Lakat - A titkok őrzője - Semmiért egészen

Sosem említeném magam Adyval egy lapon,

Vers születik mégis-e Szerdai napon.

Küzdenek egymással bennem a rímpárok,

Ha rám ront az ihlet mindig így járok.



Ülök és várom, hogy mi jut eszembe,

Voltam ma vonaton, ágyban s Debrecenbe.

Vonaton utazom most is haza éppen,

De rám tört az ihlet tanulságképpen.



Hisz amikor írok, új világba juttat,

Bármi feszít belül, ez mindig megnyugtat.

Nem másoknak írok, csakis önös célból,

Hisz emberből vagyok, nem rideg acélból.



S bár megesett az is, hogy verset írtak rólam,

Nekem ilyenkor zokogott a tollam.

Hisz ki értené igazán mindegyik szavam,

Ha nem csakis én, hogyha nem én magam.



Így is elég baj, hogy élek-e csúf testben,

És ha beledöglök sem leszek Hugh Jackman.

Bár mondják, hogy a szépség belülről fakad,

Hát akkor ilyen fejjel érvényesítsd magad.



S bár eredeti vagyok rám semmit sem varrtak,

De ha nem szép a külsőd, csak átnéznek rajtad.

Elvárja a világ, hogy mérgezd a lelked,

És írhatok én is, akárhány verset.



Rég nem az a fontos, mit őrzők belül,

Hisz minden bűn a divatban nemesül.

Az emberek meg csak némán nyelnek,

Hát kit érdekelnek, így a szép versek?



Most is itt gubbasztok rímekre vadászva,

Talpig izgatottan az ihletben ázva.

De nem kívánom Neked soha ezt az érzést,

A közöny sebei általi csúfos elvérzést.



Hisz semmi sem izgat Téged manapság,

Az életed csupán egy észrevétlen rabság.

Megmentelek Téged csak kicsit még tarts ki,

Él bennem a béke, mert erőt ad Marcsi.



Én leszek a bajodra a hatásos fegyver,

Ha már Téged is undorít a sok közönyös ember.

Ha már Téged is borzaszt, mi az utcán folyik,

Ha megfélemlítenek a hírekben a sztorik.



Látom nem kímél már Téged sem az állam,

Itt merhetsz bátran sírni, gyere itt a vállam.

Rátalálsz majd magadban a csend évében,

És rájössz, hogy hazudtak, eddig a tévében.



Hát, ennyi volt a vers, befejezem máris,

Néma lett és olyan instrumentális.

Az életem adtam a semmiért egészen,

De volt-e értelme, amiért elégtem?