerzők:
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Márai Sándor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nyár és tél közt
Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Zelk Zoltán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Párizsban járt az ősz

Zeneszerzők:
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Ady Endre,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Pocakos lány

Zeneszerzők:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Popovics György,
Németh Ferenc,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szerelem?

Zeneszerzők:
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Juhász Gyula,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Üllői úti fák

Zeneszerzők:
Németh Ferenc,
Szövegírók:
Kosztolányi Dezső,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!

Dalszöveg beküldése
Hozzáadás a kedvencekhez













Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2012-07-30 19:28:31
Véleménye a(z) "Kávészünet" előadóról:
Imááádom!! :)
Utolsó bejelentkezés:
2011-06-05 11:52:22
Véleménye a(z) "Kávészünet" előadóról:
nekem nagyon tetszik ez a vers. baró!!!!!!!!!!!!!