Perczel - Utazás

Meguntam a valóságot, a kétszínű képmutatást,
Elindultam a bőröndömmel, hogy találjak valami mást
Magammal viszem mi életben tart, börtönömből minden kincset,
Ennyi maradt, szívem törött, látod másom nincsen!

Indulás előtt a boldogság álarcát magamra öltöm,
Feneketlen a bőröndöm én mégis teletöltöm,
Megragadom és bedobom a szakadt madzagon lógó napokat,
A verőfényes hangzavart, a szökött illúziókat

Refr.: Nekem mennem kell!
Ha hív a végtelen, ott a végzetem
Nekem mennem kell!
Itt a két kezem, nincsen félelem

Füstös bárok édes ízét, álomtavak ködös vizét,
Meztelen hajnalok mámorát, édes bor bódító zamatát,
Bárányfelhők könnyed táncát, tompa cipők koppanását,
Gyermeki meztelenséget, s a léleknek jóleső ürességet

Minden mi fontos benne van hát lezárom, mint a múltam,
Elindulok, utam látom, a végén vár az én világom,
Szárnyat bont a Nap sugara, arany utat seper tova,
Lét megszűnik, idő rebben, ott vagyok már a végtelenben

Refr.: Nekem mennem kell!
Ha hív a végtelen, ott a végzetem,
Nekem mennem kell!
Itt a két kezem, nincsen félelem,
Nekem mennem kell!
Tele a lég velem, utazom szüntelen,
Nekem mennem kell!
Mert hív a végtelen, hív a végtelen