Siménfalvy Ágota

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 9314 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Siménfalvy Ágota (Budapest, 1976. június 11. ) magyar színésznő.
Édesapja: Siménfalvy Lajos színművész volt, akinek nagybátyja pedig a számos filmből jól ismert színművész, Siménfalvy Sándor volt.

Siménfalvy Ágota 6 éves kora óta (1982) tagja a Magyar Rádió Gyermekkórusának. 8 éves korától (1984) Igaz Lucy tanodájában táncolt, ahol balett, jazz-balett, stepp, színpadi tánc képzést kapott. Ezután a Lakner Lívia által vezetett Guttenberg Gyermekszínházba került; itt 3 évig szerepelt gyerekdarabokban.

Középiskolai tanulmányait a Városmajori Gimnáziumban végezte 1990-1994 között. A gimnázium színjátszó körének egyik előadásával szerepel az Országos Diákszínjátszó fesztiválon, így kerül a Pinceszínház 1994-1995 akkor alakuló társulatának növendékei közé. Ezután felvételt nyer az Operett színház stúdiójába 1995-1997, Mikolay László osztályába, első nagy-színpadi szerepe, Dobostorta című operettben volt. Egy válogatás során megkapja a Veszprémi Petőfi Színház West Side Storyjának Anitáját, Vándorfi László rendezésében. 1997-ben Felvételt nyer a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett- musical szakára, Szirtes Tamás és Léner Péter osztályába.

Az egyetem után a Budapesti Operettszínházba szerződött, amelynek azóta is tagja. Tagja a Budapesti Operett Színház tagjaiból alakult Operett Angyalai formációnak.( További tagok: Szinetár Dóra, Janza Kata, Kékkovács Mara).3 évig forgatott a TV2 Jóban-rosszban című sorozatában ( Székács Irén; aneszteziológus/altatóorvos ), 2007-től az M1 M.O.M. Musical-operett magazin háziasszonya, műsor-vezetője.

2009 novemberében Farkas Gábor Gábriellel közösen nekik szóló albumot adott ki. Az Örökre szépek - Mese és Rajzfilm slágerek című CD-n.

A művésznő pályájának új szakaszába lép a 2010-es évben. Ugyanis 2010-ben megjelenik új CD-je Ébred valami a szívemben címmel! Az albumon a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek olyan kultikus poplegendák dalai halhatóak a mai kornak és hangzásigénynek maximálisan megfelelő feldolgozásban, mint például Kovács Kati vagy Cserháti Zsuzsa.

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább