Mácsai Pál

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 1289 alkalommal

Bemutatás:

Mácsai Pál (Budapest, 1961. március 31.)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező,
érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös
tagja.
2001 és 2004 között a Madách Kamara vezetője, majd
2004-től az Örkény István Színház alapító igazgatója.

Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc
Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Bp.-i
Színművészeti Főiskolára, ahol 1984-ben kapott színész
diplomát.

Színészi hivatását a Bp.-i Pince Színházban kezdte még
gimnazistaként,majd a diplomája megszerzése után a
budapesti Nemzeti Színház színésze lett 1989-ig. Közben
1987 és 1990 között elvégezte a Főiskola rendező szakát.

1989-ben a Madách Színház művészeként folytatta, majd
1993-ban szabadúszó lett. Ebben az időszakban számos
színházakban vállalt szerepeket és rendezett darabokat.

2001-ben kinevezték a Madách Kamara művészeti vezetőjévé.
Pozícióját a színház 2004-es átalakulása és Örkény István
Színházzá történt átnevezése után is megtartotta.

A színházi közéletben is aktív szerepet vállalt: 1996 és 2000
között a Magyar Színész-kamarai Egyesület alelnöke volt.
1997 és 2000 között a Magyar Színházi Társaság vezetőségi
tagja volt.
Színházi és filmes munkái mellett a Lyukasóra című irodalmi
műsor állandó szereplője volt.

1989-ben Zárójelentés címmel nagylemeze jelent meg.

Mácsai Pál dalszövegek (4 db):

Hiányod kong bennem

Huszadik század

Keringő

Munkadal

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2018 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
// //
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább
//