Kalmus József

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Artisjus hiteles adatok
Megtekintve: Ma 3, összesen 17016 alkalommal

Bemutatás:

ének, szaxofon, dob

Biográfia:

Főbb állomások a zenei pályán: 1972: Ki? Mit? Tud? Országos középdöntő 1972: Táncdalfesztiválon önálló előadó, ahol a Bágya-Szécsi "Féltéknység" c. dalát adja elő. 1972 őszén a megalakuló és később rendkívüli népszerűséget élvező "M7" popegyüttes alapító tagja. (Az "M7" itthon és külföldön olykor Zalatnay Saroltával is turnézik.) Az "M7" 1979 után már kevésbé működik. 1981: Oxigén nevű formációval Skandináviában ún. vendéglátós alkalmazásban zenél mint énekes, szaxofonos '83-ig. (A honvágy hajtja haza.) 1983 őszén megalakul Magyarország első és talán egyetlen "New Romantic" stílusú együttese, melyben szerzőként is közreműködik. Ezzel az együttessel lemezt készítenek "Rabolj el!" címen 1985-ben. A Nino együttes úgy dönt, hogy '87-ben vendéglátózásra cserélik az itthoni bizonytalan kilátásokat. Pár hónap után rájönnek, az együttműködés továbbiakban nem működik. 1990: tagja lesz a "Cosmos Factory" nevű formációnak, amely szintén Skandináv területen működik, mint utánjátszó zenekar. '92-ben hazatér és egy véletlen telefonbeszélgetés kapcsán Felkai Miklóstól, az ismert blues-rock gitárostól meghívást kap Felkai éppen élülő blues-rock együttesébe, ahol Cream, Clapton, Hendrix és Santana számok feldolgozásait játsszák fesztiválokon, rock- és blues-kocsmákban. A formáció 1997-ig "Felkai Blues Brothers" néven működött. Tekintettel arra, hogy a "blues" szó némileg kötelezettséget jelentett az együttes stílusát illetően és így kevésbé lehetett szabadon csatangolni a különböző stílusok között, Felkai az együttessel egyetértésben úgy dönt, nevet változtat a zenei szabadság kiteljesedése érdekében. 1997-től napjainkig a formáció a "Felkai Jam" nevet viseli, ahol Kalmus József az énekes. Egyebek: Kedvencek (a felsorolás rendezettségének és teljességének igénye nélkül): Toto, Mr. Mister, Jimi Hendrix, Stevie Winwood, Police, Joni Mitchel, Journey, Steve Perry, Steely Dan, Donald Fagin, Dreamtheater, King's-X, Mother's Finest, Cream, Clapton, Steve Lukather, Weather Report, Machavisnu, Steps Ahead, George Duke, Yes, stb., Vivaldi, Stravinsky, Bartók, és minden más, mely képes katartikus hatást kiváltani. Hobby: kerékpározás, korcsolyázás, paródia, főzés, zenehallgatás, túrázás.

Kalmus József dalszövegek (2 db):

Féltékenység

Féltékenység (Kalmus József)


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább