Presser Gábor
Bemutatás:
Biográfia:
1967-től kezdve az Omega első saját dalainak zenéjét írta, addig ugyanis az együttes külföldi slágerek feldolgozásait játszotta. Nyáron bevették zenészként is, egy szokatlan felállással kísérletezve: szólógitár nélkül, két billentyűssel. A próbálkozás azonban nem aratott nagy sikert, így Presser helyére Molnár György gitáros került. Pressert 1968-ban, nem sokkal az angliai turné előtt hívták vissza az együttesbe. Több kislemez után ő lett az első három Omega-album első számú zeneszerzője. Legismertebb dalai ebből az időszakból: Trombitás Frédi, Ha én szél lehetnék, Petróleumlámpa, Tízezer lépés, Az 1958-as boogie-woogie klubban, Régi csibészek, Ballada a fegyverkovács fiáról, Az éjszakai országúton, és talán a leghíresebb: a Gyöngyhajú lány (ezt a Scorpions is feldolgozta White Dove címmel). Ezek közül néhányat ő maga is énekelt (Trombitás Frédi, Tízezer lépés, 1958-as boogie-woogie klubban, Oh, Barbarella). Még 1968 elején, amíg nem tért vissza az Omegába, a Scampolo együttesben játszott. Komár László számára ekkor írta első dalait.
Kilépése után először 1980-ban, az Omega–LGT–Beatrice-turnén szerepelt együtt ismét régi együttesével (a nosztalgia-blokkban), a fináléban pedig az LGT és az Omega együtt játszotta a Gyöngyhajú lányt. Ugyancsak vendégszerepelt 1987-ben a Kisstadionban (25 éves jubileum) valamint a Népstadionban 1994-ben (érdekes módon ekkor kilépése utáni dalokban is) és 1999-ben. Az 1995-ös Trans and Dance című Omega-album készítésében két dal szerzőjeként és vendégbillentyűsként vett részt.
Locomotiv GT (1971-1984)
Presser a könnyű slágereknél többre vágyott, ezért 1971-ben Laux József dobossal kilépett az Omegából és megalakította a Locomotiv GT-t. Az LGT volt az első magyar supergroup, másik két alapító tagja Frenreisz Károly basszusgitáros és Barta Tamás gitáros volt. Az évek során Presseren kívül mind a három tag kivált; a mai felállás 1977-re alakult ki: Presser mellett Somló Tamás, Karácsony János és Solti János az együttes tagjai. Ez az időszak Presser zeneileg legsikeresebb korszaka. A hazai zenei élet kulcsszereplője lett, az LGT dalainak nagy részét ő írta, egyedül és társszerzőként egyaránt. Legismertebb szerzeményei: Ringasd el magad (1973), Kék asszony (1973), Szólj rám, ha hangosan énekelek (1975, ezt eredetileg Kovács Kati vette fel), Neked írom a dalt (1975), Egy elfelejtett szó (1975), A Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián (1976); A rádió (1977), Jóbarátok vagyunk (1977), Nem adom fel (1978), Boksz (1980), Éjszakai vonatozás (1984).
Közben a színházi életbe is bekapcsolódott. A Vígszínház 1973-ban mutatta be első musicaljét, Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját. Ezután Presser a Vígszínház több zenés darabjának is zeneszerzője volt. 1978 óta a Vígszínház zenei vezetője, ahol önálló dalesteket is ad.
1982-ben jelent meg első szólólemeze, az Electromantic, mely eredetileg egy balett elektronikus hangszerekkel készített zenéje. Legismertebb darabja később az angol BBC televízió híradójának szignáljaként is szolgált.
Az 1970-es évektől kezdve több magyar előadónak írt dalokat, zenét (többek között Zalatnay Saroltának, Demjén Ferencnek, Kern Andrásnak, Vikidál Gyulának). 1973 és 1976 között Kovács Kati albumainak, majd 1977 óta Zorán albumainak állandó közreműködője. Az 1980-as években Katona Klári albumain is játszott, és Révész Sándor első szólóalbumának készítésében is részt vett.
Az LGT után (1984-)
Miután az LGT 1984 után nem jelentkezett albummal, újabb színházi produkcióba kezdett. Ennek sikeres eredménye az 1988-ban bemutatott A padlás. 1994-ben jelent meg az első „igazi” Presser-album, a Csak dalok, amit 1996-ban a Kis történetek követett.
Bár az LGT feloszlott (1992-es nagyszabású búcsúkoncertjeik anyaga CD-n is megjelent), 1997-ben mégis új albummal jelentkeztek, a 424 – Mozdonyoperával. Következő albumuk, A fiúk a kocsmába mentek 2002-ben készült el. Az LGT régi sikereit ezek az albumok nem tudták megközelíteni. Szintén 2002-ben, az Óbudai-szigeten LGT-fesztivált is tartottak. Öt év szünet után, 2007. augusztus 7-én a 15. Sziget Fesztivál nyitózenekaraként léptek fel.
A Mozdonyopera óta Presser két albumot is készített (Angyalok és emberek, T12enkettő), filmzenéket szerzett, valamint Zorán albumain is dolgozott.
2003 végén a UNICEF Magyar Bizottság Halász Juditot és Presser Gábort jószolgálati nagykövetté nevezte ki. Feladatuk a gyermekek ügyének képviselete, az UNICEF és a világ gyermekeinek magyarországi képviselete. Megbízatásuk 3 évre szólt, szolgálataikért 100 forint javadalmazásban részesültek.
Presser 2004 és 2010 között a TV2 zenei tehetségkutató műsora, a Megasztár zsűrijének volt a tagja. 2008-ban az ő kezdeményezése nyomán jött létre a Magyar Dal Napja. 2009. január 24-én 1 koncert címmel telt házas koncertet adott a budapesti Papp László Sportarénában. Ennek apropóját az adta, hogy rockzenészi pályafutása 40 éve kezdődött, és azóta még nem lépett fel ekkora helyen. A vendégek között volt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa, Falusi Mariann és Rúzsa Magdolna. A koncerten saját maga által írt, de eredetileg mások által előadott dalokat is játszott.
Művei [szerkesztés]
„Szeretek filmzenét, színházi kísérőzenét írni, de balettet is, … de a dalírástól sehogy sem lehet engem eltéríteni, a végén mindig oda lyukadok ki. Én magamat csak egy zeneszerzőnek tartom, aki néha elénekli a dalait, … néha szöveget is írok.”
A fenti idézet szellemében készült el Presser Gábor szerzeményeinek listája, ahol elsősorban zeneszerzői tevékenységének eredménye látható.
Számtalan előadónak írt dalokat, pályafutása elején leginkább az Omega számára, majd természetesen „saját” együttesének, a Locomotiv GT-nek. Zorán szinte összes, Kovács Katinak pedig négy albuma is az ő műve, de nevéhez fűződik Katona Klári legsikeresebb időszaka is. Nem hagyható ki művei közül több népszerű színházi mű, filmzene, mesejáték sem. A Szántó Erika által rendezett és 1989-ben Európa-díjjal kitüntetett alkotásának, a Gaudiopolisnak a zenéje is az ő alkotása.
A Presser Gábor szerzeményeinek időrendi listája oldalon Presser Gábor művei automatikus sorszámozással ellátva szerepelnek.
Forrás: Wikipédi
Tagok:
szövegíró
szövegíró
Albumok:
1994
1996
1998
2000
2001
2002
2004
2005
2006
Presser Gábor dalszövegek:
2 szív 1 zongora
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A celofán-nap és a papír-hold
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Angyalok és emberek
Kiadás éve: 2000
A celofánnap és a papírhold

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Koncert - Dalok régről és nemrégről
Kiadás éve: 2003
A csúnya fiúknak is van szíve

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Csak dalok
Kiadás éve: 1994
A füredi mólónál
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A híd

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Tizenkettő
Kiadás éve: 2006
A jó pali kalóz
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Presser G.-Varró D. - Túl a Maszat-hegyen
Kiadás éve: 2005
A kicsi vonat
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Kis történetek
Kiadás éve: 1996
A legvégén lesz még egy dal

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Csak dalok
Kiadás éve: 1994
A máshol élők városa
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Tizenkettő
Kiadás éve: 2006
A nagy találkozás

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: A zeneszerző
Kiadás éve: 1998
A sanda bohóc dala
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Dalok a színházból
Kiadás éve: 2004
A semmi vonata (közr.még: Karácsony János) [Karácsony/Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A szerelem jó, a szerelem fáj

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Csak dalok
Kiadás éve: 1994
A szerelemnek múlnia kell
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A szívbajt hozod rám (közr.még: Locomotiv Gt.) [Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A Szívemben nincs senki másnak hely
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: A zeneszerző 3.
Kiadás éve: 2002
A villamos kettőt csöngetett

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: A zeneszerző
Kiadás éve: 1998
Add, hogy még egyszer lássam...
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Adj egy pohár vizet
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Kis történetek
Kiadás éve: 1996
Ahogy mindenki
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ahol jó volt (közr.még: Zorán) [Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Amíg várok rád
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Apró a zsebben
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Tizenkettő
Kiadás éve: 2006
Arra születtünk

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Kiadás éve: 1998
Az igéret földje
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Az legyél akinek látszol
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Dalok a színházból
Kiadás éve: 2004
Babaarcú démon
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Presser G.-Varró D. - Túl a Maszat-hegyen
Kiadás éve: 2005
Bolond világ
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Dalok a színházból
Kiadás éve: 2004
Bús. piros vödör
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Presser G.-Varró D. - Túl a Maszat-hegyen
Kiadás éve: 2005
Cím nélkül
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Tizenkettő
Kiadás éve: 2006
Csak a szerelem

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Tizenkettő
Kiadás éve: 2006
Csak a szívemet teszem eléd
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Csak egy másik bolond

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Tizenkettő
Kiadás éve: 2006
Csúnya fiúk
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Don Quijote Budapesten
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Angyalok és emberek
Kiadás éve: 2000
Don Quijote Budapesten (keserű románc) [Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Adamis Anna,
Presser Gábor,
Album címe: A zeneszerző 5. - A szövegíró
Kiadás éve: 2007
Dr. Bánat
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Csak dalok
Kiadás éve: 1994
Dúdolj néha egy dalt
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Kis történetek
Kiadás éve: 1996
Éjfél, te bús
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Dalok a színházból
Kiadás éve: 2004
Electromantic
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A zeneszerző
Kiadás éve: 1998
Elfáradt dal

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Csak dalok
Kiadás éve: 1994
Én már próbáltam
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Én szeretem a túlerőt

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Koncert - Dalok régről és nemrégről
Kiadás éve: 2003
Énekes kalóz
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Presser G.-Varró D. - Túl a Maszat-hegyen
Kiadás éve: 2005
Engem is vigyél el!
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Angyalok és emberek
Kiadás éve: 2000
Eszter keresése
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ezt egy életen át kell játszani
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Fiú (közr.még: Locomotiv Gt.) [Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Francia dal
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Tizenkettő
Kiadás éve: 2006
Gazdag fiú szerelme

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A zeneszerző 5. - A szövegíró
Kiadás éve: 2007
Gondolj rám
Zeneszerzők:
Presser Gábor,
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Gyere, gyere ki a hegyoldalba (köz.még: Nyers) [Barta/Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ha eljönnek az ördögök (közr.még: Locomotiv Gt.) [Presser]
Zeneszerzők:
Presser Gábor,
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Halott
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Karinthy Frigyes,
Album címe: Dalok a színházból
Kiadás éve: 2004
Hozzám hajolsz
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Tizenkettő
Kiadás éve: 2006
Hűségdal (Jó Veled)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ibolyavirág (közr.még: Oláh Ibolya) [Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Indulás a koncertre (közr.még: Különböző előadók) [Adamis/Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Kiadás éve: 1998
Ismerem őt

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Tizenkettő
Kiadás éve: 2006
Itt a válasz
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Itt van Ámor (közr.még: Kovax/Roy) [Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Jó éjszakát
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Dalok a színházból
Kiadás éve: 2004
Jó veled

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Angyalok és emberek
Kiadás éve: 2000
Kék asszony
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kék hó
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Kis történetek
Kiadás éve: 1996
Kék likőr
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Angyalok és emberek
Kiadás éve: 2000
Kibic kalóz
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Presser G.-Varró D. - Túl a Maszat-hegyen
Kiadás éve: 2005
Kinn is vagyok, benn is vagyok
Zeneszerzők:
Presser Gábor,
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kotta nélkül
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
La Baletta

Zeneszerzők:
Presser Gábor,
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
La Baletta
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: 1 óra az 1 koncertből
Kiadás éve: 2009
Majd elfújja a szél
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: A zeneszerző 2.
Kiadás éve: 2001
Majd Leonard

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: A zeneszerző
Kiadás éve: 1998
Maszat Janika
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Presser G.-Varró D. - Túl a Maszat-hegyen
Kiadás éve: 2005
Meddig jössz velem?
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A zeneszerző 3.
Kiadás éve: 2002
Medventánc
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Angyalok és emberek
Kiadás éve: 2000
Medvetánc

Zeneszerzők:
Presser Gábor,
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Megemeltek az angyalok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Angyalok és emberek
Kiadás éve: 2000
Megemeltek az angyalok - Kis erggeli történet
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A zeneszerző 5. - A szövegíró
Kiadás éve: 2007
Megjött Moszkvából a csomag (köz.még: Locomotiv Gt.) [Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mikor leszek a tiéd
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Milyen jó lenne

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Angyalok és emberek
Kiadás éve: 2000
Minden könnycseppért kár
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Minden nap
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mindent megtennék
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mindig csak ott várok rád
Zeneszerzők:
Presser Gábor,
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Mint a filmeken
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Muhi Andris
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Presser G.-Varró D. - Túl a Maszat-hegyen
Kiadás éve: 2005
Murzsi álmodik
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Angyalok és emberek
Kiadás éve: 2000
Nagy utazás

Zeneszerzők:
Dés László,
Szövegírók:
Bereményi Géza,
Album címe: Sláger Slágerek - '90-es évek
Kiadás éve: 2003
Náthás angol költő
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Presser G.-Varró D. - Túl a Maszat-hegyen
Kiadás éve: 2005
Ne szeress
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ne szeress engem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Neked írom a dalt

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nekem nem szabad
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nem szerethet mindenki
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kis történetek
Kiadás éve: 1996
Olyan édes vagy nekem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Kis történetek
Kiadás éve: 1996
Őt
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Paca cár áriája (közr.még: Bassa István)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Presser G.-Varró D. - Túl a Maszat-hegyen
Kiadás éve: 2005
Pacaszörnyek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Presser G.-Varró D. - Túl a Maszat-hegyen
Kiadás éve: 2005
Ringasd el magad
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ringass még

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: A zeneszerző 3.
Kiadás éve: 2002
Ringass, riingass még
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Rock And Roller (közr.még: Kovács Kati ) [Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Rozsdás szög

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A zeneszerző 2.
Kiadás éve: 2001
Szabadságdal
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Dalok a színházból
Kiadás éve: 2004
Szeplőtlen Szilvia
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Presser G.-Varró D. - Túl a Maszat-hegyen
Kiadás éve: 2005
Szerelem az utolsó percig
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Szerelem utolsó vérig
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Találj már rám (közr.még: Oláh Ibolya) [Presser]
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Te majd kézen fogsz és hazavezetsz (közr.még: Kern András)

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: A zeneszerző 5. - A szövegíró
Kiadás éve: 2007
Te majd kézenfogsz és hazavezetsz

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: A zeneszerző
Kiadás éve: 1998
Titkos szobák szerelme
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Tízezer lépés
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Túlerő-blues
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Úgy volt
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ugye adsz majd
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Ugye ott leszel

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Tizenkettő
Kiadás éve: 2006
Új élet vár

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Kis történetek
Kiadás éve: 1996
Valaki mondja meg

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Koncert - Dalok régről és nemrégről
Kiadás éve: 2003
Valaki mondja meg II.
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Kiadás éve: 1998
Vinnélek, vinnélek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Dalok a színházból
Kiadás éve: 2004
Volt egy szép napunk
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Sztevanovity Dusán,
Album címe: Csak dalok
Kiadás éve: 1994
White Dove
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Züllött zenész bluúz
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Presser Gábor,
Album címe: Kis történetek
Kiadás éve: 1996

Dalszöveg beküldése
Hozzáadás a kedvencekhez































Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2012-10-29 20:05:12
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
kedvenc :)
Utolsó bejelentkezés:
2010-10-24 18:25:02
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
nem tudja vki honnan tudnám megszerezni ennek a számnak a zongora kottáját?
Utolsó bejelentkezés:
2010-07-26 00:13:39
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
csodálatos dal. Német ismerösömnek elküldtem és annak ellenére hogy nem értette,nagyon tettszett neki. Tudjátok-e,hogy hol találom ennek a dalnak a német vagy az angol fordítását?
Utolsó bejelentkezés:
2009-08-13 22:27:10
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Voltam a koncertjén! Fergeteges volt - ha lehet még jobban kedvelem dalait. Mindig megvigasztal, feldob, vagy épp elszomorít - attól függően: mire van szükségem. Boldog vagyok, hogy ott lehettem. Nagyon nagyra tartom művészetét.
Utolsó bejelentkezés:
2009-03-26 21:27:41
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
madryka!! Ha még mindig érdekel a szerelem utolsó vérig album, nekem megvan! Jelezz, ha szükséged van még rá!
Utolsó bejelentkezés:
2013-05-16 19:35:53
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
sziasztok!! a szerelem utolsó vérig albuma nincs meg vkinek? ha igen légyszi vegyetek fel msnre [*** moderálva ***] előre is köszi
Utolsó bejelentkezés:
2012-07-06 17:09:04
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Na igen, a Nagy utazás! Ez a szém teljes eszében olyan mintha a nagypapámról szólna! Ezt is szólt a temetésén... Azóta csak ritkán hallgatom, fájó emlékeket hoz elő! De a szám meg ragadta mijen is volt Ő! Egyik NAGY kedvencem!
Utolsó bejelentkezés:
2012-06-24 09:14:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Szerintem Presser Gábor az egyik legnagyobb magyar zenei művész,aki világszinvonalú zenéket ír,és ad elő.
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Trotskynak!Barátom ez a dal jelképes kalapemelés Leonard BERNSTEIN és az általa komponált WEST SIDE STORY opera elott,melyet a modern Romeo és Júlia feldolgozásnak is tartanak!
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Halihó! Nincs véletlen valakinek meg a zene? És ha igen, el is küldené?
Utolsó bejelentkezés:
2008-04-13 19:42:24
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Nagyon szeretem ezt a dalt!!! Valamit akar nekem mondani... valamit nagyon akar, de nem értem! És ez bosszant... ha valaki érez benne valamit az írja már meg! =)
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Szia Dievca, nekem meg van, msn címem: [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2008-04-13 19:42:24
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Nahát akkor márén is hozzászólok... én már egy ideje 15 éves vagyok, és nagyon szeretem Pressert! Jóllehet inkább az LGT utánit, Az LGT számokat nem szeretem annyira... jobban áll neki ez a nyugis tempó... a hangját is szeretem, engem mindíg megnyugtat ez a mély mackódörmögés, a szöveget meg elég ha én tudom =) Szal engem meg kikapcsol, de mondjuk a rammstein is, meg Zorán is, meg elég vegyes ízlésû vagyok =) Akinek meg jobban tetszik az LGT az hallgassa azt, akinek meg nem tetszik egyik se az ne hallgasson semmit!
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Légyszi akinek meg van Presser Gábor Valaki mondja meg címû dalja,és van Msn címe kérlek írja már le ide a címét ,és én felveszem,elõre köszi!
Utolsó bejelentkezés:
2008-07-22 16:44:04
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Presser fantasztikusan jó! Mûvész... Minden tekintetben... Kellemes, mackós hangja van, amolyan 'odabújós'... Mindíg megérinti a dalaival a szívem...
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Nem igaz, hogy nem tud énekelni. Bob Dylannek sem olyan a hangja ma mint amilyen egykoriban volt (teljesen más), de szerintem mégis piszok jó, sõt, megkockáztatom: jobb mint valaha. Presser tud énekelni, és jó a hangja.
Utolsó bejelentkezés:
2011-12-17 17:11:26
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Hello, de hát tudjátok, hogy Presser ilyen hangon énekel, a szövege felét olykor nem érteni, de úgy jó ahogy van. Nagyon jó ahogy van.
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Hát, én még lehet, h csak 19 vok, de az lgt a kedvencem. Emellett nagyon imádom a szóló Presser számokat. Lehet, h nem tud énekelni, de engem mindíg kihúznak ezek a dalok a holtpontról...És ez nem korhoz kötött....
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Akinek nem tetszik a Csak a szerelem címû szám, annak javaslom, hogy halgassa meg ezt a számot Zorántól. Sokkal jobb. Szerintem Presser nagyon-nagyon jó zeneszerzõ, de énekesnek csapnivaló.
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Nekem is tetszik a Csak a szerelem szám , ahogy a legújabb lemezrõl az összes többi is. Az tény, hogy azoknak akiknek az LGT-s Presser számok tetszettek, azok nem biztos, hogy szeretik a "szóló" Presser szerzeményeket. Nekem az LGT utáni Presser a kedvencem. Hihetetlen milyen hangulata van ezeknek a számoknak.
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Én még csak éppen 18 éves vagyok, nemigazán az én generációm zenéje Presser, de a Csak a Szerelem címü számot (is) még nagyonsokadik hallgatásra is jónak tartom, ez pedig ritka. Nem értek a zenéhez, de szerintem pont a brekee által említett híbák teszik jóvá a számot! Lehet hogy nem értek hozzá, mert más (fekete gyökerû) zenéket hallgatok! chasethedevil! byebye!
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
Borzalmas Presser Gábor új száma! Én nem akarom bántani, hisz az LGT rám is gyakorolt hatást, de ez a szám nekem eszméletlenül nem tetszik. Ráadásul hamis is. Bocsi, de ez a véleményem.
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
bondar57: valóban nincs, mivel az egy LGT szám :)
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Presser Gábor" előadóról:
A kicsi az artur és az indiánt nem találom a listában