Volume Under Kontroll (VUK)

Zenei irányzat: alternatív - modern beat
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 4353 alkalommal

Bemutatás:

A Volume Under Kontroll-t (V.U.K. zenekart) négyen, testvérek alkotjuk: Fekete István, János, Zoltán és Mátyás.
Négyen négy különböző stílust kedvelünk, és ezt próbáljuk összegyúrni.

Biográfia:

Az alapítást igen nehéz megállapítani, mert mióta felfedeztük, hogy az otthonunkban, amiben felnőttünk mennyi hangszer van, szinte folyamatosan zajlottak a közös próbák. Ezt és a zene szeretetét édesapánknak, idősebb Fekete Istvánnak köszönhetjük, aki mindig pozitív irányba terelgette zenei fejlődésünket. 2010. október 15.-én tartottunk az első hivatalos koncertünk VUK név alatt. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal lépünk fel budapesti szórakozóhelyeken, illetve volt szerencsénk egyetemi gólyabálokon, konferenciákon is fellépni. Kezdetben a legkülönbözőbb stílusú előadóktól játszottunk feldolgozásokat. Beatles, Michael Jackson, Belga, Lokomotív GT... Azóta semmi nem változott, csak a koncertjeinken egyre több saját dal hangzik el. 2012/2013.-ban születettek meg az első saját szerzeményeink. Majd 2014.-ben kezdtünk el profi körülmények között stúdiófelvételeket készíteni az első lemezünkhöz. A zenekar tagjai: Fekete István – ének, gitár Fekete János – dob, beatbox, rap Fekete Zoltán – basszusgitár, ének Fekete Mátyás – gitár, ének

Tagok:

Fekete István

ének, gitár

Fekete János (Jammal)

dob, beatbox, rap, vokál

Fekete Zoltán

ének, basszusgitár , vokál

Fekete Mátyás

gitár, ének

Albumok:

Volume Under Kontroll (VUK) FEKETE

FEKETE

2015

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább