Nikson

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 18328 alkalommal

Bemutatás:

A Nikson zenekar 2005-ben alakult Győrben.

Biográfia:

Zenéjük több műfajból táplálkozik, de leginkább a punkrock / melodycore a jellemző. A zenekar 2007 januárjától koncertezik aktívan. Ebben az évben meghódították az ország nyugati régióját, majd 2008-ban a keleti országrész felé is nyitottak. Útjuk során folyamatos elismerésben részesültek, fellépéseik médiavisszhangja rendre pozitív. Ennek eredményeképpen felléphettek a 2007-es és 2008-as VOLT fesztiválokon és a 2008-as Rockmaraton fesztiválon. 2007 oszén egy német koncertszervezo iroda is felfigyelt a zenekarra, ennek köszönhetoen koncertet is adtak Berlinben. A következo év is folyamatos koncertezéssel telt, a tavasz folyamán több ausztriai koncerttel, felléphettek például többek közt az elso számú osztrák poppunk zenekar, a 3 Feet Smaller társaságában is. 2008 szeptemberében megjelent elsõ nagylemezük „So Far From Home” címmel a hazai Edge Records gondozásában, illetve az Egyesült Államokban a Bite Me Records kiadásában. A lemez fogadtatása a vártnál is jobban sikerült, ezt a több száz eladott lemez, és több mint 300 ezres internetes hallgatottság is bizonyítja. A lemez megnyitotta az utat a srácok számára a nemzetközi koncertezés felé. 2009 ismét mozgalmasan indult, hiszen az év elején olyan sztárokkal léphettek fel, mint a kanadai This is a Standoff vagy a szlovák Good Reason, továbbá részt vettek a Macskanadrág lemezbemutató turnén, mint vendég zenekar. Júniusban leforgatták elso videoklipjüket a „Stay With Me” címû dalhoz, õsszel pedig Skóciában népszerûsítették albumukat és Magyarország zenei hírnevét. Az év végén pedig kijöttek a „Blue Bird” címû kislemezzel. A zenekar tagjai sok-sok munkával, elhivatottsággal és odaadással próbálják segíteni a bandát mind a hazai, mind a nemzetközi hírnév felé. 2008-tól a budapesti Underground Store és a Famous Stars and Straps támogatását élvezik, 2009-tol a pedig a Magyarországra betöro Cocaine energiaital is támogatja oket. Fennállásuk során több ízben is szerepeltek a Bravo és IM tinimagazinok hasábjain, illetve az OFFLINE és CKM magazinban. Jelenleg a 2010-es év szervezése folyik, mely során a Nikson ismét bejárja Magyarországot, októberben angliai turnéra megy az ELITE TourBooking UK szervezésében, novemberben pedig Skandináviába látogat a LIVE WIRE Booking szervezésében. Ezen kívül tervben van még egy Németországi turné, illetve egy új videóklip felvétele a “Blue Bird” EP egyik dalához. De még nincs vége!

Forrás: mymusic.hu

Tagok:

Nikson dalszövegek (23 db):

A long way home

Another Day, Another Lie
Dalok.hu - Nikson - Another Day, Another Lie mp3 letöltése

Brand New Ways

Everydays
Dalok.hu - Nikson - Everydays mp3 letöltése

Gabriel's Song

I was thinking

Leaving

Life
Dalok.hu - Nikson - Life mp3 letöltése

Listen to the songs

Long way home

Lost my friend

Never Ended

Pain

Painful Words

Preachers Go To Hell

Rescue Me

Somewhere To Belong

Stay With Me

SuperBitch

Take me Back

Turning back

We're all angels

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2019 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
// //
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább
//