V'Moto-Rock

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 12 db
Megtekintve: Ma 5, összesen 295079 alkalommal

Bemutatás:

A V’Moto-Rock egy 1970-es, '80-as évekbeli rockegyüttes. Demjén Ferenc alapította három zenésztársával együtt, miután elhagyta a Bergendyt. Az együttes 11 évig állt fenn, mindvégig változatlan tagsággal.

Biográfia:

A V’Moto-Rockot 1977-ben alapította a Bergendy együttesből kilépett Demjén Ferenc az addigi V’73-ban játszó Herpai Sándorral és Lerch Istvánnal. Herpait a Meteorból ismerte, aki hozta magával Lerchet, akivel a V’73-ban játszottak együtt. Menyhárt János a Ferm és a Korál tagja volt, onnan jött a csapatba. A V’Moto-Rock tehát supergroup volt, bár a magyar fajtából, hiszen a neves zenészek ugyan már sikeresek és ismertek voltak korábbi zenekaraikból, de a hanglemezgyár zenei politikája miatt addig maradandót nem nagyon alkothattak. A névben szereplő V betű (akárcsak a V’73 esetében) arra utalt, hogy az együttest a Volánbusz támogatta. 1979-ben az Osibisával turnéztak, és emellett Kovács Kati és Katona Klári lemezein működtek közre. 1988-ban a V’Moto-Rock feloszlott, Demjén Ferenc pedig szólókarrierbe kezdett. Húsz év szünet után az együttes újra összeállt egy nagy koncert erejéig 2008. december 30-án, előtte néhány vidéki nagyvárosban tartottak bejátszókoncerteket.

Tagok:

Demjén Ferenc

énekes, szövegíró, basszusgitáros

Lerch István

ének, vokál, zongora, billentyűs hangszerek

Kovács Kati

ének, szövegíró

V'Moto-Rock dalszövegek (62 db):

1001. éjszaka

A cél

A Gömb

A sátán

Állj el az útból

Álmodj, még egyszer

Angyallány

Az kell a lánynak

Barbara

Blues (Ne kövess)

Boszorkányéj

Csak szeretetből

Ébresztő

El kell, hogy engedj!

Ezer fal, ezer szó, ezer dal

Fekszem az ágyon

Garázskijárat

Gépnek születtem

Gyere és szeress

Gyere, szállj velem!

Gyertyák

Hadd legyek én az orvosságod

Jégszív

Kártya

Kínai lány

Kulcs

Légy a tűz nekem

Megy, ahogy jött

Mélyvíz

Miért adnánk fel?

Motor boogie

Moziklip

Mutasd, énekelj vagy szólj már

Ne hagyd meghalni a rock and rollt

Nekem a végtelen marad

Nekem így jó

Nekem így, neked úgy

Nem vagy túl távol

Nincs középút

Olajat a tűzre

Otthon vagyunk

Pedál

Rázd meg baby

Repülők a fénybe

Soha nincs szerencsém

Száz lóerő

Szédült nyár

Szerelem napja

Te vagy a No. 1.

Tépjél szét

Új év

Valami Kéne

Várj, míg felkel majd a nap!

Világvevő


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Moncsa16 Hozzászólás ideje: 2009-03-30 12:56:33

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-27 02:31:58

Véleménye a(z) "V'Moto-Rock" előadóról:

Nagyon jó ez a dal! Tetszik!

honleányka Hozzászólás ideje: 2008-06-05 17:02:14

Utolsó bejelentkezés:
2016-10-30 19:34:56

Véleménye a(z) "V'Moto-Rock" előadóról:

Nincs meg valakinek az Angyallány és a Tűzvarázsló?? nagyon megköszönném, ha valaki elküldené: [*** moderálva ***]

Barkaszos Ö. Hozzászólás ideje: 2007-07-11 14:13:29

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-06 20:26:08

Véleménye a(z) "V'Moto-Rock" előadóról:

Ez a V-Moto'Rock legszebb száma, de a "Várj, míg felkel majd a nap" is az elsõk közt van.

liniel Hozzászólás ideje: 2007-05-12 10:39:05

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "V'Moto-Rock" előadóról:

Sziasztok! Valaki t el tudná küldeni nekem msn-en a Jégszív címû számot?A [*** moderálva ***]

Laci67 Hozzászólás ideje: 2007-04-12 22:06:23

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "V'Moto-Rock" előadóról:

A dal címe helyesen: Mutasd, énekeld, vagy szólj már

Lábik Anett Hozzászólás ideje: 2006-12-10 14:23:08

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-20 17:42:53

Véleménye a(z) "V'Moto-Rock" előadóról:

Nekem sokat jelent ez a szám, 8,5 évvel ezelõtt erre a számra táncoltam elõször a barátommal:). Még ma is szívesen hallgatom, nem változott semmi, se a dal, se az érzés:).

© 2018 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
// //
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább