Szomszédok

Zenei irányzat: Pop-Rock
Albumok: 0 db
Artisjus hiteles adatok
Megtekintve: Ma 1, összesen 941 alkalommal

Bemutatás:

A Szomszédok zenekar története az alapítótagok, Toma és Dani szomszéddá válásával kezdődött, 2008 augusztusában. A kezdeti örömzenélések után a páros kitört a nappaliból, hamarosan saját dalok születtek, a gitáros duó teljes rockzenekari felállássá egészült ki. Első fellépésük 2009 novemberére datálható, amelyen főként feldolgozásokat játszottak, de később egyre több saját dal jelent meg a repertoárjukban. Tomáék eleinte keresték a megfelelő zenészbarátokat, hogy a felállás állandósulni tudjon, de a jelenlegi, 5 tagú formáció 2015 tavaszára állt össze. Koncertjeiken mára már csak saját szerzeményeket játszanak.
Egyaránt vállalnak fellépéseket nagyobb, szabadtéri színpadokra illetve kisebb, akár akusztikus hangzást igénylő szórakozóhelyekre is. A 2015-ös év célja az együttes számára a saját lemez kiadása, illetve egy videoklip forgatása, hogy az internetes népszerűsítés által minél több emberhez eljussanak a zenék, a dalok üzenetei, és a szimpatizánsok motiváltak legyenek, hogy az élő koncertekre is ellátogassanak.


A Szomszédok zenekar tagjai:

Andrejszki Tamás (Toma) – akusztikus gitár, ének, dalszövegírás, zeneszerzés
Berczi Benjámin (Beni) – dob
Kovács Dániel (Dani) – elektromos gitár, vokál, zeneszerzés
Haraszti Ádám – billentyűk
Sillye Gábor – basszusgitár

Szomszédok dalszövegek (9 db):

Bárcsak egyszer

Csak egy halat

Elszakadt

Minden rendben

Ne panaszkodjál

Szép az élet

Szétesem

Tied a világ


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2016 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább