Bon-Bon
Bemutatás:
Biográfia:
1997. június 30-án az Earth Wind & Fire előzenekaraként mutatkoztak be a Petőfi Csarnok színpadán. Ezt követően szinte évente jelentek meg lemezeik. 1998-ban Péter duettet énekelt Auth Csillával, a Féltelek a Color együttes I Fear for You című számának magyar átirata.
1999. november 12-én az Irigy Hónaljmirigy vendégeként 14 000 ember előtt léptek fel a Budapest Sportcsarnokban, majd felkérték őket az Európa Expressz című mozifilm főcím dalának megírására. (Gengszter dal) szeptember 20-án megjelent ötödik albumuk The Name Is Bond...Bon Bon címmel. A Sexepilem című feldolgozás daluk az év slágere lett, és ezzel átvehették első aranylemezüket.
2000. március 19-én telt házas lemezbemutató koncertet tartottak a Petőfi Csarnokban, melynek vendég művészei Auth Csilla, az Irigy Hónaljmirigy, és a United együttes voltak. Ugyanebben az évben megjelent hatodik albumuk, egy válogatáslemez Időutazás (1995-2000) címmel és meghívták őket a Hannoveri Világkiállításra.
2001-ben New Yorkban léptek fel, megjelent hetedik albumuk, az Irány a légió!, Péter pedig fellépett Freddy Mercury emlékkoncertjén. 2002 januárjában a Herendi Gábor, Valami Amerika című filmhez írtak főcímzenét. Az azonos című kislemezért megkapták a harmadik Aranylemezüket.
2003 tavaszán jelent meg nyolcadik lemezük, a 008. Részt vettek a Dalnokok Ligája című televíziós zenei játékban. Sztárvendégként lépnek fel Delhusa Gjon koncertjén és lemezbemutató koncert a Petőfi Csarnokban. A koncert vendégei: Best Of, Zanzibar, Fool Moon, Vujity Tvrtko Police Band. Még ugyanebben az évben Frei Tamással Dél-Afrikába, Szváziföldre utaztak. Szeptember végén pedig Ausztráliába utaztak koncertezni, az ott élő magyarok meghívásának eleget téve. Péter pedig fellépett Cserháti Zsuzsa emlékére rendezett koncerten.
2004-ben megjelent a kilencedik albumuk Kapod, amit látsz! címmel, amelyen Ganxsta Zolee és a Kartellel közös dalban énekelnek a barátságról. Péter fellépett Havasi Balázs koncertjén. Dalokat írtak Szűcs Judithnak, többek között a Van, amikor a szívnek hinned kell duettet. 2005-ben megírták a Péntek Esti Sztár főcím dalát. Május 28-án 10 éves jubileumi koncertet adtak a Műegyetem rakparton és egy felkérésre megírták a Keresed rég című drogellenes dalt.
2006. februárban főcímdalt írtak a Kútfejek című akció-vígjátékhoz és közreműködtek Nagy Tibor szerzői lemezén és feldolgozták a Főnyeremény című dalt. Fenyő Miklós vendégeként léptek fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Dupla élvezet címmel kiadták a 10 éves jubileumi koncert dupla lemezüket, amin a 25 koncertdal mellett megtalálható a Kútfejek és a Futok a széllel című stúdió felvétel is.
2007-ben elkészítik a Valami Amerika angol nyelvű változatát „Some Kinda Amerika” címmel. 3 dalt írtak Gesztesi Károly lemezére (Gyúrunk vazze, Altató, Kútfejek). A Krém című műsorban együtt léptek fel Balázs Klárival és Korda Györggyel. A Budapest Jazz Orchestrával közösen három Bon-Bon dal (Gengszter dal, Szabad a gazdag, Haverok, buli, szamba) big band-es változatát rögzítik, amelyeket a Jazzy Rádió játszott nagy sikerrel. Felléptek Patkó Béla (Kiki) előadói estjén a Müpában. Eközben elkészült a tizenegyedik lemezük, az All in, ami pár hét alatt bearanyozódott! A Cukipofa kislemez videoklipjében Szőke András szerepelt, akinek új, Bakkerman című filmjében játszottak és a főcímzenét is ők szerezték.
2008-ban megírták Erdőhegyi Briginek a Bizalom című dalt. Leforgatják a Varázsjel című daluk videoklipjét. Megjelenik a Bon-Bon Swing című album. Ezt egy nagy sikerű lemezbemutató koncert követi a Művészetek Palotájában, a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével.
2009 A Bon-Bon tagjai Ivannal közösen elindítják az Összhang dalt amihez klipet forgatnak a Corvinus Quartett közreműködésével. A Fonogram díjátadón jelölik a Legjobb szórakoztató album kategóriában a Swing című lemezüket. Fellépnek a Csináljuk a fesztivált magyar filmzenei fordulójában 3 filmslágerükkel. Auth Csilla új lemezére 2 dalt írnak.
2010 Megjelenik a 15 éves jubileumukat ünneplő Bon-Bon zenekar új lemeze Mindig úton címmel. Jubileumi koncert a Népligetben 2010.09.04-én a SzeptEmber Fest-en.
Forrás: Wikipédia
Tagok:
trombita
szóló gitár
Albumok:
1995
1999
2000
2001
2003
2004
2007
2008
Bon-Bon dalszövegek:
80 nap alatt...
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Irány a légió
Kiadás éve: 2001
A divat rabjai
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Irány a légió
Kiadás éve: 2001
A sexepilem

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Sláger Slágerek - '90-es évek
Kiadás éve: 2003
A vándor
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: The Name Is Bon...
Kiadás éve: 1999
Aki bújt, aki nem...
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: The Name Is Bon...
Kiadás éve: 1999
Álomgyár
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Kapod amit látsz
Kiadás éve: 2004
Amíg a zene szól
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Dupla élvezet / part1
Kiadás éve: 2006
Átlagos, gyönyörű nap
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Irány a légió
Kiadás éve: 2001
Az első karácsony

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapaszkodj meg!
Kiadás éve: 1995
Boldog Szülinapot!

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: 008
Kiadás éve: 2003
Bon-Bon rádió
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Irány a légió
Kiadás éve: 2001
Bújj hozzám

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
C'est La Vie
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Dupla élvezet / part1
Kiadás éve: 2006
Címlaplányok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Csak egy dal...
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: 008
Kiadás éve: 2003
Csillag vagy
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: All In
Kiadás éve: 2007
Én vagyok a király
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: Csak a holnapnak élek
Kiadás éve: 1997
Érezd magad jól!

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: Dupla élvezet / part2
Kiadás éve: 2006
Féktelen történet - Avagy a bestia teste
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Csak a holnapnak élek
Kiadás éve: 1997
Furcsa látomás
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapaszkodj meg!
Kiadás éve: 1995
Futok a széllel
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Dupla élvezet / part2
Kiadás éve: 2006
Függöny fel!
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Gengszterdal

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: Dupla élvezet / part1
Kiadás éve: 2006
Gyermekeimnek

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: 008
Kiadás éve: 2003
Hajnali átutazó
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Csak a holnapnak élek
Kiadás éve: 1997
Haverok, buli, szamba

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Dupla élvezet / part2
Kiadás éve: 2006
Hétvégi királylány
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: Csak a holnapnak élek
Kiadás éve: 1997
Hív a szabadság
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: Kapaszkodj meg!
Kiadás éve: 1995
Holnaptól

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Csak a holnapnak élek
Kiadás éve: 1997
Így van jól
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Csak a holnapnak élek
Kiadás éve: 1997
Indulnom kell...
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Csak a holnapnak élek
Kiadás éve: 1997
Irány a légió

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Irány a légió
Kiadás éve: 2001
Itt nincs kiút

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Játszd el!
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapaszkodj meg!
Kiadás éve: 1995
Jingle bell rock
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Swing
Kiadás éve: 2008
Jól vagyok

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: 008
Kiadás éve: 2003
Jöhet a folytatás
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: The Name Is Bon...
Kiadás éve: 1999
Kapod, amit látsz!
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapod amit látsz
Kiadás éve: 2004
Két lemezlovas
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: Irány a légió
Kiadás éve: 2001
Két tűz között
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapod amit látsz
Kiadás éve: 2004
Köszönöm, hogy vagy nekem

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Csak a holnapnak élek
Kiadás éve: 1997
Kövér dal
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Dupla élvezet / part1
Kiadás éve: 2006
Lazulj el!
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Leszállt az éj
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Maradok Így
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapod amit látsz
Kiadás éve: 2004
Megyek a Holdra

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Dupla élvezet / part1
Kiadás éve: 2006
Miért nem szól
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: The Name Is Bon...
Kiadás éve: 1999
Mindig úton
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Néha kell egy nap
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: The Name Is Bon...
Kiadás éve: 1999
Nekem ne magyarázd el!
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapod amit látsz
Kiadás éve: 2004
Nem kell más (csak szex és más semmi c.film.)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nem vagyunk mi angyalok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nyár éjjel
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapaszkodj meg!
Kiadás éve: 1995
Nyomororvos
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapaszkodj meg!
Kiadás éve: 1995
Örökre a szívedben

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Petróleumlámpa
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Időutazás 1995-2000
Kiadás éve: Keressük!
Pia olimpia

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Csak a holnapnak élek
Kiadás éve: 1997
Rabod vagyok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Irány a légió
Kiadás éve: 2001
Repül a léptem

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Rögtön végem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: All In
Kiadás éve: 2007
Sodor a szél
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapod amit látsz
Kiadás éve: 2004
Soha nem mondtam el

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Dupla élvezet / part2
Kiadás éve: 2006
Szabad a gazdag!

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Csak a holnapnak élek
Kiadás éve: 1997
Száguldás a nyárban
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapaszkodj meg!
Kiadás éve: 1995
Számlák, TV, szóda
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Dupla élvezet / part1
Kiadás éve: 2006
Szavazz rám!
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapod amit látsz
Kiadás éve: 2004
Száz dal
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Irány a légió
Kiadás éve: 2001
Szeress ahogy rég!
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Dupla élvezet / part1
Kiadás éve: 2006
Te vagy

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Irány a légió
Kiadás éve: 2001
Tele van a hócipőm
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Tengerpart és napsütés
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Csak a holnapnak élek
Kiadás éve: 1997
Tiszta Hawaii
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Túl vagyok rajtad
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: Dupla élvezet / part1
Kiadás éve: 2006
Túloldalon
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapaszkodj meg!
Kiadás éve: 1995
Úgy szeretnék!
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapod amit látsz
Kiadás éve: 2004
Utolsó dal
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Vágyom rád!
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapaszkodj meg!
Kiadás éve: 1995
Valami Amerika

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: 008
Kiadás éve: 2003
Válassz engem

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Dupla élvezet / part1
Kiadás éve: 2006
Van amikor a szívnek hinned kell
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kapod amit látsz
Kiadás éve: 2004
Van még egy hely
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Váratlan vendég
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: 008
Kiadás éve: 2003
Varázsjel

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Török Tamás,
Album címe: All In
Kiadás éve: 2007
Világszám
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: The Name Is Bon...
Kiadás éve: 1999
Viva Espana

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Duba Gábor,
Album címe: Dupla élvezet / part2
Kiadás éve: 2006

Dalszöveg beküldése
Hozzáadás a kedvencekhez





















Hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2010-07-04 12:44:25
Véleménye a(z) "Bon-Bon" előadóról:
szerenád.:)
Utolsó bejelentkezés:
2010-06-25 18:41:16
Véleménye a(z) "Bon-Bon" előadóról:
Nekem ez nagyon bejön ez a szám!!!
Utolsó bejelentkezés:
2011-08-31 08:29:40
Véleménye a(z) "Bon-Bon" előadóról:
Egész jó ez a szám... Erre ballagtam. :)
Utolsó bejelentkezés:
2009-04-17 11:39:54
Véleménye a(z) "Bon-Bon" előadóról:
bon-bon.lapunk.hu
Utolsó bejelentkezés:
2009-10-06 09:15:09
Véleménye a(z) "Bon-Bon" előadóról:
összesen 10182 alkalommal huh nem is gondoltam volna h enyire sikeres lesz:D
Utolsó bejelentkezés:
2011-09-06 21:20:38
Véleménye a(z) "Bon-Bon" előadóról:
Sziasztok! Nincs meg valakinek a Válassz engem és A szexepilem c. szám? Akinek meglenne, kérem vegyen fel msn-re: [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2009-10-31 14:34:17
Véleménye a(z) "Bon-Bon" előadóról:
Ha valakinek meg van a Lazulj el!című szám legyen szíves [*** moderálva ***] Fontos Lenne!
Utolsó bejelentkezés:
2008-05-25 10:35:17
Véleménye a(z) "Bon-Bon" előadóról:
Sziasztok! Nincs meg véletlenül valakinek a Kútfejek filmbúl a Hey you! című szám? Már nagyon régóta keresem, de sehol sem találom, a www.kutfejek.hu-n meg nem lehet letölteni. :( Ha véletlenül megvan valakinek, akkor elküldené nekem: [*** moderálva ***] Előre is nagyon szépen köszönöm!
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Bon-Bon" előadóról:
helló olvassátok el ezt popblog.blog.hu /2007/10/29/egy_kis_bon_bon_a_szokevel
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Bon-Bon" előadóról:
Nem errõl szeretnék beszélni hanem arról hogy megtudok szerezni bármilyen dal szöveget csak nem tom hogy melyiket küldjem be magukhoz mert sok szöveg van már kérem írják meg nekem hogy milyen szöveg kéne és beküldöm önöknek köszönöm!