Kistópart utca

Zenei irányzat: modern thrash/groove metal
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 9249 alkalommal

Bemutatás:

A zenekar gyökerei 2007-ig nyúlnak vissza, mikor is az alapító tagok szolid alkoholos befolyásoltság alatt összeültek megnézni a lakótelep egyetlen színes tévéjén a Szomszédok 56834.-ik részét. Etus Trabantjának már-már pszichedelikus, monoton berregése indított el olyan folyamatokat az agyukban, melyek hatására dalszerzésre adták fejüket. Az elmúlt éveket ezzel, illetve a fentebb említett teleregény kultuszának építésével töltötték, szigorúan követve a poszt-apokaliptikus, szocreál thrash metálnak a csirkefarhát mindenkori árához alkalmazkodó íratlan szabályait.

Biográfia:

2007. decemberében kezdtek együtt zenélni baráti alapon, hamar megtalálták a közös hangot zenei értelemben is, kialakítva egy reményeik szerint egyedi, rájuk jellemző hangot (nem tudnak elég hálásak lenni az ebben közreműködő gabonacseppfolyósító manufaktúráknak..). Út közben történt egy-két változás, ami főleg a négyhúros szekciót érintette, illetve volt egy énekescseréjük is, míg kialakult a jelenlegi felállás.
Néhány 'kötelező' feldolgozástól eltekintve inkább saját agyszüleményeik muzikális manifesztációjára törekedtek már a kezdetektől fogva, ez a mai napig így van.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább