Lakat - A titkok őrzője - Érzelmek fogságában

Nem akarok, de muszáj sírnom,

Ezt a verset is a Te tolladdal írom.

Közben magam előtt látom a könnyes arcodat,

S ahogy a szívedet miattam a tűzbe tartod.



Hisz fontos vagy számomra bármit is mondok,

S bár nem tudod, de Rólad verseket ontok.

De eltitkolom hisz bánt, hogy nem kellek,

Vagy csak rosszul látom, hogy nem érdekellek?



Hidd el, hogy nekem jobban fáj a hiányod,

Mint ahogy Te, a leveleim várod.

És máig hiszem, mellettem, lenne a helyed,

S bár tudnád hányszor foglaltam imába neved.



Már magam sem értem mi történik velem,

Sokáig bevallani se mertem, hogy szerelem.

De ma már mindenben Téged kereslek,

S világgá kürtölöm, ha kell, hogy: SZERETLEK!



Hisz tudtodon kívül is tanítottál engem,

Általad érzem, hogy jobb ember lettem.

És fogtad a kezem a legnagyobb bajban,

Csillagos éjjelen vagy deres hajnalban.



Most zokogástól remeg itt a kezem,

Már nem okoskodok, nem ítélkezem.

Nem akarok mást csak meghalni érted,

Szeretlek Te őrült, vagy mi van, nem érted?



Remélni tudom csak, hogy itt maradsz velem,

Szerelmet jelét a szívemben viselem.

S csak kérni tudom, hogy mellettem tarts ki,

Még senkit sem szerettem ennyire Marcsi!





„ Néha van úgy, hogy bizonyos dolgokat nem tudunk szavakkal megértetni, ezért fájdalommal kell kifejeznünk…”



(A titkok őrzője)