Turn Of Mind

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 4366 alkalommal

Bemutatás:

Turn Of Mind zenekar

Biográfia:

A 2006 januárjában megalakuló hattagú együttes a kezdeti tagcserék után még ezen év őszén rögzítette első EP-jét „New World” címmel. A hónapok folyamatos koncertezéssel teltek mind Budapesten, illetve a vidéki nagyvárosokban. 2007-ben a srácok kiknek az átlagéletkoruk mindössze 20 év körül mozog- megnyerték a „Metalchamp” tehetségkutató magyar döntőjét, aminek köszönhetően a bécsi elődöntőbe jutottak. Az itt megszerzett 3. hely a nemzetközi döntőt jelentette nekik, ami a szlovéniai „Metalcamp” fesztiválon zajlott le.
2007 telén megkezdődtek az első nagylemez felvételei Horváth Attila (Subscribe) közreműködésével. A 2008 májusában megjelenő „A new day, a new hour” címet kapó lemezt az „EDGE Records” adta ki. 2009-ben beválasztották a „Fonogram díj” 5 jelöltje közé „Az év felfedezettje” kategóriában. A kezdeti stílust a metalcore/screamo nyomvonal jellemezte, amely mára letisztult. Az új számok már lágyabbak, inkább az alternative rock kategóriába sorolhatóak.
2009 novemberében a „Red Bull made in garage” programjának köszönhetően elkészítették első videóklipjüket, melyet az MTV tűzött műsorára. 2010 őszén a második nagylemez felvételeit a Supersize Recording stúdióban rögzítették Bodnár Péterrel (ex-Blind Myself). Az „After a long Road”-ra hallgató lemez 11 dalt tartalmaz, köztük egy feldolgozást és egy akusztikus szerzeményt is. 2011 Januárjában a fiúk stúdióba vonultak és felvették a „Still Alive”-ra keresztelt Single-t, melyet a West – Balkán tragédiában elhunytak emlékére írtak.
2012 végén jelent meg a zenekar legújabb videóklipje a „Loud Enough” című számhoz, amit a tervek szerint 2013-ban egy nagylemez fog követni.

Forrás: Hivatalos oldal

Tagok:

Németh László Viktor

billentyű, vokál

Sági Tamás

ritmusgitár

Rikk Dávid

basszusgitár

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább