...AND FRIENDS - A lavina

Müller Péternek

Öregember a hegyfokon élt odafönt,
odafönt, ahol egyedüli társ csak csönd,
csak a csönd felel, és odavág a hideg,
hideg este az ágyat a szél veti meg,
s mire virrad, belepi az álmot a hó,
maga élt odafönt az apó.

Soha egy panaszos szava, könnye se volt,
kifogása, se panasza, hogy élete zord,
de egy este, amikor az álma se jött,
egy könnye a földre szökött.

Legurult a hegyen szaporán az a könny,
s egy kő se maradt a nyomába kövön,
hegyeken, vizeken meg a falvakon át
gurigázta a hólavinát.

Fakereszt, miatyánk, oltárról a szent,
misekönyv, misebor s a pap is vele ment,
meg a nyáj meg a pásztor, az ól meg a ló,
elvitte magával a hó.

Megy a templom az iskola, iskolamester,
megy a ház, fakapu, kapu mellől az ember,
a tehén, a kolomp, a tehénitató,
elvitte magával a hó.

Nosza, fölkerekedtek a lenti lakók,
hiszen itt van a baj, s, ugyebár, oka volt…
körülöttük az út csupa puszta vidék,
fenyegetve borul le az ég.

Maga van a hegyen odafönt az öreg,
nem is sejti, hogy mekkora baj oka lett,
keserüli nagyon, hogy néma a táj,
soha arra senki se jár.

De egy este fölért a lenti csapat,
s az apónak örömtől könnye fakadt,
a hegyen legurult, nosza, mind az a könny,
s egy kő se maradt a nyomába kövön.

Vele ment az a hegy, vele mind a világ
gurigázva a mesebeli hólavinát,
kikutatta a nép, kiderült odafönn,
hogy a könny oka öröm, s a könny oka könny.