Arizóna zenekar

Zenei irányzat: Pop/Rock
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 7049 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

Zenekarunk 2009 januárjában alakult. Az első próbákon még feldolgozásokat játszottunk, de hamar tisztázódott bennünk a cél. Valami egyedit és különlegeset szerettünk volna alkotni. Ezután teljes erővel rááltunk a saját dalok írására. Az elmúlt néhány évben neves magyarországi zenekarok előzenekaraként léptünk fel, mint például: Bikini, Gringo Star, Zanzibár, Kiscsillag, Balázs Fecó és zenekara, de egyre többször töltjük ki a főzenekar szerepét is. Eddig két kislemezünk jelent meg, az első Gyúljanak a fények címet viseli, amely összefoglalja a zenekar kezdetétől készült dalokat. Erről a lemezről jelent meg első klipünk, Te vagy aki kell címmel. A lemezt követő koncertsorozat után új dalok írásába fogtunk, így született meg a második kislemez 2012-ben EP13 címmel, melyen 5 dal található. Az EP utáni koncertsorozat hatalmas lendületet adott ahhoz, hogy elkészítsük az első nagylemezünket, melynek címadó dala a Lélekzet. A korongon 11 dal található, érdekessége,hogy megtalálható rajta az Ördögi nász című dalunkra forgatott videóklip. Az összefogást, összetartozást és a békét, a Küzdelem a holnapért c. dalunkban és videóklipünkben fejezzük ki. A lemezen elismert előadók, művészek működtek közre. Lombos Márton, zeneszövegírónak köszönhetően az Új lapra és a Szürke és rózsaszín című dal is hatalmas sikernek örvend. Továbbá nagy örömmel dolgoztunk együtt Magyarország egyik legkeresettebb dobosával,Gerendás Dániellel, illetve Rozgonyi Péter hangmérnökkel. A Lélekzet turnét hatalmas sikerrel zártuk, koncertjeinket Magyarországon és Szlovákiában tánc show is színesíti. 2014 nyarán két versenyen is részt vettünk, Csopakon a „legszuggesztívabb produkció” díját Vikidál Gyulától vehettük át. Debrecenben a Vekeri fesztivál lájkversenyét több,mint 700 like-kal nyertük. A sikeres turné után a zenekar tovább folytatta a munkát. Most novemberben jelent meg a Lángolj című dal videóklipje, melyet Skrapits Erikkel, az egykori No Thanx zenekar énekesével készítettünk. Máris több rádiós illetve TV-s beszélgetésen vagyunk túl. Télen várható a következő klip, Szürke és rózsaszín megjelenése. 2015-ben terveink szerint egy újabb EP lemez lát napvilágot, új videóklip és rengeteg koncert várható.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább