Sör és Fű

Zenei irányzat: Rap, Hip-Hop
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 20068 alkalommal

Bemutatás:

A Sör és Fű egyediségével kiemelkedik a magyar underground előadók közül. Dalaikban a lágy éneklős zenét vegyítik rappel és elektronikával. Első nagylemezük az Enter The SÉF tavaly jelent meg.

Weboldal:

Biográfia:

"Már régóta zenélgettünk össze - vissza. Voltak dadasita freestyle performansz szettek, meg punk zenekarba játszottunk Imi és Feri, közben Laci már kóstolgatta a szlengeket, aztán egy házibulin ahol egy spanunk jogsijának elvesztését ünnepeltük nagy jókedvbe nekiálltunk zenélgetni, így készült el az 'ittasvezetés' című akusztikus éneklős első dal. A név is akkor jött, aztán a haverok basztatásából meg magunk szórakoztatására 
technoalapú hülyeségeket nyomtunk, abból lett később torzított hangú káromkodós repp faszkodás, aztán egyre komolyabban kezdtük venni a dolgot, ami a témákat és a szövegeket illeti (Semmi esetre sem a hozzáállásunkat)."

A Sör és Fű 2014 novemberében adta ki debütáló lemezét Enter the SÉF címmel, mely az év egyik legjobban várt raplemeze volt. Az albumon 13 szám kapott helyet, mindegyik jól megkomponált szerzemény, őszinte, sokatmondó dalszövegekkel. Dalaikat múzsák, könyvek, festmények, számos élmény ihlette, így mindenki megtalálja a kedvére valót. Az albumon DJ Slow, Suhov, Yapo, Lustabítek, IMI és Zomblaze is közreműködik.
Különös nevük ellenére tehetségük előtt a szakma is adózik, Odanézz című számukat az MR2 is műsorára tűzte.
A zenekart az ASAN is felkarolta. A szervezet célja, hogy segítse a tehetséges előadókat, elindítsa őket a zenei pályán. Ez egy zárt kör, ahová nehéz bekerülni és megtiszteltetés a tagjai közé tartozni.

Tagok:

Imi

rap

Laci

rap

Feri

rap

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább